(A kapu lassan bezárul...)
Sétálok Szeged főutcáján;
agyamban gondok, gondolatok
őrölnek valóra se válván.
Szememmel ide-oda kapkodok.
Lányok, asszonyok egyre jönnek:
picinyke fruska szemlesütve,
megannyi amazon-jelöltek
s éltes matrónák tarka tükre.
Egy se nézne rám: fejét szegi
földre-magasba - sorsom kitelt;
koros lényem helyét nem leli,
valómnak mégsem adnak hitelt.
Oda már legendás fölényem,
megvertként húzódom hátra ma.
Nyugalmat, békét tart fölébem
elmúlt emlékek hamis látszata.
Megjegyzés: Szeged-Tápé, 2016. nyarán