Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Verőfényben 9. rész

, 92 olvasás, Tollas , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

- Szótlan, mint az anyja – védelmezte a papája.
- Azt nem osztom teljesen – tiltakozott a lány. Miután átjöttem a szobából, jól elbeszélgettünk mamával. - A nők egymás között beszédesek lesznek, s az alól nem kivétel mama sem. Ugye te is úgy érzed, Kálmán?
Azzal megadta ismét fiának a szót, aki meglepetésükre, elfogadta. Előbb sört töltött a szülei poharába, aztán bort a kedvesének és magának.
- Itt ül mellettem az a virág, melyet nemsokára leszakítok – kezdte igencsak komolyan. Úgy tapasztaltam, hogy ő még jobban várja az eseményt, mint én. Azért vagyunk itt, hogy nektek is tudomásotokra hozzuk, és ti is elmondjátok a véleményeteket.
Egy kis szünet következett. Különösen Lacipapa nem gondolta, hogy a bemutatkozásra olyan gyorsan következik az esküvő.
- Tudjátok, mit? – kérdezte. Hagyjuk kicsit pihenni a dolgot, s aludjunk rá egyet! Úgy tűnt, hogy minden rendben van, s mégis, mikor a döntő lépést kell megtenni, nem sietik el. Lacipapa bölcs ember volt. Nem akart tévedni, mikor fia jövőjéről kelettl dönteni.
Kálmán úgy érezte: valahol a mesék világában járnak. A szegény ember kíséri őket útjukon, és hozzásegíti Kálmánt, hogy övé legyen a gyönyörűséges királylány.
Ebéd közben folytatták a beszélgetést.
- Szép álmom volt, gyermekeim - kezdte. Az jelent meg nekem, amit már a tegnap tudtam, hogy jól döntött az én fiam Katinkának tetszett a rigmus. Hozzászegődött Kálmán, s a lakodalomról beszéltek A legfontosabb következett: A két fiatal összeházasodhatott.
Nem készültek népes vendégfogadásra. Nem volt nagyszámú rokonság, és Ismerős is kevés. Lacipapa meg Bori mama ott volt Kálmán mellett; Katinkával Bíró bácsi, meg Sára néni, ahogy a fiatalok akarták. Lotti nem ígérkezett. Arra hivatkozott, hogy nem érezi jól magát. Elhitték neki. Joli asszonyt meghívták, de abban nem voltak biztosak, hogy Levente ott lesz vele. De a meglepetés bekövetkezett. Joli asszony a fiával együtt érkezett. Katinka személyesen fogadta őket, s megjegyezte
- Levente, örülök, hogy itt vagy! S ő kézcsókkal válaszolt.
Legkedvesebb vendég a gyár igazgatója volt. Feleségével együtt megjelent, hogy megtisztelje a gyár egyik legjobb dolgozóját, és vele legyen életének egyetlen, megismételhetetlen eseményén.
Na, ők voltak a lakodalmi sereg. Ők kísérték a fiatal párt a templomba. Eszter tiszteletes fogadta őket, aki kedves, közvetlen lelkésznő volt. Alacsony és szép arcú nő. Beszédei mindig kapcsolódtak a valósághoz. Meleg, szép szavakat küldött Katinkának, érintve erős hitét, szeretetét az emberek iránt, s kérte az Atya áldását a fiatalok és a szülők életére. A vendégekkel együtt ment el a vendéglőbe, ahol a lakodalmi díszebéd következett.
Mindenki megtalálta a helyét. Elemért az igazgató mellé ültették. Ha esetleg az igazgató úrnak kedve lenne beszélgetni, ahhoz ő a legmegfelelőbb partner.
Két órakor fogadták őket. A zenekar a Nászindulót játszotta. Az ifjú menyasszony azzal vezette le meghatódottságát, hogy tenyerében szorongatta a vőlegény kezét. De abban is volt annyi, hogy erősebben válaszolt a szorításra. Elhelyezkedtek, s az előkészített poharakat összekoccintva, köszöntötték az ifjú párt, és örökké tartó boldogságot kívántak nekik. Ebéd alatt a zenekar magyar hallgatókat játszott. Ebéd után meg olyanok következtek, melyek táncra hívták a vendégeket. Eljárták a menyasszonytáncot. Utána a menyasszony félrevonult, s levette magáról a menyasszonyi ruhát. Az ő vörös selyem estélyi ruhájában szebb volt, mint a fehér ruhás angyalok. Férjével együtt odamentek a vendégekhez egy kis beszélgetésre. Kálmán akkor köszöntötte az igazgató urat, aki nyújtotta a kezét, és átölelte Kálmán vállát.
- Sok ilyen boldog órát kívánok nektek, kedves fiatalok!
Elemér násznagy, Kálmán munkatársa és barátja, a fiatal házasember tapasztalatairól számolt be. Anikó, Elemér felesége, azzal egészítette ki, amiért ők keseregnek: a gólya nem akar rászállni a házukra. A gyereket várták ők is legjobban. Azután még találkoztak. Anikó kiváló barát volt, s Kálmán jól megértette magát Elemérrel.
- Igazán örvendünk, hogy egymásra találtunk!
S az ifjú pár boldog volt.
Katinka Joli asszony mellé ült.
- Talán erre az eseményre soha nem került volna sor, ha Joli néni fel nem karol engem. Arról soha nem fogok elfeledkezni!
- Csak boldog légy, lányom! Engem kielégít a tudat, hogy részese lehettem a te boldogságod előkészítésének. A hajdani tanulója elérzékenyedett: könnyeket törölt le a szeméből.
- Nekem nem kell mondanod semmit- előzte meg Levente a menyasszonyt. Én köszönöm meg, hogy az első szerelem érzése hozzád köt
- Ne felejtsd el, hogy barátok lehetünk – emlékeztette Leventét. Joli asszonynak jó volt azt hallani.
Váratlanul az Elmér család megbontotta a társaságot. Feltűnő volt, hogy éppen ők. De bizonyára tudták, hogy miért? Talán abból a szép éjszakából akartak hagyni az ünnepelteknek. Ki tudja? Az látszott, hogy a fiatalok nem türelmetlenkedtek, nem siettek. Kikísértek minden távozó vendéget. Kálmán szülei Egerbegybe mentek. Ott aludtak, hogy a garzonszobát átadhassák a fiataloknak. S mikor már csak ketten maradtak, következett az éjszaka legdrágább, legszebb ajándéka.
Botond ölébe vette szépséges, karcsú aráját, és az ágyra fektette. Lefordította vállairól a finom vörös selymet, s ami következett, az csak rájuk tartozott. Az ifjú férj úgy érezte, hogy Katinka akkor lett igazán az övé. Mindketten a legjobbat, a legszebbet akarták adni egymásnak. Arról soha nem beszéltek: ki volt szűz, vagy ki nem. Hallgatták egymás szívének dobbanásait, nem beszéltek. Abban a helyzetben nem kellett beszélni, csak érezni és élvezni testük gyönyörű zenéjét. Vajon arra mivel tudott válaszolni Kálmán gitárja? Belesúgták egymás fülébe. Aztán még néhány közös dallamot eljátszottak.
- Gyönyörű vagy, asszonyom, és gyönyörű az élet, különösen, egy olyan angyal mellett, mint amilyen te vagy. Angyal és igazi nő!
Katinkának, a szép szőke asszonynak, elégedett, színes mosoly ült az arcán. Jól érezték magukat a nyugalom fészkében.
Elkezdődött a közös életük. A bevezetés jól sikerült, s biztosak voltak benne, hogy lesz még részük hasonló örömökben. Azzal az érzelmi és testi játékkal töltötték egész napjukat. Az éjszakából hagytak időt a pihenésre, mert aztán dolgozni kellett.
Ebédre Egerbegybe mentek. Józsi papa rejtélyes mosollyal figyelte az elégedett arcokat. Ebéd után még pihentek: szükségük volt rá. De aztán papa mozgatta őket
. - Kipihenhettétek már magatokat. Keljetek
Komolyan vették, és elhagyták az ágyat.
- Gondolkoztam közben, és Bori mamával megbeszéltük, hogy nekünk mellettetek van a helyünk, és követünk titeket. Hátha segítségetekre lehetünk. Fogadjatok minket nászajándékként. Hozzuk magunkkal az egész Juhászvagyont. Eladjuk otthon a házat, és itt, Zerinden veszünk másikat. S akkor együtt lehetünk újra. Nektek pedig nem kell, szorongnotok a garzonban. Nekünk, Bori mamával, elég egy szoba. Nektek kell több, hogy berendezhessétek a gyerekszobát az unokánknak. Legyen nektek is külön hálószobátok; egy vendégszoba, és egy tágas, derűs nappali. Ez azt jelenti, hogy öt-hat szobával rendelkező magánlakás után kell néznünk! Persze, udvarral s egy kis kerttel. Ha a miénknek megkapjuk az árát, a megtakarított pénzünkkel együtt, ki tudjuk fizetni.
- Ezt jól összehoztad, papa, ilyen rövid idő alatt. Félretett pénzem nekem is van valamennyi, s azzal együtt választhatnánk a tágasabb megoldást. Három szoba, meg két szoba, plusz közös konyha és fürdőszoba; már egészen humánus megoldás lenne – mondta Kálmán a maga véleményét. Holnap ismét eljövök, széjjelnézünk, tájékozódunk a lehetőségekről, s csak azután tesszük ki a magunk hirdetését. Szeretném, ha minél hamarabb nyélbe üthetnénk a vásárt, hogy a költözést le tudjuk bonyolítani a hideg, goromba őszi idő előtt.
A családi beszélgetés után a faital pár hazament Zerindre. Nem ültek be a garzonszobába. Előbb még sétáltak egy jót a városban. Hátha a friss levegőn hamarabb magukhoz térnek. A park felé indultak, ahol már töltöttek szép perceket. A dúslombú tölgyek árnyékában, védelmében meghúzhatták magukat. A padnál, ahol ülni szoktak, megálltak; szembe néztek egymással, s azt látták: jó lesz, ha pár percre leülnek. Hangjuk hasonlított a tölgyek susogásához. Halk és simogató volt. Kálmán kezébe fogta Katinka kezét, és jóleső érzéssel hosszan simogatta. A szerelmes asszonytól csókot kapott érte.
- Na, ugye érdemes volt erre jönni? – kérdezte egy kis huncutsággal az ifjú férj.. Aztán folytatta. A várost még nem nagyon ismered. Azt sem tudod: hol dolgozom? Nem akarod, hogy megnézzük: merre van az acélművek? Apát is csak az elmúlt hetekben vittem el, hogy lássa. Addig soha nem jutott eszünkbe.
Katinkának tetszett az ajánlat. Érkezett a 32-es villamos: felszálltak, s szinte észrevétlenül értek el a gyárhoz
- Ha megjegyzed azt a 32-es számot, könnyen eljutsz ide, ahol rám találhatsz.
Aztán körülnéztek az udvaron, s bementek abba a műhelybe, ahol a férj dolgozott. dolgozott. Az esztergapadját is megmutatta. Csönd volt körülötte, és fényesen ragyogott. Rá volt írva: Kálmán. Visszafelé a központig a 32-sel mentek, s onnan gyalogosan, kéz a kézben érkeztek haza.
- Nekem nagyon rövidnek tűnt az út – szólalt meg Kálmán. Pedig megkerültük a parkot. A vendéglőtől már nem messze lakom, s ha arra indultunk volna, már régen otthon volnánk.
- Lesz még arra is elég időnk, hogy beüljünk a négy fal közé. Én nem vagyok itt ismerős, nem tudtam az irányt, de jól jött ez a kis séta – fogadta el harag nélkül férje olcsó csalását.
Jót nevettek rajta. S mint jókedvű gyerekek, hancúrozva érkeztek a szobába. A hangulat azt kívánta, hogy folytassák. Kálmán nyakába illesztette a gitárt, s megkérdezte.
- Mi a kedvenced? Nekem nincs – mondta Katinka. De kérlek, azt játszd el, amelyben én is benne lehetnék
. - Hű, az áldóját – kiáltott fel a gitáros. Gondolom te is tudod, hogy az nem valami könnyű feladat.
És elkezdte pengetni a Piros rózsák beszélgetnek, jól ismert és sokak által kedvelt nótát. Helyenként Katinka hozzádúdolta a szöveget: szegény vagyok, semmim sincsen, száz szál rózsa minden kincsem, add érte a szíved!
- Na, mit szólsz hozzá, illik ez mindkettőnkre?
Kíváncsian várta a választ.
- Rám igen, s ha te ezt választottad, akkor bizonyára rád is - mondta találóan, és még hozzátette. A Nászindulót pengetted-e már? Nekem most eljátszhatnád! – s mosolygott. Bizonyára mindketten ugyanazt érezték, s elpengette az elégtétel és nyugalom halk, lágy dallamát. Katinka még tovább akart szórakozni, s folytatta.
- Te irodalomkedvelő is vagy, nem csak gitáros. A kettőt most hozd össze, és egy zenésverset pengess nekem!
- Egyre nehezebbek a feladataid, kicsi feleségem. De szerencséd van egyrészt neked, mert meg tudod hallgatni, másrészt nekem is, mert véletlenül tudok egy ilyet pengetni. Mondom a szöveget.
„Éj van, csend és nyugalomnak éje,
A magas menny holdas, csillagos,
Drága gyermek, kékszemű kökényszál,
Drága gyöngyöm, mit csinálsz, te most,
Drága gyöngyöm, mit csinálsz te most? ”

- A magyartanáromtól tanultam – fejezte be, és kezdte játszani, s énekelte is.
Mikor már Katinka is elsajátította, együtt elénekelték. S a fiatalsszony el volt ragadtatva. Kálmán nagy sikerének tartotta azt az előadást.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Regény
· Írta: Tollas
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 308
Regisztrált: 1
Kereső robot: 23
Összes: 332
Jelenlévők:
 · Déness
 · gazzo


Page generated in 0.6082 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz