Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Nem a ruha teszi…

, 44 olvasás, nagyvendel , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

Társadalmi útravaló...

Én nagyon szeretem a közmondásokat, bár némelyik közhely, vagy giccses, de sok igazságot tartalmaz, s mint ilyen, megszívlelendő.
Itthon is szeretek csinosan öltözni, de ha elmegyek valahová, megpróbálok az alkalomnak, és a helynek megfelelően kinézni. Ez sokszor igen kellemetlen módon, másként sül el. Egyesek azt hiszik, hogy a tiszta, és csinos öltöny, vagy csak egy könnyű zakó, és nyakkendő sok pénzzel is párosul. Sajnos, és természetes, hogy ez nem így van. Engem mindig megtalálnak a kellemetlenkedő emberek. és szituációk. Elmesélem egy napomat.
Szociálisan érzékeny ember vagyok. Rendszeresen fizetek be csekken adományokat, bár a személyes kapcsolatteremtéseket jobban szeretem, és szívesebben adok át csomagokat gyermekeknek, és öregeknek. Akkor biztosan oda kerül a dolog, ahová szántam. Sokszor lépek fel rendezvényeken versekkel, elő adásokkal, amiért még soha nem kértem, és nem is kaptam honoráriumot, de, sok szeretetet azt igen.
pl. nőnap, gyereknap, anyák napja, húsvét, karácsony, stb. eddig mindig szívesen fogadtak.
Szekszárdot, szeretett városomat ismerem mint a tenyeremet. Tudom, hogy az egész város területén találkozhatok hajléktalanokkal. Sokukat ismerem is, mivel szekszárdiak, és minden esetben adok is pénzt, mivel a vásárolt élelmiszerrel elküldtek melegebb éghajlatra, tehát nem éhesek voltak.
Én egyébként nem hiszek a hajléktalanságban, dehát ha van, akkor orvosolni kéne, mert nem ez a megoldás.
Sokszor, és sokaknak egy szál papíron levezettem, hogy miért nincs hajléktalanság, de ez egy másik tanulmány lehetne. Egyébként több más problémára kidolgoztam az egy szál papír elméletet, ha valakit érdekel, jelezze, szívesen megosztom mindenkivel, akár itt is. pl. történelem tanítás, tekintettel az évszámok könnyebb megtanulására. Vagy a vállalati körbetartozások problémájának megoldása. stb.

Rokkantsági segélyből élek, mivel a rokkantsági nyugdíjat mint fogalmat, és státuszt megszűntették, így Magyarországon egy pillanat alatt eltűnt az összes rokkantnyugdíjas. Ez ám a statisztika. Ilyen egészséges ország nincs több a világon.

Tehát jön felém a huszonéves, életerős, alkoholszagú, dohányzó fiatalember. Gondoltam hogy egészséges, mert egy beteg ember nem részeg már reggel, és nem lóg a szájában a cigaretta.
Kéri a pénzt, mert ma még nem evett. Mondom itt a bolt, oda megyek, hozok neki kiflit és tejet,, mivel én is ezt eszem reggelire. Néz rám mint egy Marslakóra. Neki a pénz kell.
Jó, akkor jöjjön el hozzám szőlőt kapálni. Lesz bor is, ebéd is, a végén pedig pénz is.
Na ezt azért már nem. Végül kapott egy százast, amit igencsak kevesellt, és én nagyon szégyelltem magamat. Helyette is.
Hazafelé, a Garay téren, gyakran állnak különféle pártok aktivistái, akik különféle indokokkal gyűjtenek egymás ellen, vagy mellett aláírásokat.
Ezeket simán elzavarom, hiszen elhatárolom magamat minden ilyen haszontalan semmirevaló, társadalomromboló egyesülettől. A pártpolitika semmilyen formációja nem érdekel.
Ugyanitt játszanak a Budapestről érkezett indián zenészek is.
Szeretem ezt a jó, ritmusos zenét, de ahogy elnézem némelyik indiánt, nem hiszem, hogy mindegyik Amerikából jött, lehet, csak innen Bogyiszlórol.
De. Az bizonyos, holnaptól néhány utcasarkon, és minden iskolában lehet drogot vásárolni.
Én nem élek vele, szekszárdi ember lévén, nekem elég a legálisan használható Bikavér is.
Szinte minden évben van valamilyen katasztrófa esemény, azok károsultjainak gyűjtenek némi készpénzt. pl. Vörös iszap, árvíz, nagycsaládosok, stb.
Most árvíz van, persze hogy adok. Csak az zavar, nekem kell megadni a nevemet, és a címemet. Nyugtát nem adnak. Rafinált dolog.

Megyek tovább a posta felé. Itt szoktak állni a képeslap árusok, húsvéti képeslappal. Hol van már Húsvét?
Szájjal, és lábbal festők alkotásai... Hétszáz forint egy csomag, jól jöhet az még valamikor.

Továbbmenve a nagyáruház felé már vártam, hogy ugyan itt vannak-e a Krisnások? Ott voltak. Egy tömzsi kislány lepedőbe csavarva, piros pöttyel a homlokán élelmiszerre gyűjtött. Valamilyen érthetetlen nyelven megáldott, aztán utamra engedett. A piros gombot meg akartam nyomni, de nevetve nem hagyta.
Otthon, a házunk előtt látom, két nő erősen nyomja a kapucsengőt. Látom Jehovák, mondom ne csengessenek, itt vagyok. Azt mondták, Az Úr üzenetét hozzák, adnak egy könyvet, és szeretnének beszélgetni.
Mondtam, Katolikus vagyok, és van pásztorom, s feltettem néhány kérdést a bibliából. Ekkor megszeppentek, és sietve távoztak. Erre nem voltak felkészülve.
Ezek a mindennapi útravalók, társadalom rajzok a mai valóságról.
Ilyen kalandjaim vannak, ha elmegyek a városba, és akkor még a bolti élményekről, az orvosi rendelőkről, a park béli kalandjaimról nem is meséltem. folyt, köv.


Megjegyzés: 2017.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Blog
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 8
Kereső robot: 56
Összes: 82
Jelenlévők:
 · habea
 · Kasperl
 · Menda
 · PiaNista
 · soulkeeper
 · SusanWinter
 · Syringa
 · szantogergely
 · Tóth János Janus


Page generated in 0.0666 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz