Másnap… Szóval aznap – mert már bőven világos volt, mikor hazaértem – úgy léptem ki a házból, hogy ma megváltom a világot. A zsigereimben éreztem a tudást, ami nem hogy elég lesz a kérdések megválaszolásához, de bőven túlszárnyalja azt. Istennek éreztem magam, nem… Sokkal többnek. Bár úgy léptem ki a házból, hogy minden lépés fájt, biztosra vettem, hogy csak állva fogok tudni dolgozni, de ez sem, ahogy semmi más sem tántoríthatott el a kutatástól.
Aztán rettenetesen megijedtem, amikor nem a mentő, hanem halottas kocsi cövekelt a bejáróm előtt. „Tomi meghalt! ” „Peti meghalt! ” Annuska néni! Miklós bácsi! Vagy a sorozatgyilkos szentfiú! Nagyon fájt ott lent, ahogy szaladtam be az ügyeletre.
A váróban épp becsomagoltak valakit… Tomi él! - vigyorogtam rá, mert ott ácsorgott a tömeg közepén.
- Késtél, Évi! - Szigorú ajkak között préselte felém a mondanivalóját. - Ha nem késel, talán még mindig élne – mutatott a hullás-zsákra.
- Anyádat! - vágtam vissza. - A nevem nem Évi, és nem itt dolgozom – soroltam a szokásos reggelek szokásos infóit, aztán a hullacsomagolók felé intéztem a többit: - A hulla már nem késik el sehonnan, én meg igen, úgyhogy lesznek szívesek azonnal elállni a kocsibejáróm elől még azelőtt, hogy kivonszolnák innen ezt a rohadást!
Megbotránkoztatás csendje szállt a váróra. Az empátia képtelenségem ezennel olyan szinteket ütött meg, ahol sokkba vágtam az elhunyt hozzátartozóit, annyira, hogy se egy összesúgás, se egy dühös pillantás nem törte át a légteret.
És ezt még fokozni is tudtam:
- Mondd, Tomi, hogy valami ismeretlen lúzer nyiffant ki…
- Mit érdekel az téged – vágott vissza Tomi –, az urak azonnal odébb parkolnak, és már mehetsz is. Mit érdekel téged szegény kis falunk sorsa…
- Mit? Tegnap töltöttem fel a gyógyszer- és kötszerszekrényt. Egész éjjel itt varrogattam a betegeiteket helyettetek! Mit basztatsz, miért harapdálsz ma reggel?
- Mert valaki más harapdált téged az éjjel, azért.
Ó! Világos… Tomit megszállta a zöld szemű szörny…
- Miért mondtad Petinek, hogy lefeküdtem veled tavaly?
A váróteremben végre oszlott annyit a feszültség, hogy az emberek morogni kezdjenek, elégedetlenkedni az illendőség határairól.
- Hogy ne nyomuljon rád, hogy az enyém legyél… - harapta el a mondat végét.
- Ő sem jobb nálad. Nem esik jól, hogy egyből kikotyogta, ami köztünk történt – válaszoltam egy cseppnyi sértődöttséggel. - De semmit sem jelentett nekem, Tomi, csupán biológiai kísérlet volt, ennyi.
- Velem is kísérletezhettél volna! - emelte fel a hangját, aztán zavartan körbenézett. - Csomagoljátok már azt a hullát, mindjárt ide oszlik nekem! - mondta, aztán sarkon fordult, és ott hagyott csapot papot.
Az embereknek több sem kellett, azt kezdték latolgatni, hogy melyikkel jöjjek össze, hogy melyikük a „jobb parti”, a „rendesebb gavallér”, még a hullaszállítók is beszálltak a vitába, és pontozásos szavazással gyűjtötték a voksokat… Mire kibuktam.
- Az isten szerelmére, emberek! - kiáltottam túl a kaszinózást. - Egy ember halt meg itt a mai reggelen, több tiszteletet érdemel, mint hogy a bugyim legyen a falutéma! - közöltem, és kiviharzottam.
Annuska néniékhez úgy nyargaltam be, hogy készen álltam az ő fejüket is leüvölteni, ha egy rossz szót is mernek szólni a sorozatgyilkos szentfiúról.
De minden szó a tüdőmbe szorult, amint Annuska néni kacarászására léptem a hálóba. A látvány olyan hirtelen nyugtatott meg, hogy megfeledkezve a bugyim alatti dolgokról, huppantam le a fotelba. És az fájt.
- Jaj, Evelin, akartalak már kérdezni, hogy naponta valóban csak ezt az egy tablettát kell szedniük? - kérdezte a sorozatgyilkos szentfiú, aki úgy tüsténkedett az idősek jókedvével körbeölelve, mintha ezer éve az ápolójuk lenne.
- Én mondtam a Zalánkának, hogy szerintem nagyon sok gyógyszert kell szednünk, de hogy te, kislányom lecsökkentetted valamiként.
- Igen, a rózsaszín Annuska nénié, a kék Miklós bácsié… Akkor minden rendben itt…? - kérdeztem, aztán álló helyzetbe küzdöttem magam.
- Bizony, kislányom. Zalánka elmesélte az igazságot. A gyilkosság nem is gyilkosság, ha meg sem történik, nem igaz?
- Ööö, bizonyára… Majd nekem is elmeséled? - kérdeztem a fiútól.
- Ha lenne két percünk mentősségi verekedhetnék nélkül…
- Az már egy sokkal keményebb dió…
|
Online látogatók:
Látogató: 62
Regisztrált: 3
Kereső robot: 17 
Összes: 82
Jelenlévők:
