Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Életek - A fogorvos és egyéb mesterségek 6.

, 107 olvasás, Aevie , 4 hozzászólás

Ezek vagyunk

Annuska néni és Miklós bácsi még aludt, amikor beosontam hozzájuk. Kiteregettem, majd reggelit készítettem gondosan az éjjeliszekrényekre porciózva azt. Aztán a gyógyszereiket szemezgettem szét, külön a reggelit, délit, estit. Tízmillió pirula – vágott mellkason a tény, aztán gondoltam egyet, és mindegyikből elcsórtam néhányat.

Mikor a kocsimhoz siettem, nem bírtam ki, hogy ne vegyem szemügyre a tőlem átló irányban álló, a két épület közti parkolóban lévő sötétkék autót. Fekete hajat pillantottam meg a kormány mögül – s mintha csak megérezte volna, hogy valaki figyeli, láttam, ahogy a haj arccá emelkedik. És ő is engem néz. Álltam a pillantását, egészen addig, míg felém nem intett, akkor eszembe jutott a két mentős intelme: elkaptam a tekintetem, bepattantam az ősöreg járgányomba, aztán padlógázzal elszáguldottam.

A hatvan perces autóúton hiába akartam megtervezni fejben egy génműtét-sorozatot, csakis a szerencsétlen kis utcám problémáin agyaltam. Valamiért belém fészkelte magát a sejtés, hogy nem élhetek kettős életet. Pedig megígértem magamnak, hogy a munkát soha nem fogom keverni a „magánélettel”, de most nem tehettem mást.
Amint felvázoltam volna az öregedési lánc időbeni mutációit, folyton befészkelte agyamba a rengeteg gyógyszer gondolata. Nem tehettem mást, azokat kezdtem analizálni. Mint ahogy akkor sem tehettem mást, amikor elkezdtem a kutatásaimat.

Gépbe vittem a hatóanyagok szerkezetét, és összevetettem az összeset, bekeverve, megnyirbálva, átalakítva úgy, hogy még hozzá is tehessem a tumorellenes gyógyszerek tisztán ható központi vegyületét. Egész nap dolgoztam a hatás-mellékhatás problémán, míg egyre több program sorozattal sikerült a gépnek kiadnia egy olyan gyógyszert, amiben minden benne van, és a legcsekélyebb káros hatású vivőanyag. Már sötétedett, amikor el”send”-eltem New York-nak, kérve belőle kísérleti célra terméket, na meg egy rahedli fájdalomcsillapítót, fecskendőt, tűt, ragtapaszt, antibiotikumot. Majdnem odaírtam, hogy „coffee”, de ennyire azért nem lehettem pofátlan…

Amikor hazaérve beléptem a szomszédaimhoz, újra bűz vágott arcon. Újra a fogfájás, ám az idős házaspár legalább jobb színben volt.
- Évike! Mi van azzal a hajléktalan semmirekellő bűnözővel, aki az utcánk levegőjét rontja? - kérdezte Annuska néni, miközben Miklós bácsit rendeztem.
- Á, fogalmam sincs – nyögtem, és muszáj volt előbb egy vizes törölközőt a saját arcomhoz is szorítani, hátha enyhül tőle a fájdalom.
- Ó, kicsim, a fogad az megint? - jajdult fel a néni, de válasz helyett sírni kezdtem, és átkoztam magam, amiért még reggel úgy gondoltam, hogy keményebb vagyok, mint Tomi. - Jeget tegyél rá gyorsan, és nekünk jár olyan gyógyszer, ami erős fájdalomcsillapító, vegyél be belőle.
- Jó… - kínlódtam, és elfogadtam a segítségét.
A konyhába siettem, és a jég valóban jót tett. Néhány másodperc alatt visszaküzdöttem magam az ájulás határáról, és kinyitottam a szemem. Rémülten ugrottam hátra, ahogy az ablak túloldaláról a fekete hajú férfival néztem szembe.
Gyorsan visszafutottam a szobába, befejeztem a tisztába-tevést és takarítást, aztán heves szívdobogással néztem Annuska néni szemébe. Azon vacilláltam, szóljak-e neki, vagy hívjam-e a rendőrséget, ám a fogam újra hasogatni kezdett. Így csak Petire tudtam gondolni, hátha ezennel jó helyre szúr, különben felakasztom magam.

Futva távoztam, reszkető kézzel csuktam be magam mögött a kaput, aztán rohantam volna Peti karjaiba, de beleütköztem valamibe… Ő volt az. Az őrült sorozatgyilkos, aki elkapott. Hatalmasat sikítottam, és néhány pillanat után sikerült kiszabadulnom a közelségéből.
- Várj! Várj! Nem akarlak bántani! - mondta, és hallottam, ahogy utánam iramodik.
Topogó talpaim hangja mögött egyre hangosabb volt az ő zaja. Utolér – voltam benne biztos, így aztán feladtam, és a földre huppanva vártam, hogy odaérjen, és elvágja a torkom.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 25
Regisztrált: 0
Kereső robot: 65
Összes: 90

Page generated in 0.0433 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz