Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Levéltaposó

, 384 olvasás, ritmussolt , 0 hozzászólás

Szerelem

Dehogy furcsálltunk tarka avart
akkor még fürge lábunk alatt.
Dehogy fogtuk be kényes fülünk,
mikor a parton ellépdeltünk,
öreg Dunának puha szélén,
akkor már te voltál csak a fény:
csillogó szemed éj-szememben.
Szívem kívül vert közeledben.
Szerencse, hogy még emlékezni
enged az első levél-fecni,
amin egy dátum oda hívott,
rajta megjegyzés vagy fontos ok
nem is volt, és te mégis tudtad,
nyakamra kígyózik az ujjad,
s hogy ezt annyiszor ismételjük,
őszi virágnyílás lesz énünk...
Szómágia a parti sétány,
érett csókok közt akad néhány,
mely felidézi ifjúságunk,
ha épp avarban botorkálunk.
A percek ma is közelt lesnek,
vágyakba megszokást kevernek,
hidegnek tűnik avarpárnánk,
taposva halljuk csikorgását.
Fa törzsén ülünk. Nézd, hogy billeg
a hullám, szinte versként lüktet,
aztán elsimul, mint emlékünk.
Félholt levélre némán lépünk.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: ritmussolt
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 215
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 251
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.2012 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz