Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Csillagtalan

, 273 olvasás, Fehér Csaba , 4 hozzászólás

Megemlékezés

A Várban ültünk, a Bástya tövében,
kerestük égre meredten: "Nézd csak, ott! "
– mutatta apám kérges kezével
a derengő Esthajnalcsillagot.

Egyszer felmentünk Csillebércre is.
"Itt jó, mert kisebb a fényszennyezés.
Az ott az Orion, az meg a Nagy Medve… "
Csoda a csodában, nem is kevés.

A Duna halkan horkolt, sokezer
apró sárga mécsest tükrözve mutatott,
s a túlpartról figyeltük, ahogy egy klubban
ráadásként játsszák a Zöld Csillagot.

Az éjféli gyors már csak minket várt,
lesz időnk bőven, míg az Alföldre ér,
könyököltünk a nyári ablakban,
és sokáig követett a Göncölszekér.

Sűrű a csönd, ami betakar most.
Fénytelenül, bibliafeketén.
Egyedül járom a régi helyeket,
apám meg ott ül az ég peremén.

Felhők úsznak el az éj sötét vizén,
itt az út előttem, és én is itt vagyok.
Csillagtalan égben álmodik a város,
nem látom, de hiszem: mind-mind ott ragyog.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: Fehér Csaba
· Jóváhagyta: Aimee


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 25
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 37

Page generated in 0.0417 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz