nem azokról akarok beszélni,
akik dizájneren vannak és
rohannak a halál felé, mint
a suliudvaron ugróiskolázó
lányok, kaviccsal dobnak egy
számot, becsöngetéskor,
a harmincig sem érnek el.
se azokról, akik gyomok között
szipuzzák a technokolt, nagyot
kortyolnak a tablettásból,
elüszkösödött lábakkal
várják a nyarat, közben
nem csak a lelkükből,
a testükből is nagy
darabokat amputálnak,
kidobják a részeket,
a veszélyes hulladékot,
a kórház udvaron végzik
a többi levágott testrész
között.
azokról akarok dumálni,
-huszonnégy órás etapban-
akik benne vannak a tutiban
kertes házakban laknak,
unalomban és közönyben
fulladoznak, nagy dizájnos
autókkal nagy hétvégi
bevásárlásokat csapnak,
kétszázötven centis tévékből
nézik a világot, lebetonozzák a
füveket és lefújják a hangyákat,
zsebkedőbe csomagolják a
a falon mászó poloskákat.
mégis védik a természetet,
napenergiával fűtenek, szét-
válogatják a szemeteket,
katalógusból választanak
óvodát, iskolát néha gyereket.
őket akarom megérteni
és magamat, hogy miért
választottuk ezt az életet.
Megjegyzés: Krisztus után 2017. augusztus 12.