Mélyre ásó
hátsó pár szó
tördeli a lelkemet,
velem játszó
versnek látszó
sorokban csak eltemet.
Lángol a kút,
vádol a múlt,
bizonytalanságban tart.
Elhull az élet,
vajh mennyit érek?
A jövő is elzavart.
Itt állok lenn,
mint idegen
tag egy kusza halmazban,
magam nézem
árva képen,
hol sebem elvarratlan.
Bár álmodom,
még áldhatom
nyűg sorsomat, hogy élek,
de közeleg
az az elegy,
mi elátkoz, hát félek.
Megjegyzés: január