Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Napló – Levél IX.

, 198 olvasás, P.Palffy_Julianna , 8 hozzászólás

Ezerszín

Még szülinap előtt…

A totyogás már a múlté, Őhercegsége szalad. Pontosabban, mindenhová siet. Rohan az ebédlőasztal körül, majd megáll egy pillanatra a földig érő tükör előtt, és saját fizimiskáját jól megnézve, megelégszik az eredménnyel. A nagyapja kibabrál vele, és a tükör elé feszül, hogy ne lássa magát benne a kicsi a következő kör után. Két kíváncsi pislogás, majd Őhercegsége ugyanolyan testtartással beáll a Papa mellé. Nagyapó vicces ember, ezért gyorsan leguggol. A pöttöm nem is gondolkodik, simán leutánozza. Mi már suttyomban gurulunk a nevetéstől, persze nagyon visszafogottan, amikor a Papa négykézláb elindul a szoba felé. Utánzásból ötösre áll a kisded, nekünk meg csorog a könnyünk a kirobbant a röhögéstől. Őhercegsége tetszését nyilvánítja, és hatalmas tapsot kapunk.

Fogalmam nincs miért ez a nagy vidámság, nekem tetszik a játék. A Papa minimum kétszer olyan nagy mint én, és ha azt gondolta, hogy nem tudom megcsinálni amit ő, akkor nagyot tévedett. Anyáék pukkadoznak, ügyesen hajlonganak jobbra-balra a Mamával, muszáj megtapsolni őket!

Picuri nagyot nőtt az utóbbi hónapokban, és a világ is kinyílt a számára. Mi felnőttek, vegyes érzelmekkel figyeljük ezt a hatalmas változást, mert a maradi énünk tiltakozik néha a gyors tempó miatt, de mit csináljunk, ha ezt a tempót nem mi diktáljuk, hanem a gyerek! Nem vehetjük el tőle a kalapácsot, mert Apa bútort szerel, és neki is kell egy másik szerszám. Nosza, szerezzünk be egyet játszásiból, az mégis gyerekbarátibb, mint az igazi! Őhercegsége azóta kalapál, és csak akkor kell átrepülni a szobán, megelőzve minden bajt, amikor a tévé felé igyekszik, bár nagyon jól tudja, hogy az tilos zóna.

Mi a szösz! Anya az előbb még a konyhában sütötte az általam megrendelt kekszet, de nem tudom hogyan csinálja, már itt van mellettem, és kissé összehúzott szemöldökkel magyarázza, amit már kisfiú korom óta tudok: a tévé nem játék! Mondom, hogy tudom!
Ja! A keksz! Azt is elmondom mások okulására! Nem kell hozzá egyetem, csak szépen odavezetem Anyát a meleg-szekrényhez, és rámutatok, hogy ott, bent nincs semmi! Nem világít a szekrény, tehát tutira üres. Anya persze rögtön beájul tőlem, hogy milyen kis okos vagyok, és jutalmul megsüti a kedvenc sütimet. Skacok, ezt így kell csinálni!


Mindenfelé visszük, viszik-hozzák, Őhercegsége imád kocsikázni. Anyai nagyapó volt olyan kedves, és megmutatta a vezetőülést is, hogy némi drámai pillanatot is becsempésszen unalmasnak semmiképpen nem nevezhető életünkbe. A ded pár perc alatt kitapasztalta hogyan lehet a rádiót bekapcsolni, és élvezettel illegette-billegette magát az ülésben, mintegy táncbemutatót tartva nekünk. A basszus nem volt elég mély, hát azon is állított. A másik kerületből még nem jöttek szólni, de tőlünk három utcányira tutira beremegtek az ablakok is. Mi dermedeztünk, Őhercegsége kedve pedig égig ért, mert kedvenc zenéje dübörgött. A zene. Őhercegsége egyik kedvenc foglalatossága. Hallgatni, nézni, és táncolni rá. Bruno is büszke lenne, ha látná, hogy egy huszonhárom hónapos töpörtyű, hogyan utánozza minden mozdulatát.

Ez az! Ezt nevezem! Végre valami komoly! A Papa tudja mitől döglik a légy! Klassz az ülés, tekerhetem a kormányt, és ha nyomogatom a gombokat, akkor Bruno* énekli a kedvenc számomat. Zsír! A zene szuper! Csak tudnám miért fogják be a fülüket a többiek?


A minap, kulturális program keretében, irodalmi, zenés ünnepen voltunk, és a kicsi még a zenészek hangolását is tapssal jutalmazta. A színpad vonzotta mint a mágnes, alig lehetett elvinni onnan. A műsor után, jól megérdemelt jutalomként bűvölhette a zongorát. A Papa boci-boci tarkája kiszabadította a dzsinnt a palackból, és Őhercegsége úgy ült a zongoraszékre, olyan kéztartással, mintha világ életében erre készült volna. A kép minden Nagyi szívét megdobogtatná. Az enyémet is.

Jó volt odakint a téren – minden vizes csobogót végigjártunk a Papával –, ám itt sokkal érdekesebb. Kár, hogy nem engednek fel a lépcsőn, és csak innen lentről hallgathatom a bácsikat, de végül mégis megnézhettem azt a hatalmas dobozt. Fekete és fehér – bibiiii, tudom a színeket! –, lapokat lehet nyomogatni rajta, és olyan nagy, hogy két kézzel is odaférek. Mindegyik hangot ad, és ha többet nyomok meg egyszerre, akkor egészen különlegesen szól. A Mama még le is fényképezett, bár nem tudom miért olyan fontos ez! De a Mamák már csak ilyenek!

Minden nap csoda, és minden nap Őhercegsége nélkül, egy végtelenbe hajló várakozás. Szeretem, hogy vidám, hogy boldog örömmel megy az ismeretlen elé, hogy kíváncsi, hogy a legkukacosabb, legmorcosabb embert is képes mosolyra késztetni. Természetesen kivéve azokat az időszakokat, amikor nyűgös, vagy éppen az oroszlán bajszát készül húzogatni, mert olyankor a család összes akarati öröksége benne összpontosul. Miért pont ez maradt volna le?

Már csak ez a nagyon ritkán elhangzó mondat hiányzik: ”Nem azért, de a mi unokánk! ” (nagyon sok mosolygós szmájlit tessék ideképzelni!)



Megjegyzés: 2017. augusztus 6.
*Bruno Mars – 24K Magic

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Blog
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 326
Regisztrált: 2
Kereső robot: 28
Összes: 356
Jelenlévők:
 · Déness
 · Sutyi


Page generated in 0.4115 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz