Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Életek - A fogorvos és egyéb mesterségek 3.

, 72 olvasás, Aevie , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Miután megbizonyosodtam róla, hogy mindketten eleget ettek és ittak, a beáztatott ágyruhát mosógépbe tettem. Majd reggel még beszaladok kiteríteni – terveztem, aztán beszálltam az autóba. Ahogy elindultam, bevillant a gondolat, hogy talán hagynom kellett volna a kocsit mégis a főúthoz közelebb, akkor nem tol ki velem Tomi megint, de már majdnem a házam előtt voltam. Elmerengve bámultam a sötétkék autót, és valóban, volt benne valaki. Talán meg kellene kérdeznem, hogy jól van-e – őrlődtem, amikor az autó alattam csattanva fulladt le, én meg bevágtam a fejem.

Mire sikerült kitalálnom, hogy melyik a kormány, és melyik a gázpedál, Peti karjaiban találtam magam. Távolodva láttam, miként az autóm odébb taszított egy rámpát.
- Jaj, ne, ez az „← Évi” rámpa volt – döbbentem rá, aztán felnéztem a mentős arcába.
A rámpa másik oldalán „← Orvosi ügyelet” felirat állt. A mentősök néha elém szokták tenni, ha szeretnék, hogy bemenjek hozzájuk munka után. Az ügyelet tábláját ilyenkor megfordítva állították az utamba, a másik oldalára esőbiztos filccel írták rá a nevem.
Eddig még sosem hajtottam neki…
- Tegyél le, semmi bajom – mondtam Petinek, aztán kimásztam a karjából.
- Vérzik a fejed – közölte.
- Jó, egy ragtapaszt elfogadok – válaszoltam, és hagytam, hogy bekísérjen az ügyeletre.
- Hogy-hogy nincs senki…? - kérdeztem elcsodálkozva a csendtől kongó csempézett teremben, aztán leültem a vizsgálóágyra.
- Senki? Mármint beteg? - Peti épp a kötszeres szekrényében kotorászott, mikor elröhögte magát. - Itt van egy csinos kis nőbeteg csúnya sebbel a csinos kis buksiján!
- Ja. Nagyon csinos leszek, ha azt akarod rám rakni?!
Peti ujjai között kifeszített egy hálót. Kajánul vigyorgott, ahogy azzal mellém lépett. A homlokomra nyomott néhány gézlapot, és tényleg a fejemre húzta a hálót… Mint egy sapkát. Vagy nagyon dühösen nézhettem rá, vagy valóban szórakoztató látványt nyújthattam, mert folyt a könnye a hahotázástól.
- Bocs, Évike. Elfogyott a ragtapasz – válaszolta, amikor már bírt beszélni, aztán leült mellém. - Ja, és ne haragudj a tábla miatt, még sosem mentél neki. Tényleg, jól vagy, nem szédülsz? Kettős látás?
- A nevem Evelin, és nem Évike! - nyögtem, mire vonásai rémültté váltak. Mutogatni kezdett a szemem előtt. Egyszer kettőt, aztán négyet és hármat.
- Na, mondd már! Hányat mutatok? Subdurális vérzésed van???
- Öt – szusszantam, amikor épp egyet mutatott.
- Jézus, beviszlek a kórházba! - nyúlt értem, amikor én röhögtem el magam.
- Mentőtiszt vagy, és nem láttad a Patch Adams-et?! Ötöt mutatsz, csak néhány ujjad hajlítva vagyon.
- Kurvára, nem vicces, Évi – morgott.
- Fájdalomcsillapítód van? Bár ha ragtapasz sincs egy ügyeleten…
- Megnézem – állt fel, és a gyógyszeres szekrényben kezdett kutatni. - Nagyon fáj a fejed?
- A fogam fáj.
- Azt is beverted?
- Lyukas.
- Tomi megy holnap a fogászhoz, szerintem átadja neked az időpontját – válaszolta, aztán odahozott egy kanalas orvosságot.
Letekerte a kupakját, és tétován szétnézett – gondolom kiskanalat keresett, aztán megvonva a vállát töltött a kupakba.
- Az összes kanalat ellopták – közölte, aztán odanyújtotta a kupakot.
- Ez újszülötteknek van, Peti…
- Az ő szájuk legalább elég tiszta, hogy igyál utánuk.
- Nem kell! - fintorogtam. - Erősebb nincs? Eléggé fáj – nyavalyogtam, mire csak tekerte a fejét.
- Lidocain van. Beszúrhatom a szádba!
- Honnan tudod, hova kell szúrni? - rémültem meg, mikor újra visszasietett a szekrényhez.
- Úgy, hogy ez a balfasz fogász hiába osztogatja az időpontokat, sosincs itt. Olyankor néha megszánom az emberiséget, és beszurkálom a fogaikat. A neten olvastam, hogy kell. Kapnak antibiotikumot is, és akkor egy ideig nincs fájdalom.
- Mi? Hát akkor mikor lesz kihúzva a fogam?
- Mondom, holnap! Tomi helyett bemehetsz!
- Most mondtad, hogy sosincs itt?! - pánikoltam. - És ha már ő is Ausztriában van?!
- Lehet… Vagyis nem, nem! Nyugi, holnap biztos, hogy itt lesz.
- Jaj, mindegy is. Nem akarok Tomi helyett bemenni, neki már egy éve fáj.
- Dehogyis. Pénzért adja el az időpontokat, amiket kér. Egy kis plusz, tudod… Na, kéred a szurit? - lépett elém a fecskendővel.
- Olyan időpontokat ad el, ami nem is létezik?! - döbbentem meg, aztán mutogatni kezdtem a számban, hogy hol fáj.
- Aha, biztos, ez az – mormolta Peti, aztán belém szúrta a tűt. - Jó, de ez semmi – beszélt közben –, azért állítottalak meg, hogy figyelmeztesselek az utcánkban dekkoló bűnözőre. Sorozatgyilkos, vagy mi. Ott rostokol egész nap, abban a sötétkék autóban, és valamire vár. Vagy valakire! És én nagyon féltelek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 44
Regisztrált: 8
Kereső robot: 52
Összes: 104
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Alberczki László
 · Aniko
 · barnaby
 · Demonkos
 · gazzo
 · Kankalin
 · Ylen Morisot


Page generated in 0.0544 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz