Két befékezett kerékkel
gurulok az Óceánba.
Meghalni megyek, könnyezve.
Te toltad szekeremet át
köveken, hüppenőkön.
Te voltál a kocsis, a ló,
a torkomat fojtogató szó.
Eltépted a búvárruhám,
s befogtad a szemem, a szám.
Csodákat ígértél vakon,
s hogy nézzek ki az ablakon;
majd meglátom magam is
odakünn egy piramis…
Csak üljek fel a szekeredre,
hajtsam fejem tenyeredbe,
dobjam el az ingem, ruhám,
felmászunk azon a gúlán.
Majd átússzuk az óceánt…
s itt eltört a kocsi-pánt;
gurulok meztelen, s nézem,
hogy jössz felém vizesen,
mélán, s nem emlékszel rám.
Megjegyzés: 2012.