Narancshéj hajókat ringat fodros hátán,
lassan, hömpölyögve issza fel a fényt,
majd szikrázva küldi vissza szerteszét.
Évezredek során annyi mindent látott,
partján poroszkáltak fásult emberek,
szívükben szorongás, szemükben könny remeg.
Háta felett nyúltak égre törő hidak,
két part között ível ember vágyszava,
mérnök-elme álmodta kő, vagy vascsoda.
Ő csak rója útját, nem törődik mással,
sorsát kijelölte sziklás csontmeder,
csobbanása tenger tükréről énekel.
Megjegyzés: 2013.