Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Üzenet

, 192 olvasás, Lulemy , 2 hozzászólás

Szerelem

Az a régi, közkeletű mondás járja, hogy a világon mindenkinek van egy lelki társa.
Egy párja, kinek gondolkodása övéhez hasonló, ki mellett még hallgatni is jó, nem kell mindig a kimondott szó.
Ki mellett megnyugvást lel, békét és biztonságot. Ki vele van örömben, ki társa a bajban, ki támaszt és vigaszt nyújt minden ínségben, nehéz időszakban.

Ami azt illeti, Julia Jill Adams megszállottan hitte és roppant boldog volt a tudattól, hogy ő bizony, megtalálta azt a férfit, akire lelki társaként tekinthet és amikor csak tehette, ezt Joan Cassidy orra alá is dörgölte.
Julia Jill - vagy ahogy a barátai hívják J. J. - és Joan Cassidy időtlen idők óta barátnők, méghozzá a legjobbak. Amolyan elválaszthatatlanok.
Közös az ízlésük öltözködésben, zenében, ugyanazokat a filmeket kedvelik, de még a pasik tekintetében sincs vita közöttük. Vagyis, nem volt... Amíg fel nem bukkant J. J. életében Mr. Tökéletes, Samuel Davis személyében.
Míg J. J. maga volt a boldogság Kék Madara személyesen, Joan Cassidy - bár igyekezett, nehogy az irigy barátnő látszatát keltse - nem igazán lelkesedett ezért a kapcsolatért. Szerinte a férfi túlzottan magához láncolja J. J. -t, még a barátaival töltött időt is korlátozni szeretné... Amikor ezen véleményének és nem tetszésének Cassidy hangot adott, barátnője csak kinevette és elviccelte a dolgot.
Végül is az idő J. J. -t igazolta. Már három éve alkotnak egy párt Samuel Davis-szel s bár még nem házasok, de ide s tova huszonhét hónapja kelnek és fekszenek ugyanabban a bérelt lakásban és élnek együtt békében, boldogságban és meglehetős nyugalomban.

Amint már említettem, J. J: ezidáig szentül hitte, hogy Samuel Davis-ben megtalálta lelki társát, szerelmét és örök párját. Ám most, éjjel kettőkor, - mikor is hátat fordítva élete párjának, ágyában álmatlanul vergődik - nos, ebben most már korántsem olyan biztos... Először gondolja úgy, hogy Cassidy véleménye Mr. Tökéletesről nagyon is helyénvaló...
Az utóbbi fél évben szinte naponta vitatkoznak... és mindig ugyanarról...
A férfi családot szeretne... előbb esküvőt, aztán gyereket. De ha a gyerek jön előbb, nála ez sem probléma.
J. J. viszont nem szeretne. Sem esküvőt, sem gyereket. Hogy ez utóbbi jöjjön előbb, arról meg végképp hallani sem akar. Egyelőre legalábbis nem. Huszonnégy éves és még rengeteg terve van. Először is, befejezi az egyetemet, ahol képzőművészetet tanul. Aztán diploma után utazgatni fog, átruccan Európába és bejárja a leghíresebb múzeumokat. Természetesen, jöhet Samuel is, ha gondolja, de bárki emberfia beláthatja, ilyen nagyszabású tervekbe gyerek semmiképpen sem fér bele.
Ezért is akar a férfival beszélni mielőbb. Szereti őt, hát, már hogy a csudába ne szeretné, de gyereket még nem akar. Most nem.

Samuel Davis csak tetteti az alvást, valójában ugyanolyan álmatlanul hánykolódik az ágyban, mint J. J.
Bántja az esti veszekedés a szerelmével és úgy érzi, valahányszor a téma előkerül, meddő vitába torkollik csupán.
Ő csak egy gyereket szeretne. Egy kisfiút, aki rá hasonlít. Vagy egy cserfes kislányt, aki szakasztott az anyja. Mindegy is. Csak gyerek legyen. Hát olyan lehetetlen dolgot akar ő? Végtére is szeretik egymást és együtt élnek. Miért ne házasodhatnának össze? Talán nem szereti őt J. J. eléggé? Vagy talán nem bízik benne kellőképpen? Igen... talán ez lehet a magyarázat... Jobban kell bizonyítania, mennyire is szereti ezt a lányt!
Ilyen és ehhez hasonlatos gondolatok kergették egymást a fejében, amikor Samuel gondolt egy nagyot Kibújt az ágyából s villanyt sem kapcsolva, csak az utcáról beszűrődő fényre hagyatkozva, átment a másik szobába. Ott elidőzött egy kicsit, aztán kilépve a szobából, az előszoba fogason megkereste J. J. kedvenc, világoskék kabátját.
Matatott körötte egy keveset, aztán visszatért a hálószobába, befeküdt az ágyba, s hátat fordítva J. J-nek magára húzta a paplant.

A lány behunyt szemmel, de éberen volt mindennek tanúja, vagy legalábbis, érzékelte a körülötte lévő mozgást, s bár a kíváncsiság majd' kifúrta az oldalát, mi a csudát csinálhat szerelme éjnek évadján - nos, mondom, a kíváncsiság ugyancsak mardosta - de csak azért sem mozdult.
Álmatlanul vergődtek még egy darabig, aztán végül elnyomta az álom mindkettejüket.

Reggel fáradtabban ébredtek, mint ahogyan este lefeküdtek, nem volt se békülős -szex, se egy kedves szó, de még csak egy egymásnak odavetett reggeli köszönés sem.
Szótlanul itták a reggeli kávéjukat s mindketten ugyanazt gondolták: kár volt felkelni ma reggel, mert ez a nap valószínűleg ugyan olyan pocsék lesz, mint amilyennek indul. Jó lenne békülni... vagy legalábbis, mondani a másiknak valami kedveset... Volt egy kínálkozó pillanat, amikor egyszerre nyúltak a zsemléért a tányéron... Akkor talán lehetett volna... De mindketten a másikra vártak.. s ez a pillanat is elillant...

Aztán J. J. az utolsó falattal a szájában, már indult is kifelé az ajtón. Egy alig hallható "hello" volt, amit Samuel felé foghegyről odavetett. Az előszoba fogasról leemelte a világoskék kabátját, gyorsan magára kapta, s már be is csukta az ajtót maga mögött.
A ház előtt a bringájára pattant és már tekert is gyors iramban az egyetem felé.
Közben kavarogtak a fejében a gondolatok.
Szereti Sam-et és nem akarja elveszíteni. Beszélnie kell vele... minél előbb...
Miért is feküdtek le haraggal az este? Beleőrül már ebbe a sok vitába. Pokol lesz a mai napja. Biztosan nem tud figyelni egyik előadáson sem. Pedig mindjárt ZH-t írnak. De ő csak Sam-re tud gondolni. S arra, mi mindent vágtak egymás fejéhez.
Istenem, miért is nem békültek ki ma reggel? Pedig azt a zsemlét a tányéron neki akarta....
Eddig jutott el a gondolataiban... aztán a semmiből ott termett az a busz... mely a biciklit messze repítette, s J. J. teste - miután pördült egyet a levegőben, - mozdulatlanul terült el az úttest közepén.

A forgalom már áll egy ideje a harmincnegyedik és az ötvenkettedik utca sarkán. Bámészkodók és kíváncsiskodók lepik el a környéket, a rendőrök pedig mindent megtesznek, hogy biztosítsák a területet és szabad utat engedjenek a szirénázó mentőautónak, amely az imént jelent meg a szerencsétlenség helyszínén.

Miközben az ápolók hordágyra emelik Julia Jill Adams vérző és elernyedt testét, világoskék kabátjának zsebéből a földre hullik egy darab papíros.
A közelben ácsorgó sheriff-helyettes veszi észre s nyomban oda is lép, hogy felvegye. Kettényitja az összehajtogatott kockás lapot, majd miután elolvasta a kusza betűkkel írt üzenetet, a szeme sarkában elmorzsol egy felbukkanó könnycseppet.
A kockás lapra ugyanis egy - nem éppen ügyes - férfikéz hatalmas szívet rajzolt s benne. valakinek, - akit nagyon szeretett, - szerelmes üzenetet hagyott:

" Mindegy, hogy gyerekkel, vagy anélkül, én csak Veled akarok élni.
Bocsáss meg nekem, ha akaratomon kívül megbántalak és soha, egyetlen pillanatig se felejtsd el, hogy nagyon szeretlek. "

Samuel Davis szinte önkívületben tépte fel a kórház ajtaját, s a hírre, hogy nincs már mit tenni érte, érezte, hogy a szíve darabokra szakad.
S amikor úgy hitte, ennél több fájdalmat már képtelen lenne elviselni, dr. Malcolm odalépett hozzá, kezét a vállára tette és alig hallhatóan, szinte suttogva mondta:

- Fogadja részvétemet, uram. A baba miatt is. Alig hét hetes volt a magzat. Igazán sajnálom.

Samuel Davis-ből ekkor kitört a fájdalom. Nem bánta ki látja, az sem, hogy, ki hallja, magáról megfeledkezve, ordítva engedett utat érzéseinek. Majd a földre kuporodva, fejét térdeire hajtva, zokogott tovább a kórház kövezetén.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Novella
· Írta: Lulemy
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 327
Regisztrált: 1
Kereső robot: 22
Összes: 350
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.2496 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz