Egy nagy nyárfa
árnyékában,
csendben
megállok,
onnan nézlek
Téged,
s eltakarnak
a lombok.
Gyáva az ember
ha szeret
Gyáva az ember
ha mindent
elveszíthet.
Féltve őrzöm
kincseim,
pedig lábad elé
szórnám,
mindet,
mit az Isten
adott,
de félek,
s gyötör a kétség,
hogy a józan ész
elhagyott.
Gyáva az ember
ha szeret
Gyáva az ember
ha mindent
elveszíthet.
S ha büszkeségem
eldobom
hagyom, hogy
a szívem szavakat
formáljon
Úgy nevezlek majd
Te Drága, Te Kedves,
Egyetlen Egy ezen
a világon.
Gyáva az ember
ha szeret
Gyáva az ember
ha mindent
elveszíthet.
Egy nagy nyárfa
árnyékában
csendben megállok
Onnan szólok hozzád,
s csak halkan suttogok:
Gyáva az ember
ha szeret
Gyáva az ember
ha mindent
elveszíthet.