Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Engedlek, most már Téged is…

, 361 olvasás, ariel , 10 hozzászólás

Szerelem

... lassú tűzön perzselődnek
a pernyeként elillanó percek,
s eltemetnek minden
összetört álmot,
- igaz, még várok,
de tudom, egyszer majd
a neved is elfelejtem,
s elhagyom magamból
a fájdalmas szilánkokat,
testemből kiszakadnak
az éles, életet követelő
fogak végleg,
- léted,
mint szappanbuborék
lebeghet hanyagul a fényben,
- messziről, elvágyódva nézem,
de nem érinti meg többé
világomat,
mert másképp fested
a végtelent szemeddel,
képeiddel sötét árkok
húzódnak szívemre,
s kezedre fagyos kesztyűt húz
minden átjárhatatlan
gondolat...
Kemény kristályokba olvad
bennem a mozdulat,
- de már nem sírsz értem,
s nem simítod többé
akarattal sem a lelkem...
- így ideje indulnom,
s kijelölnöm az utat,
mert a szemedből áradó hideg
úgy sérti fel bőröm,
mint a hirtelen jött
kábulat utáni esés...
- létezésed már nem
édes magamra ébredés,
csak elnyújtott, esztelen álom,
amiben hiába várom
a megtisztulást,
nem jut tovább bennem
a feloldozó pillanat,
csak vontatottan fájó,
idegekbe tépő,
s könnyek nélküli
sorvadás marad...

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: ariel
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 334
Regisztrált: 2
Kereső robot: 26
Összes: 362
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.2392 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz