Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Szín-játék?

, 56 olvasás, P.Palffy_Julianna , 10 hozzászólás

Ezek vagyunk

A pénztáros akkurátusan szedte le az árcédulát, és pattintotta le a lopásgátlót a csíkos póló-fehér kardigán szettről, amikor megszólalt a fizetni kívánó, középkorú, igen csinosan öltözött nő:
– Ha kifizettem, szeretném felvenni, ugye lehet?
– Természetesen, semmi akadálya – válaszolta a fiatal eladó, fel sem pillantva a számítógépről.
Többször előfordult már, hogy a vevők a megvásárolt holmiban távoztak az üzletből, így nem is csodálkozott a kérésen.
– Tessék vigyázni, a blokkot betettem a szatyorba! – majd a visszajáróval együtt átnyújtotta a csomagot. – Köszönjük a vásárlást, viszontlátásra! – búcsúzott el az eladók kötelezőnél is kedvesebb mosolyával.
A középső öltöző még mindig foglalt volt. Ketten csacsogtak benne, valószínűleg több ruhát is bevittek magukkal, ezért a próba hosszabb időt vett igénybe. Az asszony belépett a másik fülkébe – ahol az előbb már megnézte magán a megvásárolni kívánt ruhadarabokat –, gyorsan átöltözött, majd fogta a levetett, púder rózsaszín felsőjét, és rádobta a foglalt öltöző behúzott függönyének rúdjára. Nem nézett vissza, sietve távozott a boltból.

***

A pláza kora délutáni forgalma semmivel nem volt nagyobb mint máskor, a hangyabolyhoz hasonló nyüzsgést csak a munkaidő befejezte után érte el, és onnantól kitartott este kilencig is. Ehhez hozzájárult a mozi, és a vendégek által kimondottan kedvelt kávézó.
A presszó középső, szigetet képező asztalától éppen akkor állt fel a háromtagú társaság a délutáni, barátnői csevejből, amit általában kéthetente megtartottak, és csak égszakadás-földindulás miatt voltak hajlandók lemondani róla. Ilyenkor tisztára lelkizték magukat, kibeszélték a munkahelyi, és otthoni gondokat, jókat nevettek, vagy pityeregtek, de mindig megkönnyebbülve búcsúztak el egymástól. Most is így történt, azután ketten balra vették az irányt a könyvesbolt felé, szemben a harmadik társukkal aki a földszintre igyekezett, egy régebben kinézett ruhadarab megvétele céljából.
Évek óta barátnők voltak. Gitta, és Petra egyetemi évfolyamtársakként, Kleo pedig az óvodában ismerkedett meg mindkettőjükkel, a gyerekeik révén. Néha családostul találkoztak, nem egyszer előfordult, hogy a Szilvesztert is együtt ünnepelték valahol, síeléssel, mulatsággal párosítva.
Mivel a középső öltöző foglalt volt, Kleo a szélső fülkébe lépett a felpróbálandó ruhadarabbal, majd behúzta maga mögött a függönyt. A vékony deszkafalak csak takartak, ám minden hangot lehetett hallani a szomszédból.
– Szerintem valami gond lehet vele, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyi édesség után egy deka sem marad rajta! Mindenhol, mindig desszerttel fejezi be az étkezést, a kávét cukorral issza, és nem tudsz olyan táskát mutatni nála, amiben ne lenne legalább egy tábla csoki! – berzenkedett odaát egy ismerős hang.
– Te mindenben csak a rosszat keresed, fogalmam sincs róla, hogy mit pampogsz emiatt, amikor majdnem dekára ugyanannyi a súlyotok! – válaszolt rá kissé pikírten a másik.
– A francba! Tudom is én, csak felkapom a vizet miatta, mert hiába vagyunk hasonló alkatúak, nekem soha nem sikerül olyan ruhát választani ami jól áll! Rajta meg ez a mai, rózsaszín felső is úgy nézett ki, mintha a divatlapból lépett volna ki! – fortyogott tovább Petra.
Mert Petra az természetesen, akinek érthetetlen módon, időnként fejlövése volt, és mindenkiben hibát keresett. Gitta sokszor állt Petra és a világ közé, és többnyire sikerrel enyhítette, simította barátnője otrombaságát.
– De csilliószor jár veled vásárolni, miért nem hallgatsz rá, ha mond valamit? – kérdezte vissza Gitta.
– Mert mindig mást ajánl, mint amit ő vesz meg magának! Ezt a rózsaszín felsőt is elhappolta előlem! – fújtatott Petra, miközben magára rángatott egy méregzöld, lefelé erősen szűkülő nadrágot. – Fogadni mernék, hogy ezt is leszedné rólam!
– Kizártnak tartom, biztos volt ott másik darab is – hagyta figyelmen kívül Gitta az újabb nyafogást –, de ne haragudj Petra, nem tudlak rózsaszínben elképzelni! Gondolod, hogy ami Kleonak jól áll, az jól áll neked is? Ugyan nem vagyok divatguru, azért annyit konyítok hozzá, hogy két különböző típus vagytok – zárta rövidre Petra duzzogását a barátnője.
Kleo döbbenten hallgatta őket. Dermedten állt a tükör előtt már melltartóban, és farmerben, mint egy pillanatfelvétel. Miután a meglepetéstől magához tért, felvette a csíkos póló-fehér kardigán együttest. Tökéletesnek találta, így nem hezitált a megvásárlásán. Nem értette Petra kirohanását, hiszen sokszor vadásztak együtt a megfelelő ruhákra, és arról igazán nem tehetett, hogy a barátnője soha nem fogadta meg a tanácsát. Viszonylag hamar rájött, Petrát nem lehet befolyásolni, ráhagyta a választást, ő pedig ment a saját feje után. Falra hányt borsó volt minden szava, ami divatról, hajviseletről, színekről szólt.
Ezért is érte váratlanul a szomszédban zajló párbeszéd, mert nem érezte jelét e viharnak, a kávézóban minden a legnagyobb rendben volt.

***

Az öltözőfülke függönyrúdjára rádobott rózsaszín felső, mint légből csattant válasz szikrázott a fülke belső felén, ahol a mérgezett szavaktól fojtó némaságba fulladt egy régi, megbonthatatlannak képzelt barátság…


ppj
2016

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 30
Regisztrált: 5
Kereső robot: 70
Összes: 105
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Agatha_Keyguard
 · deb
 · Syringa
 · Tóth János Janus


Page generated in 0.0506 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz