Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kismadár

, 34 olvasás, Evinka , 6 hozzászólás

Abszurd

Beugrott hozzám,
szárnyát hátrakötötte a Gondviselő.
˝Rabhoz mégy, légy feszes és előkelő! ˝
Tipegett, csőrében barna mag vacakolt,
gúzsba kötött szárnnyal arcomon maszatolt.
Behúzta karmait, bőrével simogatott
könnyeim falán át láttam a pillanatot.
Kicsi kis szürke lét, csacsogó Napsugár,
eljön a szabadság, súgta a kismadár.
Arcomra rózsa-színt lehelt és énekelt,
torkomból gombócot, százat is megölelt.
Szívemen megpihent, nem láttam szemeit,
barna magvas csőrrel felvágta ereit.
Piros vére szétáradt, elöntve testemet,
hites lelkét hontalan derengés rázta meg.
Reszketni kezdtek a tollak a szárnyán,
megszólaltam halkan, az ő kedves hangján:
Minek az élet, az élet, csip-pám-pám?
és ott hagytam arcom sokáig a párnán.
Az Úr odafönn kacagva tapsikolt:
˝Álljatok föl, bohócok!
Elég volt! Elég volt˝!

Megjegyzés: 2012.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: Evinka
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 44
Regisztrált: 10
Kereső robot: 51
Összes: 105
Jelenlévők:
 · Agatha_Keyguard
 · bArthAKata
 · F_Fjan_Tom
 · Menda
 · mermaid
 · PiaNista
 · Syringa
 · taxus_baccata
 · túlparti
 · zsoloo


Page generated in 0.0523 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz