Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szárnyatlan

, 149 olvasás, Uccika , 12 hozzászólás

Ezek vagyunk

Minden hajnalban
új napot vajúdok fölénk.
Életnek feszülő csontjaim
engednek utat
vér és hússzagú gyönyörünknek;
kötélen száradó,
színtelenre fakult álmaim
visszajáró lelkek lopják magukra,
táncolnak egyensúlyozva
a nemlét kihűlt emlékein.
Múló napban,
lepergő órában,
belélegzett pillanatban.

Minden alkonyatkor
térden állva
kaparom szádba a földet,
csak ne halljam
suttogó kérlelésed:
- Küldj! Engedj szabaddá engem! -
Szárnyatlan imáim
sírodon raknak fészket.
A felejtés kofái
sebzett pőreségem
fillérekért zsírpapírba mérik,
védtelen remeg
részeg férfiak tenyerében.

Megjegyzés: 2011. szeptember

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Uccika
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 25
Regisztrált: 0
Kereső robot: 69
Összes: 94

Page generated in 0.043 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz