Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Amikor kimegyek a jégre…

, 50 olvasás, KáDé , 2 hozzászólás

Ezerszín

Amikor kimegyek a jégre, és lehunyom a szemem, még mindig felidéződik bennem az a pillanat. Lelki szemeim előtt látom kívülről önmagam, belülről pedig érzem. Akárhányszor megállok az aréna közepén, és kitárom a szárnyaimat, nem tudom mi fog történni: repülés vagy zuhanás? Akkor zuhantam, az bukás volt, egyetlenegy hosszú már-már végtelennek tűnő esés.

- Aimi Ho, previous silver medalist, Elizaveta Kumanova, the young russian talent, her rival Nina Vaszikovszka, and the two time world medalist Amber Louis of course… They all came here to win.
- A mezőny roppant szoros, az oroszok dominálnak, és mindenképpen szeretnének aranyat nyerni, és ennek semmi akadálya nincs is, a szezonban kifogástalanul teljesítettek, Kumanova, Vaszikovszka, Trankova, verhetetlenek.
- Last chance for Aimi Ho for a medal, I don’t think she has time for another olimpycs.
- A szezonban eddig csak a magyar lány tudta legyőzni az oroszokat.
- All so young, ridiculously young, the hungarian girl, the youngest competitor of the field, and already in the top 5.
- Az európabajokságon a magyar hölgy megszerezte a rivális oroszok előtt az aranyérmet, meglátjuk most mire lesz képes…
- They are all able to win that gold.

A tömeg üvölt, ujjong, ahogy Liza kilép a jégre, harmadik a rövidprogram után. Nem lehet kizárni. Pontosan tudom, hogy Liza jól teljesít, és az edzőm hangja nem vonhatja már el a figyelmemet az aréna őrült zengéséről. Agyamban kísért a rövidprogram réme, ahogyan kilépek, telibe kapom a tömeget, és elnyom, összeprésel…

- 143. 78 pont Elizaveta Kumanovának, összesen 218, 56, és ezzel megelőzi Amber Louist. A jégen pedig már Aimi Ho, a csoport legidősebbje, 28 esztendős, olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok.

Guggolásokat végzek, az edzőm idegesen járkál körülöttem, és a szeme sarkából látom, hogy Nina kisétál az elkerített helyiségből, ahol melegítettünk. Ő a következő. Az aréna odakint felhördül, majd tapsol, tudom, hogy Aimi rontott. Gombóc szorítja össze a torkomat, miközben ugrok a levegőben. Nem segítenek a karlendítések. Képtelen leszek kimenni megint, és könny buggyan ki a szememből, amikor hallom a tapsorkánt, ami Ninát köszönti.

- Well, it is 218 for Kumanova, 214 for Aimi, and Vaszikovszka just ran a perfect program, let’s see how the judges decide.
- És Vaszikovszka egy ponttal elmarad honfitársnőjétől, már mindkettőjük számára szinte biztos a dobogó, már csak ketten vannak hátra.
- And here comes the youngest competitor, fourth after short program, and she definitely wants to get to the podium. She has won medals all around during this season, she has the potential to be the youngest champion ever…

- Érmes lehetsz, ott van benned, tudsz mindent, az aréna ne zavarjon, zárd ki! – mondja az edzőm az utolsó utasításokat a palánknál a kezemet szorítva, próbálok rá koncentrálni, felcsatlakozni a hangjára, hogy az legyen a sín, amin haladok, ne az aréna, de nem megy. – Mindent bele! Ezért dolgoztunk egész évben! Menni fog!
Ellök magától, siklok kifelé, és középen megállva feltekintek. Úgy szeretnék elrepülni innen. Úgy szeretném, ha elmúlna a remegés, ha megszűnne az aréna moraja. Úgy szeretnék csak egy percet, hogy összeszedjem magam!
A zene megszólal, élesen hasítja fülemet Liszt Magyar rapszódiája, és testem azonnal reagál. Mégis, most érzem, hogy a kétségbeesés uralkodik bennem, a mozdulatok félve törnek elő a zene hívására. Szemem rémülten forog, és testem boldogan eszmél fel, mikor világosabb, könnyedebb hangok következnek a sötét, grandiózus, széles, elnyújtott hangok után, de aztán jön valami, gyorsabb, pörgősebb hangok, és én szaladni kezdek velük, menekülés, mert érzem, hogy valami rossz jön. Minden afelé halad végzetszerűen, és ahogy elképzelem a következő elemet, az ugrást, hirtelen bevillan a kép, hogy nem fog sikerülni. Az esés fáj, valóságos, hallom a biztató tapsot, és elveszítem a zenét. Vidám, táncos rész jön, ezerszer végigugráltam már, most mégis csak szaladok a zene után, érzem, ahogy elmegy mellettem, nem tudom követni, túl gyors, ezt már nem érem utol. Egy pörgős, élettel teli lépéssorral kéne befejeznem, de nem tudom, mert kiestem belőle, és ahogyan kitárom karjaimat a zenekar záródörejeivel, érzem a sírást a torkomban.

- Well, she will have plenty of time to have that medal, this wasn’t it for her.
- She just did not seem to be herself, she made this season almost without mistakes, and now she falled in the salchow, underrrotated the triple lutz, singled the axel…
- Már tegnap a rövidprogramban is bizonytalannak tűnt, de nem hibázott, ma sajnos nem volt formában, de nehéz is lehet tizenöt évesen kiállni egy olimpiára, már az nagyszerű, hogy ott lehetett. Az előző olimpián nem is volt magyar női korcsolyázó, most pedig egyedül képviseli az országot…
- Sie ist sicherlich nicht zufrieden jetzt, aber sie ist erst nur fünfzehn und trotz dieses Lauf ist sie doch eine wunderbare junge Eiskunstläuferin…
- And here comes Trankova, a more experienced skater, russian champion, she seems to be much more confident…

Nyolcadik helyre csúszok vissza. Miközben Liza üdvrivalgás közepette felállt a dobogó tetejére, én sírok hátul. Valahányszor kimegyek a jégre, az utolsó levegővételben benne van ennek a versenynek az emléke.

Kinyitom a szemem, megszólal a zene, és elkezdem hasítani a levegőt, és a szárnyaim röpítenek, a zenével együtt növök ki önmagamból, a jégből. Halkan, a semmiből bontakozom ki. Úgy emelkedem fel, ahogyan a zene fokozódik, lábaim úgy kerülgetik egymást, mint a szólamok, én remegek a hangokban lévő fájdalomtól. A vonósok mintha az én idegeimen játszanának. Méltósággal készülök fel az ugrásra, könnyedén emelkedek az égbe, ahogyan a hangok parancsolják. Mintha lassított felvétel lenne.
Vált a zene. Ijedten rezzenek össze, menekülni kezdek, hogy mindebből emelkedjek fel egy újabb ugrásba, rátegyek még egyet, még egyet. Riadtan száguldok tovább. Keményen ugrok bele a forgáskombinációba. Vad erővel pörgök, és rohanok tovább, míg rá nem döbbenek, hogy vége. Elengedek mindent, ernyedten esek hátra, és megállítom a siklást.
Lihegek. Lihegek és sírok, úgy esem a jégre, és hálával hajolok meg azelőtt, aki megadta az összhang kegyelmi állapotát, a pillanatot, amikor a csellista együtt mozdul csellójával, teste eggyé válik hangszerével, lelke énekel a húrokból, karjához tartozik a vonó. Amikor élesen megzendíti az utolsó akkordot rácsapva a húrokra, és karja lendülettel ér a vonó végére, és felnéz… Amikor a pap egyszerre ül le két oldalán a ministránsokkal az oltár mögött, miközben az áldozás énekének halk akkordjai ott lebegnek még a térben… Amikor két test ritmusa együtt lüktet, és egymásba olvad… Amikor a futó talpát visszadobja a föld és a térd hajlik, és dolgoznak a karok is előre, és végül átszakítja a célvonalat jelző szalagot, és kezei a magasba lendülnek… Amikor a korcsolya éle eléri a jeget, és a karok kitárva fékeznek… Amikor az író leüti az utolsó karaktereket, és szíve megdobban, ahogy rájön, befejezte…

- I feel I can’t breath after this. The grace of this performance… This was Stabat Mater by Pergolesi.
- Es war etwas ganz eigenartig, nicht jeden Tag sehen wir so etwas…
- Azt hiszem ma igazán láthattuk, mit tesz öt év, mi lett abból a kislányból, aki az előző olimpián még meg volt illetődve, még alig mert korcsolyázni, ma végre bajnok lehet.

Az edzőm tekintete magához láncol, tudom, hogy ő is elérzékenyült. Hát ilyen az amikor valaki olimpiát nyer? És a szeme válaszolja, hogy igen. Pontosan ilyen. Már nem a kitörő öröm, amit nem lehet bent tartani. Ez már az évek minden pillanata összesűrűsödve. Belefér egyetlen percbe. Minden kínok között töltött óra belefér ebbe az egyetlen egy percbe. Minden küzdés, minden eredmény elérte célját, és ott hever előttem.
Ezért erőszakoltam meg a testem minden nap, ezért keltem fel hajnalban, ezért voltam még este is a jégcsarnokban, ezért mondtam délután a barátaimnak, hogy nekem edzeni kell, nem mehetek velük.
Néha kegyetlenségnek tűnt, mert nem az elvenni egy gyerektől a gyerekkorát, és a jégre száműzni? Nem kegyetlenség kilökni egy tinédzsert a jégre, és azt mondani, nyerd meg ezt a versenyt? Nem kegyetlenség ekkora terhet helyezni egy gyerek vállaira? Tizenöt évesen olimpiai érmet várni tőle? Nem kegyetlenség egy kamaszt megfosztani a társaitól, a felnövekedés normális lehetőségétől?
Kik követték ezt el ellenem? Kik teszik tönkre a testemet idő előtt? A sport megöl. Gyenge fikció csupán, hogy az egészséges életmód. Az egészség az aurea mediocritas. Itt csak egy valami van, az ember bezár, kicsúcsosodik egy irányban, és egy dimenzióssá válik.
Sikoltoztam és sírtam, amikor lehetetlen pozitúrákba kényszerítették a testemet, míg mások az óvodában játszottak. Lábamat sebesre törte a korcsolya, valahányszor újat kellett betörni. Fájt utána minden lépés. Izzadásig hajtottak minden egyes alkalommal, nem volt megállás. Zúzódásokkal, kék-zöld foltokkal mentem haza egy-egy kemény vagy rosszabbul sikerült nap után. Tehetetlenül, bábuként csúsztam neki a palánknak, ha elestem. Hányszor feküdtem a kórházban agyrázkódással? Hányszor szenvedem sínekbe helyezett tagokkal a palánk mellett megfosztva egyetlen életlehetőségemtől, és várva a gyógyulást?
Emlékszem az ébresztőóra hasító hangjára, a hajnali sötétségben felkapcsolt villanyra. A vágyra, hogy csak egyszer, csak egyetlen egyszer hadd aludhatnék a napfelkeltéig. Csak egyszer álmodhatnék végig egy álmot, csak egyszer heverhetnék az ágyban.
Emlékszem a visszautasított csokoládékra, a születésnapi zsúrokra, ahol nem ehettem a süteményből, a csábító tortaszeletekre.
A sírógörcsre, a gyomoridegre, a kialakuló fekélyre, a hányás ízére a számban, a remegő tagokra, az ájulásig hajszolt roncsra.
Emlékszem az iszonyú félelemre, a rettegésre, a remegésre, amivel kétségbeesetten szorítottam az edzőm kezét a palánknál, az elhagyatottságra, amikor először engedem el? Emlékszem, ahogyan ijedten nézek körbe, és a tömeg sokként hat rám? Hiába ismételtem el magamban mindent, amit tanultam, arra senki sem tudott felkészíteni, hogy mi vár az aréna közepén, hogy milyen lesz rápillantani a bírók asztalára…

Ahogy az edzőm magához ölel lelépve a jégről ott van benne mindez. A lihegőben leülve szinte fel sem fogom, hogy megtörtént ez, a repülés, a pillanat, amikor túlszárnyalhattam gyenge önmagam, amikor kiléphettem régi kudarcok árnyékából. Amikor kihozzák a pontokat az edzőm rántja magasba a karomat, az ő ugrása ránt fel engem is, aki még nem is tudom felfogni, mit jelent a 221 pont és a kicsiny egyes szám mellettük.

- It is wonderful to see, when someone can overcome hardnesses, and she definitely showed it today. She was not anymore the skater who just kept falling for years, she grew up…
- Hihetetlen, hogy ez a lány az előző olimpia után azt fontolgatta, hogy abbahagyja a korcsolyázást. Akárki is győzte meg végül a maradásról, megérte. Tizenkilenc évesen olimpiai aranyérmes lett.

Amikor kimegyek a jégre, és lehunyom a szemem, már tudom, nem én döntök, nem rajtam áll, ahogyan akkor sem így volt. Sohasem tudhatom előre, mi fog történni, amikor kinyitom a szemem, de mindig emlékszem az utolsó levegővételre, a megfagyott pozícióra, mielőtt megszólalt a zene.
Onnantól fogva kikapcsolt minden, ami addig létezett. Hirtelen eltűnt a közönség, a bírók, és csak én voltam meg a zene meg a mozdulat. Lépésről lépésre, csúszásról csúszásra lassan kezdtem el felépíteni a programot, nagyon tudatosan. Emlékszem, milyen simán ugrottam fel, milyen könnyedén folytak ki testemből a mozdulatok, az élváltások, a forgások, milyen fenségesen emeltem fel lábamat az égbe, hogyan szorítottam a testemhez. Emlékszem az első éremre, amit a nyakamba akasztottak. A pillanatra, amikor először álltam a dobogó tetején, és miattam szólt a himnusz. A gálákra, a nevetésekre, a mosolyokra, a könnyekre, az ölelésekre.
Emlékszem az extázisra, amikor egy zene teljesen eltölt, és belülről korcsolyázom ki, és végre ki tudom fejezni önmagam. Emlékszem, amikor elkezdem érezni, hogy még ez is szűk, hogy még tovább kell és tovább...
Emlékszem, hogyan válik az ihletett pillanat imádsággá. Hogyan válok üressé, és ebben teljesedik ki valami nagyobb. Átfolyik rajtam. Akkor megszűnik minden fájdalom, nem ég többé a lábam, még ezer ugrásból tudnék megérkezni. A kezeim egyszerűen csak a magasba lendülnek, az arcom kiált, amikor az utolsó triplát is teljesítettem.
Tudom, hogy eljutottam a határra, amit kerestem. Érzem, hogy ott vagyok immanens és transzcendens között. A kevesek között vagyok, akik eljutottak oda, kiváltságosnak érzem magam. A művészet a határ, az ablak, amin áttekinthetek, amin keresztül mégis megélhetem egy-egy időfoszlányra a túlit. Elveszítem önmagam, elhagyom gyarlóságaim, testi mivoltom, és átlépek, valami másban létezem.
Számomra ez volt a művészet. Azt hiszem, mind ezt éljük meg.
A boldogság ott van a legapróbb pillanatokban. A napsütésben, a szélben, a hóban, a domboldalon, a templomtornyon és az utcakövön…
Ahogy az éjszakai autópálya sötétjében száguldó busz fénye megvilágítja az utat és az alvó csöndben kinyílik a szem az élet végtelenségére…
Sosem tudhatjuk, mikor ér el minket a harmónia pillanata, az oktalan boldogság egyszerű állapota, a halál…

Amikor kimegyek a jégre, és lehunyom a szemem, a kegyelem állapotát élem meg, mert magamtól nem repülhetek. Akárhányszor megállok az aréna közepén, és kitárom a szárnyaimat, hála van bennem. Nem félek, pedig nem tudom, repülés jön-e vagy zuhanás.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: KáDé
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:

· Tűz táncol földjeik felett. V. Élet és halál ura/3.
· Tűz táncol földjeik felett. V. Élet és halál ura/2.
· Tűz táncol földjeik felett. V. Élet és halál ura/1.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/10.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/9.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/8.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/7.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/6.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/5.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/4.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/3.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/2.
· Tűz táncol földjeik felett. IV. Véres vadászat/1.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/14.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/13.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/12.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/11.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/10.
· Amikor kimegyek a jégre…
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/9.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/8.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/7.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/6.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/5.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/4.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/3.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/2.
· Tűz táncol földjeik felett. III. A béke királya/1.
· Tűz táncol földjeik felett. II. Kariah börtönében/4.
· Tűz táncol földjeik felett. II. Kariah börtönében/3.

· Mutasd mindet...


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 24
Regisztrált: 0
Kereső robot: 70
Összes: 94

Page generated in 0.0509 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz