Ki nem mondott mondatok,
eltitkolt gondolatok,
elfojtott sóhajok.
Élve eltemetett emlékek,
darabokra tépett remények.
Megkötözve sorba állnak,
mázsás sziklaként nyomják vállad.
Magadba zártad dühöd démonát,
marja-tépi lelked néma oszlopát.
A fájdalomtól könnyed csordul,
síró bohóc szegődött társadul.
Tested, lelked néma sírhalma,
a félelem jeges lehelete marja.
Félsz a tegnap holnapjától,
az elűzött vágyaktól.
A meztelen igazságtól,
a kegyetlen valóságtól.
S mikor elringat az elmúlás hangja,
lehajtod fejed fekete sírhantra.
Már nem félted életed,
elvették a Hited és a Reményed.