A nyár-meleg már lengedez,
levélhajó Tiszán evez,
aranyfény csordul csillanón,
alatta árnyék búj fakón.
Suhanó hullám elnyeli,
s a szél csak egyre hergeli,
magasba szökken vízcsapás,
tapsként csendül a zuhanás.
Part menti nyárfák csendesen
bólogatnak, türelmesen
várják az alkony bíborát,
mikor láthatnak új csodát.
Folyó tükrén Tiszavirág,
röpke perc nekik a világ,
szárnyuk rebben a víz felett,
mozdulatuk kecses balett.
Fergeteges a hangulat,
hol kérészrengeteg mulat,
násztáncuk örömpillanat,
szédítő minden mozdulat.
Lenyűgöző e szárnyalás,
nem számít itt most semmi más,
a lét hullámzó bálterem,
… majd mélybe hull a sok tetem.
Megjegyzés: Ligeti Éva, 2016.06.14.