Ma elejtettem a Világom,
Feküdt csak földön,
És nem jajgatott,
Csak nézett rám,
Olyan szemrehányón.
Én dadogtam:
montam: „annyira bánom! ”
És jajgattam, szánalmasan
Meg nem is tudom,
Kinek fájt jobban,
Mert nekem, akkor, ott Ő nagyon…
Könnyei olyan nagyon!!
Tudtam, aljas, önző, meg
Szégyenletes vagyok.
Teltek így, mindösszes napok,
Nagyon fájt, ezen a „kiszabott” világon.
Elvesztettem én Világom.
Én Virágom.
Én Kedves virágom!