Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Farkasélet

, 136 olvasás, Perlita , 0 hozzászólás

Magány

Nyüzsgő város - nem vártál senkit még
Nem is láttál - nem érzel, csak élsz.
Túl sokat megszereztél és sosem menekülsz.
Természetessé vált, hogy nem vagy egyedül.
De messze innen, hegyek rejtett barlangjában
Sok magányos farkas-lakályban
E forgatagban a sok vad némán elvegyül.
Így élnek ők észrevétlen, s a táj a szerelmük.
Hívja őket a telihold - az állandó állomás
Majd folytatják útjukat - a sehová vándorlást.

Az én szerelmem a hamisítatlan
bíbor ősz
Szívem az ő színeitől vonítva
tündököl
- és együttérez,
hiszen immár én is farkasként járom
a messziséget:
Olykor elégedetten táncolva a széllel,
Célt érve, hisz én már a jövőben élek.
Szürreális álmaimban mégis úgy félek:
gyenge leszek, hogy emlékeim árvizének falt emeljek.
Félek. Ha túl nagy a csönd, tán vihar készül,
és könnyeim záporába fulladok végül...
A villámokban érzem kiteljesedését
fájdalmaimnak
Amikor lelkemnek vad szelei
hirtelen feltámadnak
S a felhők, mintha szolidaritásból tennék:
sírnak, mielőtt a végtelenbe visszatérnék,
Hogy elmondhassam: ez volt az utolsó szenvedés,
utolsó dráma, utolsó emlékezés...

Az avarban magam elől mégis újra elfutok
Mikor lelkem szentimentálisan melankólikus
Mert a telihold az égen újra s újra éled
és magához vonz. Hát ilyen a farkasélet.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Perlita
· Jóváhagyta: Aimee


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 3
Kereső robot: 18
Összes: 38
Jelenlévők:
 · A-ny
 · Öreg
 · PiaNista


Page generated in 0.0433 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz