Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Magvető

, 90 olvasás, szantogergely , 8 hozzászólás

Természet

Magában hízik a búza,
körötte kék ég-búra,
alatta cserép-mező föld,
körötte fű, és csupa zöld.
Nincs ok tehát borúra.

Fölé hajolok mostan,
én az önjejölt isten,
ki széllel beporoztam,
esővel megöntöztem,
s gyönyörködöm benne hosszan.

Mint a Kis Herceg a rózsát,
úgy vigyázom sorsát,
úgy vigyázom növését,
száraz-virágba szökkenését.
Vigyázom, hogy a kaszás
ártatlan' le ne vágja,
hiszen annyira apás
e szívem színtelen virága.
Ha beérik, majd a markom
féltőn alá tartom,
megsimogatom szőkén,
míg ömlik a verőfény,
s magvai peregnek kezembe,
amint lányok esnek szerelembe,
s mint a lányokat egykoron,
a magvakat szétszórom
csuklóból és messze,
hogy ne lássák egymást
mint esnek szerelembe
ugyanazokkal:
a Nappal,
a földdel,
a széllel,
vagy az Ámor nyilától tüzes
szent égiháborúval.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: szantogergely
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 47
Regisztrált: 10
Kereső robot: 20
Összes: 77
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Aimee
 · bladeattila
 · deb
 · gazzo
 · Géptelen
 · Jade_Sarkany
 · Kankalin
 · Pacsirta
 · Syringa
 · zsoloo


Page generated in 0.0494 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz