Barack csorran az alkony szája sarkán,
tízgombócos fagyit nyal a nyár.
Bronzbőrű álmok nyúlnak el a partján,
a vén tó mégis az éjfélre vár.
Olyankor már csendesül az élet,
hold jár az égen, s csillag, pisla fény.
Fodrán dajkálja a mennyei képet.
Öröktől érzi, hogy van még remény.
Van remény, hogy ma még tisztább,
csendillatú percek jönnek.
Boldogságot ringatnak az álmok,
Nem sózzák a vizét többé könnyek.
Mosoly terül ekkor a csillagverte égre.
Borzong, és el sem hiszi mit lát.
Hiszen hajnal felé talán a Tejút széle
is megfüröszti benne szeplős arcát.
Megjegyzés: 2017. június 20.