01.
Fehér falra nézve
árnyakat látok.
színes világom már
szürkére váltott.
nem gondoltam hogy
így is maradok,
sötét nappalaim
elébe futok
02.
Nem maradt már más én nekem
Csak a hangok szép szavak,
És a versek rímeiből
Összetákolt gondolat!
De azok csak jönnek sorra
Megcsodálja a világ,
Sokan mondják, kitalálom,
Lelkük szép gondolatát
03.
Elszaladt az élet,
messzire futott.
bánatot, örömöt
vegyesen hozott.
két kézzel kaptam
a jobbak után,
rosszat is fogadtam
sután és bután.
04.
De ha visszanézek családom körébe,
Nem bánom az elszállt évek sorát mégsem!
Rengeteg szép dolgot adtam a világnak,
Tán felét sem tudják, akik kritizálnak!
Haladok az Úton, amit célul tűztem,
Boldogság volt nekem, ha könnyedet űztem
Ha majd el kell mennem árvább lesz a világ,
De akik szerettek, hallják versem szavát!
05.
Feketélő árnyék
játszik a falon.
megismerni vélem
fura alakom
egy ismerős ott,
áll a balkonon,
lefolyik az árnyék
barna alkonyon.
06.
Tovatűnik lassan,
Akárcsak a hangom,
Ahogy a szűk utcán,
Utánad kiáltom!
„Állj meg kérlek, fordulj felém,
Ne legyen több árnyék,
Add meg nekem, Amire én
Tiszta szívből vágynék! ”
07.
Ha a Nap korongja
az égre felszalad,
minden újra indul,
fentebb, és alant.
felragyog a fény,
szobám rejtekén
ott írom a versem
mindenkinek én.
08.
Pegazus hátán ülve
vágtat a lelkem,
sörényébe kap,
mindig a kezem.
vidd magaddal most
összes hódolatom.
a Parnasszusra felhágok,
olvassák talán
sok - sok gondolatom.
Megjegyzés: Duó vers: Szauer Gertrud, Nagy Vendel
2017. július 06.