3. fejezet: Csodás dallamok
Acél kocsiba ült hétfő reggel, és elindult a Joó-villába, minden festős cuccával együtt. 8 előtt oda is ért, így várt egy kicsit a kaputelefonnál. A kocsibejáró közvetlenül a ház mellett volt, időben csengetett, bemutatkozott, és beengedték. Az út elvitte a ház mögé, ahol egy csodálatos kis japánkert volt kiépítve, mögötte a 2 garázzsal és egy parkolóval, ahol körül-belül 10 autó fért el. Volt még a kertben egy pici, aranyhalakkal teli tavacska, rajta egy híddal, nagyon hangulatos volt. A parkolóban Edina, az ügyintéző fogadta.
- Szia, Attila! Üdvözöllek a Joó-villában, kérlek, kövess! - mondta, majd elindult.
- Szia, Dina! De jó helyed van! - köszönt, leesett állal, miután elegáns külseje mögött felfedezte szerelme barátnőjét - Te ajánlottál be? Hiszen ki nem állhatsz.
- Bizony – kacsintott – Én nem utállak, csak a legjobb barátnőm miatt voltam olyan ellenszenves. Amint beviszlek, bemegyek az irodámba. Jól viselkedj!
- Fura, hogy mosolyogsz. Így jobban tetszel, persze nem olyan értelemben, csak barátilag.
- Köszönöm. Most gyere velem, kérlek, nem várathatom meg az Asszonyt.
A ház hatalmas volt, hófehér, a berendezés, pedig igen elegáns. Festmények, szobrok, nagy csillárok, nagy tér. Dina hellyel kínálta, de nem tudott leülni, mert érkezett is a ház ura.
- Jó napot kívánok, Joó Antal vagyok! Örülök, hogy megérkezett – köszönt udvariasan.
- Jó napot kívánok, a szobafestő vagyok...
- Mielőtt bármit mondana nekem, elmondom, hogy felesleges. A feleségemnek kitűnő ízlése van, ő fog mindent kiválasztani. Nemsokára megérkezik. Most, mennem kell, viszont látásra! - köszönt el gyorsan, majd elment dolgozni az egyik sport kocsival.
- Szép napot, Attila! - köszönt nagy mosollyal a feleség, ahogy hosszú ruhában, elegáns hajviselettel, tűsarkúban tipegett felé – Joó Edit vagyok, foglaljunk helyet!
- Szép napot Önnek is! - kedveskedett.
- Van egy jó hírem, a festékeket már meg is rendeltem, s nyomban nekiláthatunk a munkának! - lelkendezett tovább a nő.
- Ennek nagyon örülök, Asszonyom! - udvariaskodott, bár furcsának tartotta, hogy nem kérte ki a véleményét a festék márkájáról.
- Inkább, csak Edit, ha kérhetem. Az asszony, olyan öreges - szólt, mosolya pedig csak úgy csillogott a hófehér fogaitól.
- Kedves, Edit, megmutatná nekem a festékeket? - kérdezett udvariasan, viszont ez csak a látszat volt. Igazából a háta közepére sem kívánta, már az első látásra, annyira önelégültnek látszott.
- Természetesen, jöjjön csak utánam! – egy tárolóhoz vezette, ami a garázsok mellett helyezkedett el – Egyébként, a leányom még nem választott színt, így neki később fogok belőle rendelni. Ha az Ő szobája lesz az utolsó, akkor még ráérünk, ugye?
- Igen – mondta Acél, majd pár részlet megbeszélése után elköszöntek egymástól, és nekilátott a munkának.
A többi munkás is már dolgozott a tetőn vagy a konyhában, tőlük kérte a segítséget a bútorok kipakolásához. Mivel a nappalit nem akarták átalakíttatni, csak festetni, ezzel kezdte. Kért lepedőket a személyzettől, és szépen letakarta a bútorokat, majd a szőnyegek feltekerése után a padlóra is rakott belőlük. Kikeverte a festékeket, kiválasztotta a megfelelő szerszámokat, és dolgozott, akár a kisangyal.
Fél órával később újra megjelent az a ház úrnője, hogy lássa, hogy halad a férfi, és hogyan is dolgozik. Látta, hogy nagyon ügyes, de nem szólt semmit, csak elindult kifelé, eközben Acél megszólította.
- Elnézést, Edit! - megfordult - Hallgathatok zenét munka közben?
- Igen. Mit hozassak önnek? - kérdezte kedvesen.
- Hoztam lejátszót, köszönöm a felajánlást. Milyen hangerővel hallgathatom?
- Nem túl hangosan, kivéve, ha komolyzene. Legyen szíves, nem bedugni a fülébe, nem szeretek senkinek kétszer szólni – mondta.
- Köszönöm szépen.
Kiszaladt a kocsihoz, és behozta a rock zenét a házba, nagyon halkan hallgatta, csak a zsebéből szólt, s mikor a plafonon dolgozott, lent csak a dobot hallották. A komornák óránként hoztak neki és a többi munkásnak vizet, délben, pedig kaptak ebédet is a kerti asztalnál. Nagyon jól haladt a munkával, de délután 2-kor megállította valami. Gyönyörű hangot hallott az emeletről, valaki skálázott, és kísérték zongorán. Lekapcsolta a zenét. Bemelegítés után a nő áriákat kezdett énekelni, csodaszép volt. Mikor a vizet hozta az egyik lány, rákérdezett nála, ki az, aki énekel. A komorna azt mondta, Antal és Edit lánya, a „kisasszony” az, név nélkül. A srác megköszönte az infót, nem akart faggatózni, és tovább festett. Az úrnő utasítására csak addig kellett ottmaradnia, míg le nem telt a 8 óra, így este zenekari próbára is maradt ideje.
Szerdán, délután 2-kor a kisasszony megint elkezdte az ének órát, Acél, pedig újra kikapcsolta a zenét. Szívesebben hallgatta volna abból a szobából, ahonnan szólt, de még mindig túl messze dolgozott tőle. Pénteken, viszont már a szomszéd szobát festette. Mivel a mosdóhoz úgy jutott el, hogy elment a szoba előtt, be is tudott nézni, nem szokták becsukni. Megállt az ajtóban, a zongorista háttal ült neki, tehát a lányt tökéletesen látta. Nagyon szép volt. Hosszú, egyenes, világosbarna haj, kék szemek, vékony alkat, a nyakában egy szív alakú, kék topáz medál csillogott. Egy hasonló színű ruhát viselt, térd alá ért, ahogy azt illik. Nem is tudta elképzelni, hogy jönnek ki ezek az erős, magas hangok egy ilyen apró testből. Egy ária közben véletlenül meglátta a srácot, s kissé elcsuklott a hangja. Mivel újra kellett kezdenie, az inkább távozott az ajtóból. Elgondolkodott egy kicsit, hogy talán már látta ezt a lányt, de aztán gyorsan ki is verte a fejéből, mert az lehetetlen. Hogy is láthatott volna egy ilyen gazdag nőt, vagy akár a családot? Sehogy, hisz nem mozgott még ilyen körökben. Mire visszaért, az ajtó be volt csukva, bár még tartott az óra. Biztosra vette, hogy az ő hibája volt.
Még aznap délután meghallotta, hogy a kisasszonynak szabadtéri fellépése lesz szombat este, amire fél óra múlva Edit meg is hívta, megköszönve eddigi kiváló munkáját. Szívesen meghallgatta volna, de a szombat este Topázé, nem hagyná ki a koncertet, így a meghívást udvariasan visszautasította.
Az énekesnő megvárta, míg Acél végez a melóval, aztán lesietett Dina irodájába. Kétségbeesetten nyitott be hozzá.
- Meg ne szólalj, Topáz! - állította meg – Tudom, mi a bajod, de ezt a fellépést nem mondhatod le miatta. A két műsor, szinte egyszerre fog lezajlani. Acélhoz csak 5 percre érnél oda, belekalkuláltam az odautat is – Topáz lefelé görbülő ajkakkal visszarohant a szobájába, a barátnője követte.
- Mit akarsz? - kérdezte, mikor a lány bement utána az ajtón. Leültek az ágy szélére. A leány összeroskadt, arcát a kezébe temette.
- Nyugodj meg, kérlek! Valahogy üzenünk neki, hogy nem tudsz elmenni a koncertre. Talán, eljön a tiédre helyette. Ahogy Editet ismerem, úgyis meghívta – mosolygott, majd nyugtatásként megfogta a kezét.
- Furcsa lenne úgy ránézni, hogy azt sem tudja, ki vagyok, de legalább én tudom, ki ő, és nézhetem, amennyit szeretném – mondta egy sóhajtással, kicsit megkönnyebbült.
- Na, látja! Elintézem kisasszony! - váltott hirtelen hangszínt, mert lépteket hallott a folyosón hallott.
- Mit intézel el, Edina? - kérdezett az úrnő, mikor belépett lánya szobájába.
- Edit, jó napot! - mosolygott, felállva köszöntötte – Azt, hogy a szombati napja nyugalomban teljen el a kisasszonynak.
- Azt nagyon jól teszed! Szervezd meg, hogy szombaton egyetlen munkás se jöjjön dolgozni, és a szolgálók is csak papucsban járjanak! Semmilyen zajt nem akarok hallani! - adta ki a parancsot – Topáz, remélem, nem tervezted, hogy a ma éjjelt Edinánál töltöd.
- Nem, Anya, nem terveztem, hogy nem jövök haza. El sem fogok menni itthonról – válaszolt illedelmesen, majd Edit kiment a szobából.
- Honnan tudtad, hogy az anyám jön? - kérdezett Topáz.
- Kiéleződött az évek során a fülem az ilyesmire. Tudom, ha jön valaki, s azt is, hogy ki az.
- Köszönöm – ölelte át – Hogy szervezed meg a dolgot?
- Bízd csak ide! – kacsintott, majd visszament dolgozni.
Dina, a meló után nem köszönt el barátnőjétől, mert sürgős dolga akadt. Útközben már elgondolta, mit akar tenni az ügye érdekében, így csak bedobta a cuccát a kanapéra, és el is akart indulni Acélhoz. A lakcímét az utólag beadott önéletrajzából tudta meg. Miután kinyitotta maga előtt a bejárati ajtót, beugrott neki, hogy Edinaként nem mehet oda, így visszafutott átöltözni egy másik szerelésbe, nehogy elmenjen valami szóbeszéd róla. Mikor odaért, becsengetett, Zoé nyitott ajtót.
- Jó napot kívánok - kezdte a lány.
- Tegezz, kérlek, szia! Miben segíthetek? - köszönt közben Zoé.
- Szia, Acélt keresem, a nevem, Dina.
- Topáz barátnője? Gyere be, szólok neki, az anyja vagyok – mosolygott, majd bevezette.
- Acél, keresnek! - kiáltott az emeletre – Menj csak fel, az első ajtó, jobbra! Remélem, meghallotta. Ha nem, akkor nyiss csak rá. Imádom, mikor belefeledkezik a zenehallgatásba, és úgy megijed, hogy leesik a székről - nevetett.
Köszönöm, nagyon kedves tőled – mondta, majd felment, és kopogott.
- Szia, Dina, gyere be! - szólt, majd leültette egy fotelbe, ő leült az ágya szélére. A szoba rendben volt, tiszta volt. A falakon poszterek, lemezek, az ágyon 5-6 db dobverő hevert.
- Tetszik a szobád, de nem ezért jöttem, és nem is munka ügyben. Honnan tudtad, hogy én vagyok?
- Hallgatóztam. Köszi a munkát – vágott közbe Acél - Bocsáss meg, hogy eddig nem köszöntem meg.
- Szívesen – mosolygott – Topáz üzenetét hoztam neked. Nem tud holnap este koncertre jönni, lázas lett. Mi lenne, ha eljönnél inkább a kisasszony fellépésére? - kérdezett, mint akinek most jutott eszébe.
- Már visszautasítottam, de szívesen elmennék, bámulatos a hangja. Habár nem látszik rajtam, de szeretem a művészetet és szép zenét. Biztosan élvezném. Még van rá lehetőségem? - érdeklődött nagy hévvel.
- Persze, akkor, gyere el velem, és el is van intézve. Nem fogod megbánni! - biztatta tovább.
- Rendben, köszi. Mi van Topázzal? Nagyon beteg? - érdeklődött.
- Szereted őt? - komolyodott el a lány.
- Éreztem már hasonlót, de őt mindenkinél jobban szeretem – vallotta be a srác - De miért kérdezed?
- Fogalmad sincs róla, mit kockáztat érted, ha veled akar lenni. Idővel meg fogod tudni a titkát, de ő akarja neked elmondani. Ha bántod, nem köszönöd meg, amit teszek, aztán amit a szülei tesznek veled! - nézett rá komolyan, fenyegetően.
- Akkor nem is beteg, igaz?
- Nem.
- Látom, nagyon szereted. Nem akarom őt bántani, hisz mindennél fontosabb nekem.
- Nem csak arról van szó, hogy bántanád-e vagy sem, de majd meg fogod tudni.
- Rendben van, elfogadom. Köszi, hogy eljöttél. Kérsz valamit?
- Nem, köszi – mondta röviden.
- Várj! Nem tudsz véletlenül egy női énekest a bandába? Kicsit újítani szeretnénk. - érdeklődött hevesen.
- Sajnálom, de nem ismerek ilyet. Na, szia! Elegánsan öltözz szombaton! - és elviharzott.
Miután Zoé kikísérte Edinát, hazaindult. Jót akar Topáznak, és nem tud neki ellenállni, hisz olyan neki, mint a testvére. Mikor hazaért, leült a kanapéjára a nappaliban, töltött egy pohár bort, és lazított egy kis zene mellett. A lakás két szobás volt konyhával, fürdőszobával és egy gardróbbal, amit imádott. Az egyik szobát csak nappalinak használta, a másik szoba volt a háló egy franciaággyal és egy kihúzható kanapéval, Topáz számára. A lány szobájának telefonját hívta, tudta, ha azt felveszi, egyedül van.
- Szia, Topáz, itt Dina! Mindent elintéztem – mosolygott - Jössz egyel. Mi a helyzet otthon?
- Katasztrófa. Apám dolgozik, Anya, pedig ki van készülve. Sok a dolga még a házzal, és tervezget egész nap. Lassan begolyózik. Jó lenne, ha itt lennél velünk, segítenél intézkedni, levehetnél egy kis terhet Anyám válláról, míg kész nem lesz a ház – válaszolt, kissé lehangolva.
- Nagyon szívesen maradok nálatok, tudod, hogy nincs más dolgom egyedül ebben a lakásban. Na, és az a vendégszoba, isteni.
- Gyere át, kérlek! És köszönöm, hogy elintézted, nagyon boldoggá tettél. Le kell tennem.
- Szívesen, máris pakolok. Majd később folytatjuk a csevejt. Szia!
- Szia!
|
Online látogatók:
Látogató: 55
Regisztrált: 5
Kereső robot: 17 
Összes: 77
Jelenlévők:
