Navigáció


RSS: összes ·




Házi pályázat/ próza, novella: Szabadság/ Huszonöt-harminc

, 222 olvasás, deb , 10 hozzászólás

Felnőtteknek

Hónapok óta végigálmodom, mintha a valóságban élném meg újra és újra. Már álmomban is tudom, hogy csak álmodok, mégsem zárulnak másként a képsorok, mégis végigélem a valóságos teljes hosszát az álomnak, és álmomban is tudom, hogy mikor fogok felébredni. Pont akkor, amikor a kezemben tartom a véres hímtagot, és begyűröm a meglepetéstől kitátott szájába. Csak ekkor ébredek, amikor a sértettség, a megalázottságérzés és becsapottság elégtételt vett, és a pillanatokig tartó mámoros boldogság érzése eszméletre ébreszt. Nem bántam meg és nem is fogom megbánni soha. Talán a bíróságon is elengedték volna a letöltendőt, ha azt mondom, megbántam, de nem így van. Azt bántam volna, ha nem teszem meg. A zsebemben lévő kötszerrel azonnal elláttam, mentőt is hívtam hozzá és a rendőrséget is… Mire megmosakodtam, már ott voltak.
Sokkot kapott. Nem sírt, nem mondott semmit, csak bámult maga elé, miután kiköpte a saját farkát. Az arca is véres volt. Undorodtam tőle.
A rendőrök együtt érkeztek a mentővel.
– Hölgyem, velünk kell jönnie – mondták.
Mentem. Vastag szoknyát vettem magamra és kabátot, mert január leghidegebb napja volt. Azt gondoltam a rendőrségre visznek, de tévedtem. Pszichiátriára vittek. A doktornő végigmérte a gipszes lábam és a járókeretet, amibe kapaszkodva eléugráltam.
– Hogy történt? – Intett a gipsz felé.
– A férjem még ősszel kitett hosszú vasakat a hintaágy elé az udvaron. Most, hogy leesett a hó, nem láttam amikor elmentem mellette, és egy kiálló vas kigáncsolt. A lábszáram és a bokám tört el. Még nincs járógipszem.
– Jöjjön, üljön le! – Hívott maga után és beugráltam a kis szobába, ahol hellyel kínált. Az adatok felvétele után beszélgetni kezdtünk.
– El tudja mondani mi történt?
– Mikor, mi történt? Ma este?
– Biztos vagyok benne, hogy van előzménye. A rendőrök azt mondják, hogy levágta a férje nemi szervét.
– Nem hazudtak.
– Ez is egy eredmény – mosolygott rám. – Szeretném, ha elmesélné az előzményeivel.
– Négy hete tört el a lábam. Azóta otthon fekszem, gyakorlatilag ki sem tudok menni a házból. Ha leejtem a kenyeret, fel sem tudom venni, mert volt ilyen. A férjem reggel elmegy és hetek óta csak este ér haza, volt hogy éjjel. Begyújtani sem tudok, mert a pincében van a kazán. Fázom egész nap, még a takaró alatt is. A benti ebédjét hozza el nekem ilyenkor, hiszen egész nap otthon vagyok étlen. Járókerettel, Fraxiparinnal egyedül. A munkaideje viszont fél ötig tart. Mikor rákérdeztem, pár napja közölte, hogy mostantól valami új projekt miatt tizenegy és fél órát kell majd dolgoznia a nyolc helyett.
Éreztem, hogy izgatott leszek és elhallgattam. Hátamon kezdett tanyát verni a víz.
– Mit dolgozik a férje?
– Fejlesztőmérnök egy magáncégnél. NYÁk-okat tervez.
– Szóval gyanakodni kezdett. Igaz?
A tenyerem is nyirkossá vált, mindkettőt végighúztam a szoknyámon.
– Igen. De már hónapok óta. Mivel egymás után kaptam valami húgyúti fertőzéseket, aminek eleinte azt hittem felfázás az oka, elmentem urológushoz. Az orvos azt kérte, a férjem jelenjen meg és vigyen spermamintát vizsgálatra. Évek óta nem akart velem beszélgetni, kerülte a helyzeteket, inkább kiment kocsit szerelt, vagy talált valami elfoglaltságot. Az urológushoz azonban elment, a leletet ma hozta haza. Előtte egyik este azt vettem észre, hogy a számítógépén nézeget képeket. Ő háttal ült nekem és épp ráláttam a laptopra az ölében. Pornóképek voltak, majd egy női arc. Szép, fiatal nő, barna hajjal, elálló fülekkel, azon a képen, ahol copfban volt a haja. Nem ismertem. Képtelen voltam akkor rákérdezni. Tegnap viszont levelet írt hajnalig, és reggel az én gépemet kérte el, mert valamit nem tudott a sajátján elküldeni. Az elmaradhatatlan búcsúpuszik után csillogó szemmel távozott.
Miután elment dolgozni, megtaláltam a gépemen a levelet.
– Miről szólt?
– Pornószöveg egy nőnek. Gusztustalan vágyak, gruppenszexről, és ilyesmik azzal a nővel. Összeállt a kép. Este kértem a leletet, azt mondta az asztalra tette. Ekkor konkrétan rákérdeztem, mint már többször is, van e harmadik fél a házasságunkban. Mindig tagadta. Azt gondoltam most sem fog válaszolni, de amikor a fényképekre kérdeztem rá, hát válaszolt. Azt mondta; a szeretőm, a szerelmem és nem is akarok róla lemondani. Közölte, hogy nyolc hónapja tart és egyébként is nyolc-tíz éve prostituáltakhoz jár, évente 25-30 nőnél volt.
Tíz éve vagyunk házasok.
– És? Mit mondott miért? Nem kérdezte?
– Dehogynem.
Akárhogy szerettem volna visszatartani, mégis kibuggyant a könnyem. A kézfejemmel söpörtem el az arcomról.
– Azt mondta azért, mert szépek voltak, fiatalok és élvezték amit csináltak. Én akkor kibicegtem a gyógyszeresdobozhoz a szikémért, mert volt otthon, műtőben dolgozom. A zsebembe tettem, a másikba pedig kötszert és neokoplasztot. Az asztalra dobott urológiai leletet megnéztem. Pozitív volt, baktériummal fertőzött. Visszamentem hozzá a kisszobába, ott hevert egy köntösben, épp zuhanyzás után, nem volt rajta semmi más. Az arcán egy ábrándos mosollyal hevert, csukott szemmel, szétnyílt köntösben. Ahogy rámarkoltam, a mosoly még ott volt az arcán, meg se mozdult, nem tudom mit hitt. Egyetlen gyors vágással rántottam le és benyomtam a szájába, amit épp kinyitott.
– Megérdemelte – nézett rám a doktornő.
Talán ha férfi lett volna, mást mond. Ezt azonnal átláttam.
– Azt hiszem azt sziszegtem, szophatod magadnak is, vagy valami ilyet, aztán nyomókötést tettem a sebre, mert nagyon vérzett. Hívtam a karhatalmat a mentőt és most itt vagyok.
Hajnalra végeztünk, a doktornő szerint nem szorultam további megfigyelésre. A rendőrök eztán vittek be a kapitányságra. Gyorsított eljárás zajlott. A bíróságon az is kiderült, hogy a két hasi műtétem valószínűleg a férjem életvitelének a következménye. A harmadiknál elveszítettem a méhemet is.
Nyolc hónapot kaptam, hirtelen felindulásból okozott csonkítás miatt. Letöltöttem a büntetésem, a lábam is helyrejött, és a férjemtől közben elváltam. Ő jól van. Visszakerült rá, amitől átmeneti időre megfosztottam. Hogy ő mit gondol és érez, fogalmam sincs, mert még csak nem is érdekel. Én, mindennek ellenére képtelen vagyok megbocsájtani neki.
Viszont a rácsokat, amik körülvesznek, a közönséges, durva nőket, akikkel összezártak, ugyanúgy az elcseszett házasságom utóhatásainak tartom, mint a kettőséletet élő jellemtelen alakot, akit oly nagy bizalommal teli szerelemmel szerettem egykor és akihez végre semmi közöm.
Holnap szabadulok, elfelejtem a rácsokat, a rémes cellatársakat, az elviselhetetlennek tűnő körülményeket. A hajnali ébresztőket, az udvari körsétákat, a körletet és smasszereket, mind kiejtem a tudatomból. Elfelejtem a szerelmet, a közös terveket, és újakat kovácsolva tervezhetek új célokat. Új életem lesz, amiben bizonyára a bizalmatlanság lesz az úr, de új lesz, és olyan, amilyennek én akarom.
Kinyílik a kapu, én átlépek rajta, sütni fog a Nap, virágokat veszek majd és pezsgőt. Szabadulok. Szabad leszek és ez a szabadság már örökre az enyém marad!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Házi pályázat/ próza, novella
· Írta: deb
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 1
Kereső robot: 51
Összes: 74
Jelenlévők:
 · Szati


Page generated in 0.0412 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz