Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Sirámok három tételben

, 169 olvasás, Menda , 3 hozzászólás

Elmélkedés

Közhely tudom, de igaz, az élet nem habos torta! Apropó: hab! A hab nálunk tiltott szó, kiejteni életveszélyes, mert lavinát indít el maga után. Hab = anyós. És ezt a lehető legkomolyabban mondom. Az én drága édesanyám a habos sütemények nagymestere. Felülmúlhatatlan csodálatos süteményeket tud kreálni. Az évek és a rutin, mondhatnánk. De nemcsak az. Fiatalkorától kezdve nagyon ráérez az ilyen sütemények elkészítésére. A dicséret részemről és gyermekeim részéről sohasem maradt el. A férjem viszont nem ezen szocializálódott. Hát tehetek én erről? Igen tehetek, mivel hozzá kötöttem az életem, ami elég súlyos hiba volt. Mivel ő nem szerette ezeket a finomságokat csak beszólni tudott rájuk. Lehet, hogy irigységből, mivel ő ilyeneket csak a cukrászda kirakatában láthatott. Szállóigévé vált nála, hogy anyám csak habot tud verni, másfajta ételt vagy süteményt nem tud elkészíteni. Ez ugyan nem így van, de szerinte igen. Én marha nem szóltam ellene még közös életünk kezdetén sem, mivel azt gondoltam, hogy ez csak egyszeri alkalom, meg hát minek morogjunk ilyen apróságon is, amikor vannak ettől sokkal fontosabb dolgok is, amin morgunk eleget. A férjem huszonhatezerszer betette már ezt a lemezt, lassacskán kezdem megunni. Megvédeni nem tudom magam, sem anyukámat, mert az csak olaj lenne a tűzre. Így hát marad a tűrés. De minden cérna elszakad egyszer...

A gyomor és egyéb testtájak kielégítése kényes terület az életemben. Nem az én belső szerveimről van szó. Azok nem lényegesek, legalábbis egyesek szerint. Csak az övé legyen tele mindig. Illetve legyen üres mindig... Amikor korog a gyomor és nem üres az a bizonyos testrész, akkor duplán ideges. Egész életemben arra kellett törekednem, hogy a megfelelő egyensúly mindig fennálljon. Sokszor bizony ezt nem sikerült elérnem. És akkor aztán volt hadd el hadd! Szóval két fogásnak mindig az asztalon kellett lennie. És nem akármilyennek, legalább olyannak, mintha a világ legjobb szakácsnője főzte volna. Az ízének pedig ugyanolyannak kellett lennie, mint amilyent ő szeretne. Ez bizony többnyire eltalálhatatlan volt. Mert ami nekem jó, az neki biztos, hogy rossz. Ritkán felelt meg neki az étel íze, de akkor sem dicsérte meg. Csak akkor nyilvánított véleményt, amikor nem ízlett az ételem. No, nem azért mert nem volt finom, hanem csak nem olyan volt, mint amilyent ő legénykorában megszokott. Hát erről viszont nem én tehetek. Miért volt olyan sokáig legény? Ja, hogy rám várt. Hát nem kellett volna. De hát utólag már kár okoskodnom. Olyan ez, mint a veszett fejsze nyele. A másik testrésze ritkán volt tele, mert gyakran kiürítette. Arról is nekem kellett gondoskodnom. Eleinte nem volt gáz, sőt még nekem is örömöt okozott, de az évek múltával már teherré nőtte ki magát ez a feladat. Ennyit erről!

Annyira lent vagyok, hogy ennél lentebb már nem is lehetnék. Bár ki tudja... És már nem is hőbörgök. Megszoktam a sz.. rt. Nem is akarok igazán kimászni belőle. Mert nincs hová. Csak az a baj, hogy így egyre mélyebbre csúszok. Mert nincs már saját életem. Eladtam magam. Eladtam az egyéniségem, a lelkem. Nem állok ki magam mellett. Még mindig megfelelni akarok mindenkinek, még neki is. Úgy látszik, hogy ezt sohasem növöm már ki. És nem veszem észre a kinyújtott karokat. De hát nincsenek is kinyújtott karok a közelemben. Talán messzebb kellene tekinteni? De merre? Ki mondja ezt meg nekem? Megfeneklettem, mint egy tó. És száradok kifelé. Nincs már bennem hit, hogy jobb is lehetne. Nem tudom, hogy érek-e valamit vagy csak egy rakás szerencsétlenség vagyok? Lealáztak, ledöngöltek a sárba. Lehet még innét kimászni. Szeretnék nagyon, de nem tudom, hogyan kellene. Nincs olyan ember, aki nyújtaná felém a kezét, mert mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti. A könnyeket már elsírtam, elapadtak a könnycsatornáim....

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Blog
· Írta: Menda
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 227
Regisztrált: 0
Kereső robot: 46
Összes: 273

Page generated in 0.1639 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz