Fekete virágait bontogatja
a szív mélyén a fájdalom.
Űzi, görgeti, hajtja
az őszi szél a dombokon
az álmokat.
Meglátogat
elém áll, éjfél után a végtelen.
Átkarol szelíden, lágyan.
Keringőt lejt velem fényeken.
Tudja hogy mi most a vágyam.
Álmot bocsájt rám, képzelem:
még te karod dajkál, kedves.
Hajnal hasad a réteken.
Szívem szakad.
Szeretlek...