Csak most érzem igazán, hogy nincs megállás, ha haza vágyik a lélek. Az Erdélyi tavasz, olyan sokszínű, hogy csak részleteiben írható meg. Lehet, hogy meg sem közelíti, nem tudja visszaadni az érzéseket a leírt szó. Azért megpróbálom, mert kincses kis sziget ez, és ha mégsem sikerül, a hibát bennem keressétek, mert fenséges szépségéhez kétség nem férhet.
Gólyakelepeléstől hangos a vidék! Reggel még fagyos a talaj de ott lépkednek méltóságteljesen, a gazdag, fekete, zsíros földön. Maradt ott még élelem, és hiába von fehér keretet a zúzmara a rögök köré a kis állatok is ébredeznek és gólya úrfi vagy asszonyság csak erre vár. Tele a határ e délceg madarakkal! A csűrök tetején meg épségben a gólyafészek. Mindig kíváncsi voltam rá mi lehet benne? Mert sokat nézegettem és láttam milyen kényelmesen növögetnek a kis gólyák benne. Láttam, ahogyan eteti gólya néne kicsinyeit és tanítja repülni, előbb a szomszéd csűrre, meg le a földre. Mosolygok, amint eszembe jut, hogy milyen furcsa lépésekkel kezdték a kis gólyák a földről való felemelkedést! sokat nevettünk rajtuk, és néha szívesen elmagyaráztuk volna, hogy mi hogy látjuk, hogyan kell azt csinálni, de szerintem nem hallgatott volna ránk, hiába volt ő a kisebb.
És nemcsak a gólyák de megérkeztek lassan a fecskék is. Igényesebb nemzetség, szereti a rendes udvart, a gazdaságot, szereti a falusi gazda portáját, csak a nagy zajt nem szereti. Ha már megtalálta azt a gazdasági épületet, ahol minden megfelel kezdi is a munkát, de ha már fészke van akkor minden rendben. Csak javítani ne kellene rajta. Pedig van javítani való is, így hát bámulom, milyen ügyesen formázza a kis sárgallyakat és milyen remek kis házat épít magának. A végén megtölti puha fűszállal meg meleg tollal, és jöhetnek is a kicsik. Pici kis tojások, és csupasz kis fiókák töltik meg a kis fészket hamarosan, és nem telik sok idő, már ők is próbálgatják szárnyukat. Gondos nevelésben részesülnek és féltő, óvó szeretetben.
Az emberek is készülnek, az udvarban alakul a rend. Az ólakba itt-ott, egy-egy fonott kosárba, már ülnek a tyúkok jó anyuka módjára, költeni a kiscsirkéket. Csak nagy az ámulatuk, amikor egy kicsit vegyes társaság kerül elő a fészekaljból. De sokat nem gondolkoznak rajta, ugyanolyan féltve hívják maguk alá a kis récéket is mintha a saját nemzetségük lenne, ha feltűnik az égen egy-egy éhes héja madár. Mert éhes őkelme is, és kicsinyei neki is várják a finom falatokat. Így népesedik be ma is a hátsó udvar, nincs semmi eldobni való, rossz kosár vagy bármi egyéb. A kosarakba, ami másra már nem használható, kikelnek a kis csirkék, kacsák, libák. A rossz fazekakba pedig a telelő növények kapnak helyet.
Lassan a konyhakertbe kellene menni, de még maradjunk egy keveset a gazdasági udvarba. Mert most a legszebb, a sárga pufók kis állatkák, olyan aranyosak, hogy cirógatni kell őket, mint ahogy a korai nap sugara cirógatja arcunkat és mi boldogan élvezettel szívjuk magunkba a tavaszi fény éltető melegét. És előkerülnek a kiscicák valahonnan a csűr mélyéből, játékuk, ügyességük nevetésre készteti még a morcos, mindig munkával teli gazdát is, aki épp most gyújt rá pipájára egy kis szünetet tartva a sok munka közepette.
Pipázgatás közben, pedig mélyen gondolkodik, most lesz a falugyűlés, meg kell választani a bácsot (juhászgazdát). Délutánra már tudni fogja a falu kihez megy majd a nyáron sajtért, ordáért. Ez bizony nem kis dolog, ez már a falu politikája, mert becsületes embert kell választani és, hogy ki a becsületes, azt az asszonyok már régen eldöntötték. Mondogatták is az embernek, aki nem válaszolt rá, de addig nyüstölték már, hogy észre sem vette és a délutáni gyűlésen, az asszony szavait hallja vissza saját szájából.
Nem baj, csak jobban tudja az asszony, hiszen mindent megbeszélnek, tudják, mikor, kit mennyivel csapott be előző évben a bács. Vagy éppen melyik kevert kecsketejet a sajtba, és melyiknek zsírosabb, meg tisztább a keze alól kiadott finom eleség.
De mehetünk már hátra a kertbe, hisz meg is kell termeszteni a zöldséget, és leghamarabb a hagymamagot elvetni, mert hiába a sajttal meg az ordával az a legfinomabb. Még, ha kerül mellé egy kis szalonna is a padlás retekéből nincs is semmire panasz.
Az ásás az ember dolga, szép egyenes ágyásokat, csak ő tud csinálni. Az asszony meg beveti magokkal és egész évben gondozza, de az első lépésekben segít az ember, a férfi erő.
Az árvácska már virágzik, és ezt a cigány asszonyok is tudják már, és azt is hová kell menniük, kinél van eladó virág. Kezdődne az alku, de megszabott ára van, egy csomag 5 lej, volt valamikor. Szépen becsomagolva, kosárba a sok szép virág hamarosan a piacok asztalairól néz a vevőkre. Nem tévedés, de ártatlan szép kis arcuk, bársonyos szirmuk, színeik csalogatják a vevőket és nemsokára a temetőkertek díszeivé válnak, ők az első hírnökei az évnek.
De már este van, és vége a gyűlésnek, megválasztották a juhászt, és nem kis meglepetésre azt, akit már jó előre megmondtak az asszonyok. És mégis izgatottan várják haza az embert, mert ki tudja mit okoskodhattak ki az ivóba, soha sem lehet tudni. De az eredmény megnyugtatja, és teszi is az asztalra az elmaradhatatlan meleg vacsorát. Még beszélgetnek egy kicsit, de hosszú volt a nap és hamarosan pihenőre térnek. Holnap is nap van, kezdődik minden elölről, annyi különbséggel, hogy a bárányokat kell előkészíteni és vinni ki az esztenára.
Hát ezt még elmesélem, mert ezt nem szabad kihagyni, sőt minden gyerek azon rimánkodik, hogy mehessen ki nagyapával, vagy apával ő is.
Reggel korán kel a család, finom reggelit, tartalmasat és a batyuba is csomagolnak, mert hosszú az út. Igaz szekerekkel és ma már autókkal viszik ki a legelőre a báránysereget, de a hegyre azért fel kell mászni egészen a karámig.
A domboldal, már szépen zöldül, a fű közt millió ki apró virág, ettől lesz illatos a juhok teje, és gazdag, zsíros a sajt. Sötétben indultak, de a napsugár már kibújt a hegy mögül, kíváncsian nézi, milyenek ebben az évben a hegyoldal vendégei. A kutyák vígan csaholnak, az élet csupa vidámság, kiszabadult a téli rabságából ember, állat. Míg a felnőttek leadják a juhokat, a gyerekek a hegyet csodálják. Szaladgálnak, megállnak a patak partján, botokat vágnak maguknak és keresik a legtökéletesebb parittyának való ágat. Hát persze, hogy a lányok is, de csak miután már csokorba kötötték a hegygerinc legszebb illatos virágait. Eközben, leadja a gazda a juhokat, megvárja, hogy mások is ezt tegyék, közbe hadd játszanak a gyerekek a friss levegőn. És ha már minden rendben, akkor ki lehet bontani az elemózsiás csomagot, ezért már a gyerekeknek sem kell nagyon szólni, jönnek maguktól, mert a hegyi, friss levegő kéri az ételt, na meg a sok futkosás hegyről le és hegyre fel. Falatozás közben megbeszélik, hogy milyen szép a fű, mennyire dús, rendes a bács, - igazuk volt mikor rá esett a választás, csak az asszonyok is meg legyenek elégedve vele.
Egyelőre minden jónak ígérkezik, de azért nem kellene üres kézzel hazamenni, ha már feljöttek a hegyre. El is indulnak evés után, mert jó lenne néhány karó a bab mellé, és az asszony a lelkükre kötötte, hogy most érdemes páfrányt ültetni, szedjenek már ki egy pár tövet, az otthoni vagy kifagyott, vagy elöregedett.
Így kerül a szekérderékba, a karó mellé néhány bokor páfrány, és a vidám gyereksereg. Megvan a parittyának való, alig várják, hogy hazamenjenek, mert védeni fogják a kis csibéket, féljen a héja, mert itt jön a felfegyverkezett parittyás gyerekhadsereg.
A juhok bégetve maradtak fenn a hegyoldalban, valamikor novemberben kerülnek ismét haza. Soha nem gondoltam rá, de most eszembe jut, vajon nem kívánkoznak haza a gazdasági udvarba?
Mert hiába szép a táj, és dús a legelő, hiába dalolnak megállás nélkül a madarak, és friss tiszta hideg a patak vize, de az OTTHON - a barátok, az otthon maradt kis bárányok, és a gazdasszony markában kényeztető kukorica szemek... Ó, megszakad a szív, ha az otthon melegére gondolnak, gondolok!
|
Online látogatók:
Látogató: 67
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15 
Összes: 83
Jelenlévők:
