Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ágak

, 46 olvasás, Tollas , 1 hozzászólás

Természet

Sovány ágak éhesen
mennek a télnek,
pedig szolgáltak,
nem heverésztek.
Micsoda élet!
Az ágak mind
letörnek!
Látjátok ezt?
A semmibe fognak ezek
belehalni.
Mert a semmi gyötri őket,
míg otromba nevetéssel
kimondja az utolsó szót.
Hitüket még őrzik: tavasz
lesz a fehér tél után,
s a friss bimbók új
reményeket nyitnak,
melyek áradók.
És újra él a hit,
a remény, a szeretet.
Márpedig, e három
számukra az élet.
Az ezüst szárnyú
hópelyhek játékos
jókedvvel szállnak
le a földre, és okos
mosolyt látni az arcukon.
Micsoda élet!
Az ágak ilyenkor álmot
látnak, szépet.
Egészen más, mint amit
én ismertem azelőtt.
Vidám mosoly ült az
ágak arcán: reggeli
asztalhoz ülhettek
ébredés után.
Micsoda élet!
Nemcsak éji remény volt,
mely erősíti a hitet,
együtt ébredt akkor
hit, a remény, szeretet:
s ahol e három együtt van,
élhet az ember:
jólétben boldogan!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Tollas
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 27
Regisztrált: 0
Kereső robot: 76
Összes: 103

Page generated in 0.0687 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz