Az arcom fényben tükröződik
vissza a konyhaablak üvegében.
Mélyre szívott füst pipálja le a
hét gondjait.
A nap már égeti a vállam,
mégis tökéletes a
nyugalom.
Az összes gondomat,
üzletet, tárgyalást, csatámat,
ösztönösen elnyeli
a tudatalatti.
Csak egy szál
szegfűszeges cigi,
és egy erős fekete,
ezek vannak most velem
kettesben,
meg a párkányon
a hamutartó.
Lenézek a zöldre,
és még a lámpaoszlop
is pazar:
gondosan benőtte
a kiskerti dzsungel
és ez színesbe tolja
a hétköznapi monokróm
sivárság-avart.
A reggeliért sétáló
emberek is
barátnak tűnnek.
Nyugalom aurájuk
feledteti minden
konfliktusom, ami
zavart.
A toronyórák, meg a
templom tetején
a puritánba hajló keresztek
a háború előtti csendre
emlékeztetnek.
Kinézek a harmadikról
vasárnap reggel,
a vállamat égeti a nap,
de a frankó kép,
ami a párkányon túl fogad,
feledteti minden
hétköznapi fájdalmamat.
Megjegyzés: Krisztus után 2017. július 2.