Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Nem Tudom

, 63 olvasás, deb , 12 hozzászólás

Elmélkedés

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én mindennap el szoktam olvasni a híreket a neten, leginkább több portálról is, hogy összevetve a kapott információkat, valami hiteles és reális képet tudjak magam elé tárni. Nem mindig sikeres ez az akcióm, de általában azért igen, el tudok evickélni a sok hamis és álhír között a valóságok széléig legalább.
Ami viszont ma történt velem, az minden elképzelésemet felülmúlta. Meg is fogadtam, hogy híreket legalább két hétig nem olvasok és a televíziót is ott hagyom a NatGeo csatornán egy hónapra, még a szolgáltatónál is lemondom a többi adást.
Nos, a döbbenet akkor ért, amikor kiderült számomra, hogy a Dominikai köztársaságban lévő Salinasban, a leánygyermekek 90%-a 12 éves korára férfivá válik. Először azt hittem, valamit félreolvastam, vagy rosszul értelmezetem, de nem. A lányokból fiúk lesznek a pubertásban, kinő a micsodájuk és kisvártatva e mutatvány mellé, a herék is csatlakozni fognak. Lehet, hogy ez normális, de akkor bizonyára én nem vagyok az, mert micsoda gáz, ha az ember 12 évig nevelget egy törékeny, édes kislányt, miközben az alattomban a pattanásidő csúcsán hirtelen farkat ereszt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én ebben semmi realitást és életrevaló dolgot nem látok, mert ha tíz kislányból kilenc fiúvá lesz, hát akkor a lányok aránya durván lecsökken és ez a tendencia is egyre csak nőni fog. Ki tudja meddig? És ki tudja, hogy ki fog majd kis idő múltán szülni egyáltalán bármit is?
Nem tudom. A következő ilyetén típusú hír talán a hímnős emberi egyedek lesznek, és a csodaszámba menő tényt, majd teljes természetességgel vesszük tudomásul. Mármint azt is, hogy szaporodásunkhoz sem lesz már szükség a másik nemre. Ez lenne a jövő? ...
Közben arról vitáznak napokig, mit napokig? Hónapokig a televízió csatornáin hogy Buhris Barna politikus mit mondott, mielőtt benyitott a mellékhelyiségbe. Meg, hogy a nem létező ( mert, már elvert) forintokat mire kéne költeni. Micsoda téma! Fantasztikus, mennyit lehet ezekről beszélni!
Nem tudom. Töprengéseimből azonnal átvezettem magam a magyar hírek oldalaira, ahol újabb meglepetés ért.
A Gellért téren összeütközött két villamos. Csak bámultam a hírre és elképzeltem, ahogy a kötöttpályás negyvenhetes meg akarja előzni a negyvenkilencest és hiába! Ahogy mellé érkezik, már-már felvehetné az élen járó pozíciót is, amikor a szemből érkező járat frontálisan belehajt. Hiába indexelt a nyomorult. …
Nem tudom. Ezek után már bizonyára azon a híren sem fogok tudni meglepődni, amit most küldenek a nyomdába talán, hogy a Bécsi út lakótelepén összeütközött két kilencemeletes panelház, helycsere közben. Vagy. A budapesti hidakat kérjük elkerülni, mert ma reggel nyolc órától holnap este tíz óráig a Duna a hidak felett óhajt elfolyni. Mostanra már annyi eszes és eszement hírrel bombáztak már minket, hogy hamarosan azon sem fogunk eltöprengeni, ha azt olvassuk, hogy a Hold helyet cserélni készül a Galaktika szélén álló legkisebb csillaggal. Bár ez így nem igaz. Három napig bizonyára lenne téma! De csak az…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Blog
· Írta: deb
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 49
Regisztrált: 9
Kereső robot: 89
Összes: 147
Jelenlévők:
 · Aimee
 · deb
 · evinternet
 · gszabo
 · Jade_Sarkany
 · Moncsika
 · northman
 · Pacsirta
 · Syringa
 · Tollas
 · Tóth János Janus


Page generated in 0.0818 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz