Fúj a szél odakint.
Nem tudom, hogy összehordja-e
a jót és szétkergeti a bánatot
vagy bizonytalanságot kavar
és leamortizálja a másnapot?
Ropog a kandalló.
Mellette melegszem,
gőzölög a forralt bor,
de egyszer majd ki kell mennem!
Nem vegetálhatok
örökké magányomban,
nem hezitálhatok.
Az élet tán odaát vár, szemben!
Néha már idebent is fagy
és a szívem is nehezebben ver.
A szótlanság, mint dér az ablakon,
egyszer csak úgy lerohan és
belém merevedik.
Én nem ellenkezem, tiszta
lelkemen ezt csak hagyom.
Talán valami jó még
az árnyak között itt kőröz felettem
a szobám falai között,
majd belém is keveredik!
A szél csak fúj odakint.
Esetleg hozzám is szólhatott
és remélem, számomra is
szebbé varázsolja a holnapot!
Megjegyzés: február