Navigáció


RSS: összes ·




Mese: Vadóc, a Sárkány és György barát 2/3

, 45 olvasás, Ylen Morisot , 4 hozzászólás

Somolygó

Jött másnap Nyápic sietve, beöltözve teljes pompába, a kísérő tömeggel, királyi szüleivel. A Sárkány ámult, bámult, mert ilyen maskarát még nem látott. Álldogált egy darabig a barlang előtt, de mivel az emberek órákig meg se moccantak, csalódottan elbődült, megtekergette mind a hét elzsibbadt fejét, aztán unottan bement a barlangjába szunyókálni.
A fiú meg utána. Alig látott a félhomályban, de azért elkezdte a vagdalózást. Csámpás is volt, ügyetlen is, sete-suta, de nagyon elszántnak mutatta magát.
A sárkány tűrte birkatürelemmel egy darabig a molesztálást, de mikor az életlen kard beszorult az egyik pikkelye alá, felmordult a csiklandozás miatt, és kinyitotta az egyik szemét a tizennégyből. Csodálkozva a lányra lesett, hogy mondja már meg, most mi van! Miért nem hagyja őt ez az oktondi pihenni?
Vadóc súgott valamit a legközelebbi fülébe, majd a hősködő ifjonc nyakába ugrott. Két cuppanós puszit nyomott annak izzadtságtól fénylő, kipirult képére.
Nem értette a sárkány, mire megy ki a játék, de ha a gazdája ezt akarja, no, gondolta, legyen meg az akarata! Felkászálódott, és színleg harcba lendült. Hiszen csak ijesztgetnie kell! Hallatta a hangját is rendesen, csak úgy zengett tőle az üreg.
Kint reszketve, remegve, futásra készen várakoztak az emberek.
Tekergette mind a hét fejét, lépett erre, arra, cicázott a hős vitézzel, aki még egy vágást se tudott ejteni szivárványos páncélján. Törte erősen a fejét, hogyan hagyja magát legyőzni, hogy hihető legyen, bár nem értette, Vadóc ezt miért akarja, és még életben is maradjon. Végül, mikor a csenevész királyfiból kifogyott a szusz, és lábai már alig tartották meg vézna testét, a sárkány színpadiasan összerogyott, és elterült a porban. De azért még utoljára a farkával elgáncsolta a fiúkát, mert ennyi öröm még neki is jár.
Vadóc gyorsan odafutott, titokban elismerően megsimogatta Sárkány rózsaszín taraját, kézen fogta Nyápic úrfit, felráncigálta a földről, és kivonszolta a döglöttnek hitt tetem mellől. Közben még visszanézett, és cinkos mosollyal a fél szemmel leselkedő sárkányra kacsintott.
Kint a szabadban aztán nagy hálálkodva megmentője nyakába borult, az udvartartás üdvrivalgása közepette. Senki nem volt elég bátor bemenni, hogy megszemlélje a fenevad porhüvelyét.
Inkább hazakísérték a palotába az ifjú párt.
Lett nagy dáridó, eszem-iszom, mulatozás, hét országra szóló lakodalom! Bánták már a lányok, hogy így félreismerték a trónörököst, de hiába. Vadócot vette feleségül, nem valamelyiküket.
Örült az öreg király és a királyné, hogy milyen helyre menyecskére tett szert az ő mulya csemetéjük, a késői, egyetlen gyermekük. Örült Vadóc is, hogy mégis gazdag asszony lett belőle, s örömében elhozatta Messzividékről mind a tizenegy testvérét pereputtyostól, szüleikkel együtt.
Gyorsan teltek az évek. Az öregek megtértek teremtőjükhöz, s férjura lett az új király.
Közben Vadóc sem tétlenkedett. Átmentette saját számlájára a kincstár bevételének nagy részét, a kincses ládákat pedig a hétfejűvel ellopatta, és a világ másik végébe, egy titkos helyre rejtette. Egy szép napon teletömte zsebeit a maradék drágakövekkel, kiszökött a palotából, és felkereste a barlangjában a sárkányát. Az már nagyon várta kis gazdáját, mert igen csak hiányolta becses társaságát. Majd belepusztult az unalomba, a semmittevésbe!
A királyasszony felült a pikkelyes hátra, s elindultak új országot keresni. Hátra se nézett.
Nyápic éppen a teraszon levegőzött, mikor meglátta az égen köröző sárkányt az ő hitvesével. Egyből belehalt a bánatába.
Gyászba borult az ország, siratták hős királyukat, és átkozták a Hétfejűt, aki feltámadt hamvaiból, és visszarabolta a szépséges királynét.

Ficsúr, a szomszéd ország piperkőc királya bezzeg örömmel hallgatta a hírt! A sárkány visszavette, ami az övé volt! Nem is azé a mulyáé! Haha! Mit is képzelt az a nyikhaj?
Mindig irigyelte a kis tejfelesszájútól a szerencséjét és a nőjét. Mikor pedig megsúgták neki, hogy éppen az ő csinos, mesefákkal ékes erdejében szállt le zsákmányával, tudta, elérkezett az ő ideje!
Bebodoríttatta vállig érő, dús fekete haját, felöltötte legszebb ünnepi ruháját, felhúzta legmagasabb sarkú selyemcipőjét – mert termetre meglehetősen aprócska maradt -, befújta magát a legerősebb illatú parfümmel, felrakatta magát a legszebb aranyszőrű paripája hátára, és elindult háztűznézőbe. Mármint barlangnézőbe, ugyanis oda bújt be a rondaság a szép királyasszonnyal.
Kihúzott derékkal, gőgösen feszített a magasban a király, hófehér selyemkesztyűje két ujjával csippentve az aranyporos kantárt. Kényeskedve lépdelt vele a nemes állat, büszkén felemelt fejjel, kitágult orrlyukakkal szimatolta a levegőt. Fel is horkant azon nyomban, mikor a szellő sárkányszagot sodort feléjük.
De Ficsúr is megérezte! Menten elő is vette az illatos zsebkendőjét, azt lobogtatta az orra előtt. Mikor a paripa már nem akart közelebb menni a barlang szájához, intett az apródjának. Erre az előkapott egy dúsan faragott, aranyozott sámlit, hogy leszállván a lóról, arra léphessen. De közben már serényen terítették a földre a bíbor szőnyeget, hogy azon közelíthessen álmai asszonyának fogva tartójához. Kihúzta hüvelyéből gyémántokkal és rubinokkal ékes, csillogó-villogó szablyáját, így lépett be a sárkány odújába.
Vadóc épp a haját fésülgette egy sziklapárkányon üldögélve, mikor elsötétedett a bejárat, és belépett rajta Ficsúr. Meglepetten pillantott a váratlan vendégre.
- Hű, de büdös van itt bent! – mondta a vendég.
- Neked is szép napot! Mi járatban vagy?
- Jöttem, hogy megmentselek.
Elcsodálkozott ezen még a sárkány is. Elődugta a hátsó sarokból az egyetlen ébren őrködő fejét, és hitetlenkedve két szép füstkarikát pöffentett ki orrlyukain.
- Fúj, de undorító! – kapta elő selyemszütyőjéből az illatosítót, és a flakon teljes tartalmát ráfújta az orra előtt lengedező rózsaszínű orra.
Na, az egy pillanat alatt paprikapirosra változott! Olyan bőszült tüsszögésbe fogott a hétfejű, hogy felébredt a többi feje is, de mivel a vízesésként csorgó könnyeitől nem látott, Ficsúr könnyedén lenyisszantotta a fejét a nyakáról. Látta a maradék hat, mi történt, és a szétspriccelő vér látványától menten elájult. Mennydörgéssel vetekedett, mikor az oldalára puffant. Kint az emberek riadtan lesték, összedől-e vajon a hegy.
Ficsúr király gálánsan a kezét nyújtotta az ámuló Vadóc felé, aki hipnotizáltan állt fel, s mire magához tért, már kint álltak az ujjongó, hajbókoló udvaroncok előtt.
A király kényeskedve átadta a smaragdzöld létől csöpögő fegyverét az egyik lakájának, ledobta a földre az összekoszolódott kesztyűjét, és beültette szíve hölgyét az előgördülő csillogó-villogó hintóba.
Mire a várba értek, Vadóc már magához tért a meglepődésből. Éles elméjével azonnal felismerte az újabb lehetőséget.
A palotában ezt követően minden este ünnepeltek. Állt a bál, a mulatozás, csak nappal aludtak pár órát. Harmadnapon tudott csak Vadóc végre kiosonni, hajnalban, parasztlány ruhában.
Nyöszörgött a sötét barlangban az immár hatfejű, sérült lelkületű sárkányfiú, izzó parazsakkal gyógyítgatta sebét, mikor barátnője belépett.
- Ki volt ez a bűzölgő anyaszomorító? – bődült panaszosan. - Nézd meg, mit tett velem!
- Na, ne búsulj! – vigasztalgatta Vadóc – Ez csak egyetlen fej, maradt még hat másik! Így is te vagy a legszebb tarajos messzi földön! Bújj el, ne mutatkozz, majd jövök, amikor tudok!
Kihirdették az eljegyzést, készültek a hetedhét országra szóló nagy lakodalomra. Hét nap múlva maga a bíboros adta őket össze.
Mikor a mézesheteknek vége lett, Ficsúr elindult kíséretével, hogy látogatást tegyen felesége országába, szemrevételezze a gazdag hozományt. Neje gyengélkedésre hivatkozva kimentette magát, mert tudta ő nagyon jól, mit hagyott ott maga után! Az értékes kincsek már mind biztos helyen elrejtve lapultak.
Ficsúr csalódottan és dühösen fordult vissza. Olyan szegény volt, mint a templom egere, az országot a csődtől csak a jó házasság menthette volna meg. De csak üres kincstárat talált. Próbálta kitalálni, hogyan meneküljön el a házasság köteléke alól, s már azt fontolgatta, mégiscsak az özvegy bankárné lenne jobb hitvesnek.
Ám mire visszatért, csak az üres szobát találta, mert időközben Vadóc is rájött a valóságra. Dehogy adja ő a vagyonát ilyen sehonnai, tivornyázós királynak! Elherdálná pár év alatt!
Inkább visszaszökött a sárkányához. Az közben felépült annyira, hogy ismét repülni tudott, s így újból a hátára pattanhatott, és a felhők fölé emelkedett vele.

Meg se álltak a föld túlsó feléig, a Nagy Kerek Erdő legeldugottabb barlangjáig. Vadóc királyné ide rejtette el Nyápic király országának minden gazdagságát.
Széles és mély aknán kellett leereszkedni a föld gyomrába. Senki emberfia nem mert vállalkozni erre évezred óta, de a szárnyas lénynek meg se kottyant egy kis zuhanórepülés.
Nagy siettükben és elővigyázatlanságukban nem vették észre a lógó köteleket a meredek kőfalon.
Kincsvadász a bandájával épp errefelé kutakodott, s véletlenül ráleltek a lejáratra. Határtalan volt a meglepődésük és örömük, mikor megpillantották a nagy csillogást, villogást, a temérdek drágaságot.
Éppen a zsákmányt leltározták, mikor a szél zúgásához hasonló hang megütötte a fülüket. Egyre erősödött, közeledett, mire ők nagy sietősen búvóhelyet kerestek. El se tudták képzelni, mi másvilági jelenés lehet, ami rövidesen megjelent előttük a barlang padlózatán.
Kincsvadász kiadta a parancsot, hogy senki ne moccanjon. Ám Hebrencs, a legifjabb, úgy megijedt a Sárkány látványától, hogy teljesen elfeledkezett a tiltásról, és rémületében a sokfejű felé suhintott.
De csak Vadóc röpködő hajfonatait nyiszálta le.
Vadóc azon nyomban megvadult a merénylettől. Micsoda dolog, hogy ilyen rútul megfosztották legszebb ékességétől! Kezdheti elölről a hajnövesztést! Akkorát visított felháborodásában, hogy a kőboltozat is beleremegett.
Sárkány mind az öt fejével egyszerre fordult hátra. Utasa ettől a mozdulattól egy pillantás alatt a porban találta magát, s királyasszonyhoz méltatlan káromkodásba fogott. Úgy cifrázta, hogy a banditák is tanulhattak tőle.
Ám közben egy meglendülő kardpenge a lassú, lemaradó hatodik fejet, mint kés a vajat, úgy vágta le.
Felbődült erre a vadállat! Felbőszült újabb fejének elvesztése miatt. Fújni kezdte a lángot körbe mindenfelé.
Bújtak a rosszfiúk, menekültek, ha tudtak, de néhányan azon nyomban megperzselődtek. Hatalmas csata kezdődött. Oldalról is, hátulról is támadtak, s a nagy kavarodásban sorban hullottak az emberek és a sárkányfejek.
Ki tudja, mi lett volna a végkifejlet, ha Kincsvadász el nem követi élete legnagyobb ostobaságát. A szitkozódó Vadócot eleven pajzsként maga elé rántotta, hogy így védekezzen a tűzeső ellen.
Nem tudhatta, hogy Toprongyváros utcája a legjobb iskola, s Vadóc már hamvas kislánykorában megtanult néhány életmentő trükköt. Most is teljes erejéből a martalóc tyúkszemére dobbantott, s a következő mozdulattal a levegőbe vetette magát. Tigrisbukfenc közben véletlenül az egyik sarka a meghökkent vezér legérzékenyebb testrészébe ütközött.
A férfiasságára fájdalmas tirádákkal emlékező Kincsvadászra felfigyelt az immár háromfejű Sárkány is. Farka laza suhintásával a magasba dobta a jajgatót, s úgy kiröpítette a nyíláson át a felszínre, hogy darabjait a hollók napokig szedegették. Majd szépen sorban utána küldte a társait is.
Aztán kimerülten a farkára roskadt, és nyalogatni, gyógyítgatni kezdte a sebeit.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Mese
· Írta: Ylen Morisot
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 48
Regisztrált: 8
Kereső robot: 43
Összes: 99
Jelenlévők:
 · Agatha_Keyguard
 · efmint
 · katicab
 · Kosztolányi Mária
 · Pacsirta
 · Pieris
 · qqcska
 · Syringa
 · VDavid
 · Zsolti


Page generated in 0.084 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz