Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Halovány reménysugár

, 94 olvasás, Mynerta , 2 hozzászólás

Álom

1. fejezet

A falióra végre hatot ütött. Egy újabb hosszú műszaknak lett vége. Fáradtan, szinte már az utolsó tartalék energiámat felhasználva gurultam oda a vendégemhez, hogy feltálalhassam a rendelését. Aznapra bőven elég volt ennyi. Rettentően hasogatott a talpam, a térdemről már nem is beszélve. Tizenhét éves létemre, kénytelen voltam iskolai tanulmányaim mellett munkát vállalni, hogy eltarthassam anyámat és meg tudjak venni mindent, amire szükségem volt. De persze nem panaszkodhattam. Ketten voltunk csak, apám már évekkel ezelőtt lelépett, valami gazdag nővel, aki azóta szült neki még további gyerekeket. Eleinte még tartottam is vele a kapcsolatot... amíg az ikrek meg nem születtek. Azután viszont kijelentette hogy nem kíváncsi rám, s a havi rendszeres gyerektartást leszámítva, amit kötelező jelleggel el kellett utalnia, s amit az anyám természetesen elég hamar felél, nem is tudnám hogy egyáltalán létezik. Ennek nagyjából hét éve, s anyám azóta a lehető legmélyebb szakadékba süllyedt, amibe egy ember csak kerülhet. Elkezdett inni, s a drog meg a cigaretta is minden napi fogyasztószerévé nőtte ki magát, amit természetesen az államtól kapott segélyből és a gyerektartásból finanszírozott magának. A rezsire persze már alig jutott, így nagyjából másfél éve kénytelen voltam munkát vállalni, hogy ne rakjanak ki a jelenlegi lakhelyünkről is, mint az összes eddigiből. New York egyik szegényebb negyedében sikerült találnunk egy másfél szobás kis albérletet, amit idővel egész otthonosra sikerült berendezni, persze, amíg anyám is dolgozott, s foglalkozott vele. Egy közeli moziban volt jegypénztáros, s azzal a keresetével és apám havi juttatásával sikerült fent tartani magunkat, az utóbbi más- fél évig. Aztán anyám összejött az ottani kisfőnökkel, aki mint utóbb kiderült csak kihasználta, és még inkább bevezette a drog világába. Miután a csávó kidobta, anyám közölte, hogy nem hajlandó visszamenni arra a lepratanyára- az ő szavaival élve-, s nem is igazán erőltette meg magát munkakeresés terén sem. Viszont mivel az adósságaink nőttek, s nem volt miből kifizetni őket, a tulaj pedig már szinte naponta kopogtatott az ajtón hogy vagy fizetünk vagy tűnjünk a fenébe, sikerült néhány nap alatt elhelyezkednem egy gyors étterem- ben, ami közel volt a lakhelyemhez és a sulimhoz is, és így a három hely között ingáztam minden nap, hogy fent tudjam tartani magunk- at. A tulajjal pedig sikerült kiegyeznem, hogy amint megkapom az első fizetésemet, rögtön kifizetem az elmaradt albérletet, csak anyám egy nehéz helyzeten megy keresztül, és elvesztette a munkahelyét, így azért nem tudott fizetni, amit szerencsére megértett, mert hál’istennek nem volt az az elmebeteg paraszt, mint a környéken fellelhető újgazdagok.
Így lassacskán sikerült helyre rázni magunkat, s azóta is ott dolgozom, igaz részmunkaidőben, mert a suli délelőtt teljesen leköt, viszont az utolsó óra után rögtön oda biciklizek, hogy kezdhessem a műszakot. A második fizetésemből vettem magamnak egy aranyos kerékpárt, lila színe volt, teleszkópos, kosárral az elején, ami hűségesen szolgált engem azóta, s ennek köszönhetően nem kellett gyalogolnom minden nap, ami jóval több időmet emésztett volna fel. Így viszont nagyjából negyed óra volt otthonról a suli, onnan pedig további tíz perc a gyorsétterem. Mindemellett esténként még műszak után szoktam tanulni, hogy lehetőségeimhez mérten minden nap felkészülten menjek be az iskolába, ahol elég komoly elvárások voltak ilyen téren, de szerencsére jó aggyal áldott meg a sors, amit mint megtudtam apai nagyapámtól örököltem. Ő egy igazi zseni volt műszaki dolgok terén, s elismert építészmérnökként kereste a kenyerét amíg nyugdíjba nem vonult. Neki köszönhetően érdeklődtem a fizika és kémia iránt, amiből az következett, hogy a Stanford Egyetemre készültem, hogy jómagam is belemerülhessek a tudomány világába. Persze nagyokat álmodni könnyű, ám a megvalósítása a legnehezebb, de elmondhatom, hogy a gimiben iskolaelső vagyok, s minden- kémiával vagy matekkal, vagy fizikával kapcsolatos versenyre elsőként engem küldenek, ahol általá- ban jó helyezéseket szoktam elérni. Most pedig azért hajtok, hogy sikerüljön ösztöndíjat szerezni, s itt hagyni ezt a poklot, amit nap mint nap átélek, s új életet kezdeni a mesés Californiában. Bár ha erre gondolok, mindig elkap a lelkiismeret- furdalás, mert nem szívesen hagyom itt anyámat függetlenül attól, hogy olyan amilyen. Hiába nehezíti meg a lehető legjobban az életemet, csak az anyám.
Merengésemből, Adam térített vissza a jelenbe. Mindennapi vendég volt nálunk, így mint mindig, most is vele zártam a műszakot.
-Molly, van valami terved az estére? - puhatolózott óvatosan, mert bár nagyon jó barátok voltunk, ő többet szeretett volna, aminek én nem adtam lehetőséget, hiszen nem voltam belé szerelmes, s ezt nem egyszer a tudtára is hoztam. Azért ő próbálkozott, s minden egyes este itt ült az étteremben, rendelt magának egy tavaszi szendvicset és egy kólát, és megvárta amíg lejár a műszakom, hogy feltehesse nekem a szokásos kérdését.
-Sajnálom Adam, de mint te is tudod, rengeteg tanulnivalóm
van, amivel szeretnék végezni minél hamarabb, hogy kialudhassam magam- hárítottam el ügyesen a kérdését, majd mosolyogva otthagytam.
Bementem a dolgozók számára fent tartott öltözőbe - szinte csak
nők dolgoztak itt, így nem kellett zavartatnom magam öltözködés közben-, s a padra leülve lerúgtam magamról a görkorcsolyát végre. Levetkőztem, s egy törülközővel és szappannal bevonultam a zuhanyzóba, hogy lemoshassam magamról a nap szennyeződéseit. Míg a víz jólesően folyt a bőrömre, nekidőltem az üvegfalnak. Annyira fáradt voltam, hogy szinte nehezemre esett még a mosakodás is. Hétből hét napot dolgoztam, ebből öt napot részmunkaidőben, kettőt pedig teljesben, mivel hétvégén nem volt iskola, így le tudtam húzni a tényleges tíz órát, amit a többiek is. Egyre inkább megviselt már ez az egész, s szinte örültem, hogy hamarosan talán véget érhet. George, az üzlet tulajdonosa megígérte, hogy amennyiben mégsem vennének fel az egyetemre, maradhatok nála hivatalos dolgozóként, amíg nem gondolom meg magam. Ezt persze köszönettel elfogadtam, s jólesett a tudat, hogy vannak azért olyanok is ebben a világban, akikre még lehet számítani. Bár nem tudtam volna elképzelni az életem úgy, hogy egy gyorsétterem felszolgálójaként végzem a pályafutásomat. Ettől a gondolattól csak még inkább nőtt bennem az ösztöndíj megszerzése iránti elszántság.
Elzártam a vizet, majd gyorsan magam köré tekertem a törülközőt. Visszamentem a szekrényemhez, kivettem a hajkefémet és a ruháimat, és visszamentem a fürdőbe felöltözni. Fésülködés közben néztem magam a mosdó fölé helyezett tükörben. Zöld színű szemeim voltak, melyek eléggé ki voltak pirosodva a fáradtságtól ebben a pillanatban. Ehhez egyenes vonalú orr, kissé telt ajkak, és ovális arc párosult. A hajam szőkésbarna volt, meglehetősen fájdalmas gubancokkal telve, melyeket nehezen tudtam csak kifésülni a hajamból, s jónéhány könnycseppet is kicsalt a szememből, mire végeztem vele. Középhosszú volt, így gyors kontyba fel tudtam csavarni, s már vettem is fel a cipőmet, hogy minél hamarabb kiérjek az ajtón. Kitoltam a biciklimet a tárolóból, s elindultam haza.

Húszperces tekerés után, feltoltam a biciklimet a liftbe, s míg a negyedik emelet felé tartottam, előhalásztam a táskámból a kulcsomat. Nyílt a lift ajtó, kiverekedtem magam a szűk helyiségből, s elindultam a folyosó másik végébe. Már az ajtó előtt megcsapta a fülemet a bent dübörgő zene.
-Remek- gondoltam magamban, - ezért holnap fejmosást fogunk kapni a szomszédoktól, hiába nincs még olyan késő. Kinyitottam az ajtót, s ahogy toltam befelé a biciklit azonnal megcsapott a szó szerint harapható bagófüst a nappaliban, s az erős alkoholszag. Anyám pedig a kanapén ülve két fura külsejű alakkal a társaságában, vihorászott valamin.
-Megjöttem- szóltam oda kicsit hangosabban, mert nem tudtam,
hogy a hangos zene mellett mégis mennyire hallható számukra bármi is.
-Látom anélkül is, hogy bejelentenéd- vetette oda anyám flegmán,
majd mosolyogva visszafordult a két fickóhoz.
Azok a jelenetből semmit nem érzékeltek, pöfögve bámulták tovább a tv-t, és anyámat, ebben a sorrendben felváltva.
Sóhajtottam egyet, majd bevonultam a szobámba, mielőtt még belém köthetett volna bármi miatt. A fal mellé tettem a biciklimet, és ledobtam a táskámat az ágyra. A másfél szobából nekem jutott a kisebbik, így egy kicsit szűkösen voltam idebent. Nem sok minden fért el: az ágyamon, egy ruhásszekrényen, egy íróasztalon és egy széken kívül nem volt másnak hely. A falak halványkékek voltak, aminek én választottam a színét nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor még anyám úgy ahogy foglalkozott a ház díszítésével. Poszterek lógtak a falon néhány kedvenc együttesemről és feltalálómról, pár kép rólam, anyámról, és apámról amikor még kicsi voltam. Számtalanszor le akartam venni azt a képet, de valamiért mégsem vitt rá a lélek. Talán még mindig reménykedtem abban, hogy egyszer ismét érdekelni fogom őt vagy valami. Persze hiú álom, tudom.
Kulcsra zártam az ajtómat, megelőzve, hogy rám nyissanak esetleg az éjszaka. A nappaliban fogadó jelenet alapján anyámnak hosszú estéje lesz. Annyival már tisztában voltam, hogy mit is jelent az, ha két fickóval látom őt itthon, bezárkózva, plusz kiegészítve ezt az egyenletet droggal és alkohollal. Tehát ma este is fülhallgatóval fogok elaludni- állapítottam meg, majd a táskámat követve én is elnyúltam az ágyon. Az éjjeliszekrényem fiókjából elővettem viharvert laptopomat- amire így is négy hónapig spóroltam mire megtudtam venni, és így is csak egy olcsóbb fajtát, amely majd’ kileheli a lelkét- s felléptem chatre. Egyetlen, s legjobb barátnőm már elárasztott üzenetekkel, pedig nemrég váltunk el egymástól. Bár persze csak ő tudta hogy ki vagyok fent online, mert valójában álnevet használtam. Kicsit különc voltam, ami érthető, mivel egy gazdagokkal teli iskolába jártam, ahova én is csak ösztöndíj útján kerülhettem be. Kathy szülei is szálloda tulajdonosok voltak, s egyke lévén nagyjából mindent megkapott, amire csak kinyitotta a száját. Ennek ellenére mégsem volt sznob, aki lenézi az olyan nincsteleneket mint én is voltam, s ez különböztette meg nagyjából mindenkitől a suliban. Szinte rögtön első nap összebarátkoztunk, amint odakerültem. Szorongva és nagyjából mindenkitől rettegve léptem át az iskola kapuit, mert tudtam hogy csak az eszem miatt lehetek itt, és nem azért, mert anyámék gazdagok, így számítottam rá, hogy amint megtudják hogy honnan jövök, azonnal a csúfolódás első számú célpontjává fogok válni, mint az lenni szokott. Sőt szinte meg se kell ismerniük, elég ha rám néznek, meglátják a ruháimat, és máris besorolnak abba a kategóriába, ami nagyjából a lúzer, és a kirekesztett között van. Ám ahogy megkaptam az órarendemet, és beültem az első osztályfőnöki órámra Mrs. Sandershez, aki nem mellesleg a biokémiát is tanította nekünk, azonnal Kathyt kaptam meg padtársnak, mintha csak isteni elrendeltetés lett volna, s mikor ránéztem, s megláttam a pillantását, tudtam, hogy jóban leszünk. Nem méregetett, mint az asszonyok a piacon az árut, hogy megállapítsák jó-e vagy sem, hanem szimplán csak mosolygott, és a szemében nem láttam semmi rosszindulatot. Ezt tetézte a következő mondatával, amivel szinte rögtön a szívembe lopta magát:
-Tetszik a ruhád- mondta, s elismerő tekintettel nézett végig az
egyszerű, harangujjú ruhámon, ami szalaggal volt a derekamnál átkötve, s egyszerű topánkával kiegészítve. Ékszer nem volt rajtam, csak egy kő alakú fülbevaló amit még anyámtól kaptam a nyolcadik születésnapomra. Velem ellentétben ő szemrevalóan volt felöltözve, kék színű ujjatlan felsője felett hosszított ujjú bolerót viselt farmerszoknyával és térdig érő szandállal. Minden a legújabb divat szerint volt rajta összeállítva, ezt megspékelve egy óriási táskával- talán louis vitton márkájú, bár nem voltam benne teljesen biztos-, hullámos fürtökbe rendezett szőke haján megcsillant az ablakon besütő kora reggeli napfény. Ezzel ellentétben az én hajam simán le volt engedve, s egy fehér színű pánttal volt díszítve. Enyhe smink volt rajtam, kis szemhéj festék, plusz szájfény, míg ő rajta kicsit erőteljesebb volt, a szeme enyhén cicásnak hatott, bár a szeme színe halványkék volt, és piros színű rúzs. Mégis, az összhatás ellenére láttam benne valamit amit a többiekben nem.
-Köszönöm- mondtam mosolyogva, majd hozzátettem- megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból.
Ezen jót nevetett.
-Hidd el, ilyen külsővel mindegy mit veszel fel, mindenben jól mutatsz.
Egy kicsit elpirultam a bók hallatán, de megköszöntem.
-Molly vagyok. Molly Dunkan- mutatkoztam be.
-Én Katherine O’Brien. Örülök, hogy megismerhetlek- majd kezet
nyújtott. Udvariasan fogadtam a kezdeményezését, majd beszélgetésbe elegyedtünk. Pár órával később már tudtam: szereztem egy nagyon jó barátot, s nem leszek egyedül.
Azóta eltelt három év, s Kathyn kívül ugyan megismerkedtem más lányokkal is, akik hasonló felfogásúak voltak mint ő, s szívesen beszélgettek velem, ebben voltak fiúk-lányok vegyesen, mégis Kathy maradt az egyetlen, igaz barátom. Mindent megosztottam vele már az első pil-
lanattól kezdve. Igaz, nekem teljesen az ellentétem volt, míg én éltanuló voltam és zárkózott, addig ő kevésbé foglalkozott a tanulással, mert tudta hogy egy nap úgyis megkapja a szülei szállodaláncát, a Four- starst. Emellett pedig bohó volt, nagyon szeretett vásárolni, s egy-egy ilyen körútra rendszerint magával vitt engem is, ahol mindig vett nekem is valamit hiába ellenkeztem, mondván én vagyok a legjobb barátnője, és kötelező elfogadnom, és ne gondoljam azt hogy azért veszi meg mert hogy én szegény vagyok, vagy hogy nem engedhetem meg magamnak, hanem azért, mert szeret engem, és amilye van azt megosztja velem is. Tehát teljesen menthetetlen vagyok mindig, és inkább elfogadom, mintsem veszekedjen velem. Persze bevallom, nekem is olyan érzés egy ilyen vásárlás, mint minden lánynak, rendszerint csepegtetem a nyálam amikor meglátok valami olyat, amiért megdobban a szívem, és tudom hogy jól állna rajtam, de elmegyek onnan, mielőtt még kísértésbe eshetnék. Csakhogy Kathy figyelmét többnyire nem kerüli el az ilyesmi és amikor kilépünk az üzletből gyakran nyomja a kezembe a tasakot azzal a dologgal, amit meglátok, de nem veszek el, s ilyenkor rendszerint könnyezni kezdek és szívem szerint visszavinném, de Kathy nem engedi, s viszonylag könnyen le is beszél arról hogy megtegyem. De persze ilyen körút egyre ritkábban van, mióta munkába álltam, vagy ha van is, akkor vagy megveszem magamnak én, vagy maximum testvéri szeretetből esetleg beszáll valaminek az árába, mert kikötöttem, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni semmit, hiszen már én is pénzt keresek. De néha azért szeret túlzásba esni még mindig. Tehát nemcsak legjobb barátok vagyunk, hanem, szinte testvérek is. Én is egyke vagyok, mint ő, így megfogad-
tuk, hogy amíg élünk, nem fognak tudni elválasztani minket egymás-
tól, és ehhez tartjuk is magunkat. Kathy is velem együtt készül a Stanfordra, bár ő igazgatást fog tanulni, hogy apja helyére léphessen egyszer. Egy kollégiumba megyünk remélhetőleg, bár ez attól függ, hogy engem, mint ösztöndíjast hova osztanak be. Kathynek a szülei fogják finanszírozni az egyetemet, így neki nem kell ilyeneken gondolkodni. De bízom benne, hogy a kampuszon nem kell elválnunk egymástól.
De persze ehhez is arra van szükség, hogy felvegyenek.
Gondolataimmal lassan visszakanyarodok a jelenbe, és gyorsan meg-
nézem mit írt.

kathyo’brien99 üzenete:
Na milyen volt a munka? Elfáradtál?

Gyorsan válaszolok neki, miközben kipakolom a táskámat.

stanfordgirl20 üzenete:
Hosszú. Elfáradtam rendesen, rengetegen voltak. Szinte ki sem
vittem az egyik rendelést, már kérték a másikat. Ráadásul Adam
megint bepróbálkozott... sikertelenül

Megjegyzés: Részlet a Halovány reménysugár c. regényből

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Regény
· Írta: Mynerta
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 195
Regisztrált: 1
Kereső robot: 25
Összes: 221
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1587 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz