Beléd szerettem.
Semmi rosszat nem tettem.
S csak nézek, hogyan,
miért váltottam ki belőled, ezt az egészet.
Miért érzel gyanakvást, félelmet,
s nekem miért kell, lesütött szemmel járnom,
mint valami bűnözőnek?
Miért remeg a gyomrod,
gyönyörű lelked,
ha arra gondolsz,
beszélni kéne velem,
hogyan válthatta ki belőled ezt,
egy szép, tiszta érzelem.
Miért nem tudhatom, hogy tulajdonképpen,
szemedben mi a vétkem,
miért üzened, hogy hazudok,
miért felejted el néha,
hogy nekem is van lelkem?
Minden gyanús neked,
ami vagyok, amit gondolok, írok,
s ha bánt is néha a tehetetlenség,
hidd el, lehajtott fejjel,
most érted sírok.
Nem akartam rosszat neked,
hogy miattam, fájó gondolataid legyenek,
kétségek közt kelljen élned az életedet.
S ha azt mondod, úgy akarod:
én örökre elmegyek.
Szárnyalni tudnék, a boldogságtól,
repülni, mint egy madár,
ha úgy érzem, szeretsz,
eltűnnék a föld színéről,
ha látom, hogy miattam szenvedsz.
Tudom amit gondolsz, érzel,
arról nem tehetsz.
De kérlek, hidd el,
semmi rosszat nem tettem.
Szeretlek.
Tiszta, gyönyörű és mély.
Minden szó igaz,
amit írtam.
Ne gondolj így rólam.
Hogy tehetném?
Ölelj át.
Annyira szeretlek.
Fogd meg a kezem.
Mert remeg még.
Online látogatók:
Látogató: 72
Regisztrált: 0
Kereső robot: 17 
Összes: 89
