Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Mínusz harminchét

, 116 olvasás, Tollas , 2 hozzászólás

Sajgó lélek

Fehéren csillogott a jeges hó. Ropogott a lábak alatt. Hajnali fény világította meg az utcákat. Olyankor még alig-alig volt mozgás a városban. Csak néha tűnt fel egy-egy emberi alak. Nagyon fontos dolga lehetett annak, aki ilyen időben kimozdult a lakásából. De akadtak olyanok is.
Miska sofőr a központ felé igyekezett. Az este ott hagyta a teherkocsiját. Jól sejtette, hogy nehezen indul majd a motor. Befagy ebben az időben, s biztatni kell, hogy melegedjen, és induljon. Miska már mindezeken túl volt, mikor Bálint odaért. Már csak Józsira kellett várjanak. A sofőr neki ígérte meg, hogy elviszi Bánbatakra. Üzleti ügyeket kellett intézni, s őt bízták meg, mert jól ismerte a várost. Ő pedig Bálint öccsének akart segíteni azzal, hogy őt is elviszik a Fellegvár alatti egyetemi városba.
Engedett közben valamit a hideg, de a végtagjaik még mindig gémberedettek voltak. Csak egy kis mozgás segített rajtuk. Józsi aztán beült a sofőr mellé, Bálintot meg felpakolták hátra, az árutérbe. Ott is igencsak kevés hely maradt neki, mert tele volt áruval. Bútort szállítottak a nagyváros egyik üzletébe. A kis vidéki város, Dálnok, bútorgyárának szerződése volt velük. Bálint csak éppen felkapaszkodhatott. Úgy érte a huzatos szél, mint a szabadban. Az elöl ülők jól felmelegedtek a motor közelében, s a hátul meghúzódó öcsikére rá se néztek. Ő szegény mozdulni se tudott. Nem csak azért, mert a hely nem engedett meg neki olyan luxust, hanem azért is - és főleg azért -, mert már csonttá volt fagyva. És még sok-sok kilométer volt előttük.
Olyan félút körül lehettek, mikor a sofőr félrehúzott, és megállt. Bálint mozdulni se tudott. Hátrament a bátyja, és leemelte a kocsiról. S mikor látta, hogy az öccse rakni se tudja a lábát, mosollyal nézett rá.
- Sajnállak, öcskös, de nem tudok többet tenni érted. Légy erős és kitartó! Már nem sok van hátra. A városban majd melegebb lesz a levegő, addig még bírd ki valahogy! Bálint egy kukkot sem tudott szólni. Csak állt egyhelyben, és hallgatott. Talán arra gondolt, hogy a bátyja miért nem fordítva rendezte a dolgot? Ő azt tartotta volna természetesnek, ha Józsi átadja neki az elülső, meleg helyet. Ők aztán elfordultak, és kiürítették a hólyagot. Bálintnak azt nem kellett.
- Nem ismertelek mostanáig, fiú. Sose mondta bátyád, hogy a lányokon kívül van ilyen kisöccse is - mondta neki Miska. - Azzal nemigen dicsekednek, ha a családban szaporán követik egymást a gyerekek. Márpedig nálunk úgy volt. Nem is árulom el, hányan vagyunk testvérek. Csak annyit, hogy én vagyok a legkisebb - bölcselkedett Bálint. A bátyja is beleszólt.
- Mikor megszületett, szégyelltük, hogy milyen sokan vagyunk. De olyan szép és kedves gyermek volt, hogy mindenki nagyon szerette, házban és házon kívül. S azóta már azt is bebizonyította, hogy értelmes és okos is. Most egyetemista, s néhány napra hazalátogatott. S hogy adódott ez az alkalom, úgy gondoltam, hogy rajta is segíthetünk. Azért ajánlottam neked, hogy velem együtt, őt is elviheted - bizonygatva ezzel, hogy mennyire szereti most is az öccsét.
Bálint meg azt mondta magában: "Minden nagyon jó volna, csak a mínusz harminchét mindent más színben mutat fel" - sajnálkozott Bálint. A pihenőt befejezték, elfoglalták helyüket, és továbbmentek. Miska Józsihoz fordult, és azt mondta neki.
- Megérdemli ez a fiú, hogy szeressétek, és támogassátok. Látod, én egyke vagyok, és nagyon hiányzik egy testvér. Örvendek, hogy megismertem az öcsédet. Jó, hogy így a vége felé róla is beszéltünk.
- Elég jól utaztunk - ismerte el Józsi. És még jobb lett volna, ha az öcsémnek valamivel könnyebb lett volna az útja. De most már itt vagyunk, s lássuk, ki merre megy - javasolta Józsi.
A sofőr erre azt mondta.
- Mátyás szülőházánál megállok. A központban van, s közel mindenkinek. Én ott rakodok le, az öcséd bentlakása csupán párszáz méterre, te pedig autóbuszra ülsz, és lemész a Herbákba - intézte el gyorsan Miska sofőr. - Délután veled ugyanitt találkozok, az öcsédtől elköszönök, és jó tanulást kívánok neki! - És kezet nyújtott Bálintnak, aki mindkettőjüknek megköszönte, hogy az útjáért nem kellett fizetnie. Vette a kis cókmókot, és bement az otthonba.
Társai látták, hogy meg van fagyva, kérdezték hát:
- Hol van az az igazi otthoni pálinka? - és Bálint elővette a literes üveget.
A többiek megkóstolták, és elmentek. Bálint egyedül maradt, és nem hagyott békét az üvegnek, míg ki nem ürült. Mikor a kollégái hazaérkeztek, ő aludt: nem tudott semmit a világról. Felmelegedett, s mikor felébredt, hangosan azt mondta:
- Ez volt az utolsó alkalom, hogy mínusz harminchét fokon teherkocsival utazom.
Magára húzta a takarót, és megint elaludt. Álmában vonatfüttyöt hallott...

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Novella
· Írta: Tollas
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 56
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 70
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0854 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz