Tavaszelő
A lány arca hamuszürkén nyugodott, ahogy az álom a halál szélére húzta. Január és Február órák óta rázták a testét, hogy végre magához térjen. Január olykor erőt-vesztetten összeomlott mellette, mikor a zokogás kétségbeesése magával ragadta; olyankor öccse egész testével ugrott a lányra – majd’ összezúzva fiatal testét, hogy végre felébredjen.
Ám a bőr semmit sem változott: szürke, hideg, mozdulatlanul feszült.
- Most mi lesz? – üvöltött fel az idősebb testvér.
- Csss! – intette csendre őt Február, miközben vadul huppogott a lány mellett. – Apánk még meghallja, csitulj, bátyám!
- Hogy mondhatsz ilyet? Mindennek vége! Az életem véget ért! Megölöm magam! – döntött kétségbeesésében Január, és elindult, hogy kirohanjon a világból.
Február utána.
Ekkor bátyja hátára vetette magát, karjaival jégindákat font teste köré, teljes mozdulatlanságba fagyasztva őt. Ám ereje csupán pillanatok töredékéig tartott ki: a jégszorítás újra és újra fellazult.
- Mi a rohadt élet történik?! – bosszankodott Február, míg bátyja egyre kibontotta magát a bilincsből.
Körülöttük a tér hamuszürkéből egyre sárgult, majd aranylón kezdett vibrálni. Ledermedt mindkét fiú, hátra tekintve meredt megdöbbent arcuk a lány felé: a zafírzöld szemek mosolygósan pislantottak vissza. Percekig nem mozdult egyikőjük sem. Február szisszent fel először, ahogy észrevette, nyál folyik a döbbenettől nyitva maradt száján; a lány szólalt meg aztán.
- Kik vagytok? – A hangja halk volt, álomportól erőtlen, de kedvesen csilingelő.
- A bátyáid, tökfej! – ugrott fel Február, és újra a lányra vetette magát, hogy élénkebbé rázza. Március felkacagott.
Január újra bőgni kezdett.
- A bátyáim…? – nyögte a lány Február csiklandozó nyomorgatásától kuncogva. – Még sosem találkoztunk! Mit kerestek itt?
Február abbahagyta a lány préselését, amikor arca szürkéből derűsen kirózsásodott, és finom mozdulatokkal feljebb csúszott az ágyban. Továbbra is kedvesen mosolygott a két fiú felé. Február bátyjára pillantott, aki a padló szintjén szenvedett a könnyeitől fuldokolva. Nagyot sóhajtott, és beszélni kezdett.
- Azonnal kelj fel, és hozz enyhülést a Földre! – mutatott Február az ajtó felé.
Március konstans mosollyal rázta értetlenül a fejét.
- Na! – toppantott Február. – Mozdulj már, húgom! Pattanj, indulj, döntsd a meleget!
- Jó hát – húzódott a lány arca fényes mosolyra – Kelek már… - válaszolta, majd lassú mozdulatai lágy nyújtózásba emelkedtek.
Február türelmetlenül fújtatott, ahogy elnézte Március kényelmes lényét. Majd úgy érezte, menten agyérgörcsöt kap, amikor a lány édes pihegéssel újra visszacsusszant a paplanok közé.
- HÉÉÉ, MÁR! – üvöltött rá akkorát, hogy Január tüdejébe azonnal visszaszorult a sírás. – Legalább az egyikük… - morgott bátyja felé, aztán feltépte a takarót húga fölött.
A szoba kezdett újra sötétbe süllyedni.
- MÁRCIUS! – sikított Február, és a padlóra húzta húgát.
Nem koppant, ott ugyanúgy kényelmes kis cica-pózba kunkorodva pihegett.
- Ezt nem hiszem el!!! – ordította a plafon felé. – ANYA!!! Kávét, de azonnal! Grrr!!!
Egy másodpercnyi idegösszeroppanás után Február tekintete a padló felé vándorolt. Március nyitott szemmel kuncogott felé.
- Sosem kávézom. Levendula teát kérek – válaszolta.
- JÓ! Csak szedd már össze magad! – mondta, aztán lehajolt, karjaiba vette a lányt, és a ruhásszekrény elé állította.
Ellenőrzőleg tartotta még karjait a lány hátához közel – hátha újra álomba ájulna, ám Március harsány dudorászás közepette lépett be ruhái közé.
- Ez az! Ügyes kislány! – nyugtázta bólintva, aztán tenyerét egymáshoz dörzsölve fordult ismét bátyja felé.
Január az ágyon ücsörgött. Egyik kezében egy tükörszilánkot szorongatva állította azt a másik csuklójába.
- Ne! Bátyám! Mi az ördögöt művelsz! – ugrott hozzá kitépve a szilánkot a kezéből. Január nem vérzett, csak az ő ujjai közt serkent ki a vér.
- ANYA!!! KÖTSZERT!!! És egy dupla vodkát!
Miközben felhajtotta az italt, Január felé nyújtotta a kávét, és betekerte saját vérző kezét. Ám újra ki el kellett kaparintania az éles eszköszt bátyjától.
- Hagyd már abba! Kiszabadítjuk Esztit a hótorlasz alól! – förmedt Januárra, aki a tenyérnyi tükör darab felé mutatott.
- Eszti barna szemének ragyogása bármekkora hótorlaszt átvilágítana felém, de már órák óta nem szikrázik. Meghalt! Most már biztos, hogy meghalt!
- Anya, még egy duplát kérek – mormogta a plafon felé. Miután újra magába döntötte az égető italt, Március barackszínű bögréjét vitte a szekrény felé. – Kész vagy már?
A lány nem válaszolt. Dalolva tapogatta és nézegette pasztellszín ruháit még mindig hálóingben.
- Még mindig hálóingben vagy? – dörrent húgára, de az most sem válaszolt. – Március! – lépett be mellé a szekrénybe, orra alá tolva a teát.
Március előbb halkított dúdolásán, aztán bátyja türkiz szemébe pillantva elhallgatott; a barackszín bögre fölé hajolva hosszan megszimatolta a felfelé gomolygó teagőzt.
- Hm – nyögött kényesen -, kérj még bele cukrot! Még két és fél csepp citromot, egy kis ánizst, és… És…
- Azt hiszem, tudom, mire gondolsz – húzta félmosolyra ajkát Február, miközben minden porcikája reszketett az idegességtől, melyet húga csigalassúsága testált rá. – ANYAAA!!! Egy kis… Egy kis gyovorsivitovót! – kiáltotta a plafon felé, majd még hangosabban Március felé: - De miért nem öltöztél még fel? Sürgősen le kell mennünk a Földre!
- Mert nincs egy rongyom, amit felvegyek – sóhajtotta a lány királylánykás fintorral a hangjában.
Február végignézett a szekrény egészén, a több tonna habkönnyű ruhán, és érezte, ahogy homlokában egy ér erősen görcsölni kezd.
- Na, jó! Fel kell keltenünk Áprilist is! – fordult Január felé, aki épp újra próbálkozott csuklójának felhasogatásával…
|
Online látogatók:
Látogató: 93
Regisztrált: 0
Kereső robot: 20 
Összes: 113
