Zabolátlanul és egyfolytában kereslek,
ám te folyton bujkálsz előlem,
belebújtál a gyermekeim bőrébe,
aztán elrejtőztél kiskutyám képébe.
Nem lellek meg máshol én,
csak lankák, völgyek hűs ölén,
hol látóhatár mezsgyéje végtelen,
ott szabadságom reménye fellibben,
s mint szivárvány, mely színekként tűnik el,
oly könnyedén szállsz te az égig fel.
Nyújtom kezeim, de el nem érhetlek,
üres a két markom, ez senkit sem érdekel,
bánatom gúzsba köt, elvesztem, érzem,
hol szabadság nincs, ott megszűnik létem.
Éltemben, ha meg nem talállak,
halálom után majd magamba zárlak,
hol nincs tegnap és nincs holnap,
majd akkor és ott magamhoz vonlak,
szabad leszek végleg mindörökre,
kínzó láncaim lehullnak nevetve!