El se hangzik, rejtve alszik a Magány.
Most kiáltva kiáll az út szélére,
megtalálja vétkemet.
El se hangzik, sikító szél vonaglik.
Idegen város hideg alkonya,
maga volna egy néma harsona,
mely sodor, sodor tőled tova
de hova, de hova?
El se hangzik és mégis visszhangzik,
kérdeznek téged, de úgy sem érted.
Nálad ilyenek - érdektelenek.
Hát nincs kihez bújnod?
Egy ablakon bekandikálok.
Családi fészek-fények.
Könnyet ejt szemem,
szünetet tartok - kérek.
Nem minden az értelem.
Esti fénybe, kint a szélbe,
télen a téren egyedül.
Kérdezed magad-magad,
meg se hallgat az alkonyat,
csak szalad - szavad,
sietve a múltba.
Reggel új napra ébredek,
álmosan munkába bicegek.
El se hangzik a zúgó szélbe
tova érve, meg sem értve,
magam, magad, maga alkonya.
Hol vagyok, vagy csak vagyok?
...
Az út szélén szétszórva papírdarabok.
Megjegyzés: (ritmusos elmélkedés az élet értelméről)