- Ismered azt a viccet, amiben az orvost kihívják az éjszaka közepén?
Johnatan Hallway szinte összerezzent a kérdésre. Kollégája és barátja, Leslie Han pedig úgy tett, mintha nem vette volna észre.
A napernyő árnyékából láthatták a tengerbe süllyedő napot és azokat a strandolókat, akik úgy fotózzák, mintha ez lenne életük utolsó pillanata. Ha nem lett volna az a rossz érzésük, miszerint ez lesz az egyetlen szabadnapjuk ebben az évben, lehet ők is ott pózoltak volna, maximálisan kiélvezve a part nyújtotta szórakozási lehetőségeket. De a tapasztalat mást súgott.
Pár nappal ezelőtt egy emberi, férfi torzót sodort partra a víz. Amikor megérkezett a bejelentés először azt hitték valami elvesztett filmes kellékről van szó. Aztán az első szakértői vizsgálat megdöntötte ezt a tézist. Gyilkosság történt. A nyomozás idejére a strandszakaszt lezárták, a környező partokat átfésültették, de ha voltak is további darabok, azokat elnyelte a tenger. Johnt akkor környékezte meg először a balsejtelem. Többször is átolvasta az orvosi jelentést, hátha csak figyelmen kívül hagyott valamit.
Az áldozat maradványa legalább egy hetes. A testen szórványosan találhatók kisebb anyajegyek, régi hegek, de bőven akadnak aránylag friss sérülések, zúzódások. A megmaradt belszerveken valamiféle savas hatás maradványait találták, a vágásnyomok jellegzetes recéi fűrészre utaltak. Feltehetőleg az áldozatot először megverték, savat öntöttek le a torkán, majd feldarabolták. Egyelőre a DNS vizsgálat nem tudta azonosítani.
Hacsak erre gondolt John -bárhogy is igyekezett- nem tudta kiélvezni a kezében szorongatott Cuba Librét. Egész nap a telefonját nézte, hátha kap egy sürgős hívást, hátha felmerül egy nyom, ami előrelendíti a Torzó-ügyet és végre megszabadul a mellkasát szorító érzéstől.
Vele ellentétben Leslie örömmel tett úgy, mint aki fenntartások nélkül képes kiélvezni a nyári part színes forgatagát. Megörült a napsütésnek, a mindent átható, tengerparti zsivajnak, az éttermekből, büfékből áradó illatoknak és a bikinis nőknek. Még a sirályokat is keblére ölelte volna, holott máskor az összes „sípoló, tollas tolvajt” be akarta karcerolni. Úgy viselkedett, mint egy szabadlábra helyezett rab.
- Nem ismered? Akkor elmesélem – folytatta Leslie zavartalanul. - Az orvost kihívják az éjszaka közepén egy sürgős esethez. Az öreg milliárdos szenved. Az orvos felkapja a táskáját, rongyol a címre. A helyszínen megvizsgálja a beteget, majd így szól: Kérem, hívja ide a papot, az ügyvédjét és értesítse a családot is. Az öreg teljesen ledöbben, hát ekkora a baj? Macskajajon kívül nincs önnek semmi baja, mondja az orvos, de ne én legyek az egyetlen balek, akit potyára felébresztettek az éjszaka közepén.
- Tudod ez kire emlékeztet? – mosolygott John, talán ezen a napon először őszintén. – Emlékszel még Maurice-ra? A régi halottkémünk, Maurice Taylor.
- A bermuda-bimbós, tudom! – csettintett Leslie. - Istenem, az a fazon! Olyan poénjai voltak, hogy lehidaltam és még a szakmájához is értett. Majdnem megsirattam, amikor elment.
- Na, rá emlékeztet ez a vicc – bólogatott John. – Kinézem belőle ezt a fehérköpenyes virtust.
- Az biztos. Ha ő dolgozott, mindenkinek kellett – nevetett Leslie. – Vajon mi lett vele? Négy éve nem hallottam róla.
- Állítólag visszament Washingtonba, hogy egyetemi tanár legyen.
- Alig negyven évesen, szép karrier. Hullák mellől, alkoholista zombik közé. Ez a mi generációnk. Dicső egyetemi évek! – erre mindketten vasvillába szorították az öklüket.
Az egyetemi évekre mindketten büszkén emlékeztek vissza, noha egyikük se végezte el az először választott szakot. A nyomozói munkát érdekesebbnek tartották és eddig egyszer sem bánták meg ezt a döntést.
- Lehet őt is meg kellett volna hívni – morfondírozott John, mintegy magának. – Biztos lenne pár vicces sztorija.
- Szerintem három nap alatt kideríti ki volt a torzó – somolygott Leslie. – Bírtam a fejét. Emlékszel? Egyszer azzal dicsekedett, hogy a bal mellbimbója körül pont három anyajegy van. Apró kis vackok, de ő látta benne a Bermudát.
Leslie szavai nyomán a levegő elnehezedett, a hangok eltompultak. John az üres poharat forgatta és úgy tűnt teljesen elmerült a gondolataiban. Az eddigi baljós érzés kezdett alakot ölteni.
- Egyszer ittasan vittem haza – kezdett bele John. – Sok dologról mesélt, főleg maffiaügyekről, amiket megúszott. Közben nevetett. Azt hittem ez is csak egy vicc.
Ezután egyikük se szólt. John az éjszakai tenger árnyait bámulta, mintha az lenne élete legbiztosabb pontja. A képek akaratlanul álltak össze a fejében. Emlékezett a torzóra és a bal mellbimbó körüli három anyajegyre. Ezzel egyidőben hallotta Maurice részeg halandzsáját a maffia-kapcsolatokról és egy fiatal orvosról, aki pénzért szinte bármit megtett.
- Nem kellene visszamennünk? – kérdezte Leslie elhaló hangon. Fogai közé cigit csúsztatott, kezében remegve kattant az öngyújtó. – Tudod. Azonosítani.
John már rég nem cigizett, de akkor követte Leslie példáját. A füst szürkén kúszott a tenger felé.
- Előtte mondj egy viccet.
Megjegyzés: Pályázatra készült, amelyen sajnos nem kapott helyezést.
Pályázati kritérium: strand témakörben, max. 5000 karakter
|