Elcsendesült végül
szempillám alatt a fény,
nehéz villanásokkal
ájultak sóhajtozva
a pillanatba a fák,
- virágukat felejtették
a lassú álomba merülő rétek
s a bánatba ballagó Hold
árnyék-udvarába
tévedt a világ...
- bár néhány csillag még
kitörő extázisban ragyog,
közben érzi már izzásában
a kártékony kisüléseket.
- én idelent
folyton feszengő
fáziskésében vagyok,
s félszegen bámulom
az agyonmagyarázott
csillagképeket...
- egyetlen fényforrás
kacsint szemembe lágyan,
még lángoló testéből
integetnek hűtlen
vágy-lidérceim,
- csak egyetlen szikra
hullott a lábam elé a sárban,
de megduplázta fényével
céltalannak hitt,
éteri éveim...