Navigáció


RSS: összes ·




Krimi: Mindörökké Vadász 15.

, 391 olvasás, SusanWinter , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Egy kórházban ébredtem. A keresztem mellettem volt egy asztalon, azonnal visszaakasztottam a nyakamba. Mellkasom be volt kötve. A bal lábam gipszben volt, jobbon végig öltések sorakoztak. A nyakamon horzsolások éktelenkedtek. A karom és a kézfejem szintén vastagon be volt pólyálva. A fejemre is kötés került. Furcsamód még soha nem örültem ennyire a napfénynek. Kész időzavarban voltam. Senki nem volt mellettem a kórházban, ettől viszont megijedtem. Behívtam a nővért.
– Igen kisasszony? - egy fiatal lány lépett be hozzám. Cuki szőke hajjal, bájos telt arccal és telt idomokkal. Az a fajta a liba volt, aki minden főnök áhítozik. Hülye szőkék... Persze nem mind csak néhány.
– Milyen nap van ma? – basszus hangom lett? Á csak a torkomra tekeredő ujjak egyengették, meg egy kicsit a hangszálaimat, semmi baj. Csak fájdalomcsillapítót ne adagoltak, volna később sokkal rosszabb lesz. Na hagyjuk... a kórházak felfogása.
– Július 7-ke kedd.
– Három nap! – kiálltottam fel. – Mikor hoztak ide?
– Vasárnap hajnalban hozták be önt. – mondta a hölgy.
– Köszönöm. – visszahanyatlottam a párnámra. – És másokat nem hoztak be velem együtt.
– De igen egy urat és egy másik hölgyet. – oldódni kezdett a jég a gyomromban.
– És ők jól vannak?
– Igen. – nagylevegőt vettem és kifújtam. Már csak Louis – ról és Xavier – ról kellett kérdeznem. De nem ettől a lánytól. Azt majd Dorinától, vagy Gabrieltől kérdezem meg.
– Mennyire voltak súlyosak a sérüléseim?
– Csak a lábára ötször huszonnyolc öltést kapott. – mondta. – Ön nem véletlenül Veronica de Sylvian.
– Hagyjuk, hogy ki vagyok.
– Minden hír önről szólt, hogy hogyan akadályozta meg azt, hogy sátánisták egy csoportja embereket áldozzon fel. – felvont szemöldök, és kicsit sem csodálkozó tekintet. Az a rohadt sajtó már megint felfújta az ügyet. Miért nem változnak meg az emberek?
– Ne vicceljen velem.
– Nem viccelek. Tényleg. Tessék itt a Daily Mirror. Ön van a címlapon – a szalagcím, ezt hirdette: ”VERONICA D’SYLVIAN BIZONYÍTOTTAN ÁRTATLAN! ”– alatta pedig egy kép rólam, pontosabban valószínűleg rólam, a mentősök gyűrűjében. Nem messze tőlem a háttérben épp Xaviert, és Louis-t látják el a mentősök. Xavier – ból alig látszik valami a bőrkabát miatt Louis arcán, pedig dús szakáll burjánzik. Elnevettem magam. Mindkét pasi úgy nézett ki mint két szökött bűnöző.
– Milyen olyan nevetséges ezen?
– Semmi. – mondtam még mindig kuncogva. Képes voltam nevetni, azután ami történt, egy nulla a javamra.
Alig egy hét múlva már elengedtek. Dorina és Gabriel napi rendszerességgel nálam voltak. Louis másnap este jött be hozzám igen csak elhúzódott a beszélgetésünk. Rózsa csokrot hozott nekem. Megjegyeztem neki, hogy rémesen nézett ki szakállal. Csak elmosolyodott a megjegyzésemen. Felajánlotta, hogy abba hagyhatjuk a tanulást, de nem akartam, most már semmi szín alatt. Meg tanultam érzékelni a mágiát, ha most abba hagyom, akkor nem teljesítem valakinek a vég akaratát. Most már nem volt vissza út, Dorinának igaza volt. Még aznap este belépett a szobámba Xavier. Inget viselt, ami teljesen ki volt gombolva, alatta fekete farmer feszült a lábára, és fekete bőr csizma, ő liliomot hozott nekem. Megköszönte hogy arra az estére elláttam őt étellel.
Dorinában nem hagyott komolyabb nyomokat a támadás, volt néhány horzsolása de azok gyorsan begyógyulnak én, meg sem mozdulhattam az ágyban.
Gabriel is bejött hozzám, azt mondta, hogy végig bízott bennem. Megnyugtatott, hogy egy-kettőre meg fogok gyógyulni.
Xavier rendszeres vendég volt a szobámban akár csak Louis, egy idő után.

Alig két hét múlva, amikor már kijárhattam a lakásomból Louis és én elmentünk a nagyanyám sírjához, mindketten kálát vittünk neki. Sokáig álltam a sírja előtt a mankómra támaszkodva. Louis, távolabb várt rám. Aztán elmentünk. Úgy éreztem, hogy akkor és ott meghalt bennem a kislány, és jött egy másik, aki már máshogy nézett a világra.
Az irodában feljebb léptem a ranglétrán áthelyeztek a szokatlan bűntények osztályára, nem tudom, hogy ez mennyire volt előre lépés. Nem járhattam már a Soho-i éjszakát.
Louis elmondta, hogy mekkora kupit csináltam, a katakombákban. Minden vérben úszott, magával az ördöggel, ők végeztek ketten Xavier – ral, összekapcsolták az erejüket. Ők mosták tisztára a nevem. Tartoztam nekik egy köszönettel a francba is.


VÉGE

2005. 05. 09.



Megjegyzés: Óvatosan megjegyezném, hogy tudom, annyi helyen van benne hiba, mint csillag az égen. Éppen ezért már jó ideje dolgozok az átírásán. Csak szerettem volna ha pár irány mutató észrevételt hozzá fűztök, és ehhez elkerülhetetlen, hogy végigolvassátok. Köszönöm csak ennyit szerettem volna. A következő részt is alaposan át kell szálaznom, mielőtt látásotokra bocsátom de ígérem igyekszem a folytatással is.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Krimi
· Írta: SusanWinter
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 66
Regisztrált: 2
Kereső robot: 33
Összes: 101
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0887 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz