Hallgatagon játszik jövőt
a langyos ébredés,
teleszkóp-tükörrel vetít a lét
falamra délibábot,
édesen megnyíló
szelídgesztenye a szemem,
s pupillák sötétjében kémlelem
a kozmikus némaságot.
... feldolgozható-e a repülés...?
s a lassan sikló fénytörés
elcseni-e emlékbe
hajamból az ezüst-szálakat,
- a lassan kinyíló tér
fáradtan görbül-e még,
álmaink folyton terjedő,
kontroll nélküli súlya alatt...?
Reszketve hasad-e az anyag,
s elhagyhatom-e atompályáimat,
ha egyre mélyülve
változik bennem a létem,
élhetek-e égő aszteroidaként,
ha az egyforma sors-tömegből
lelkem szándékosan kitépem...?
Ha szakadva tágul kívül
a mindenség,
bennünk teremhet-e még
őnmagát megtartó harmónia,
s mikor kezeimmel - félve
megérintem a Napot,
el kell-e világomnak
örökre hamvadnia...?