Gyümölcsfák közt hallga diófa uralja
a tarka flórát; kimért méltósággal
hullajtja levelét: mint barna falka
libben a talajon. Fáradt madárdal
hallszik a berekből; bice varjú károg
felelet gyanánt - sehol egy mozdulat.
Elnyugszik a határ, szürke köduszályok
vetülnek alakká: Gyász Ura mulat.
Ősz idején elárvult, kopár szilvafák,
foltos levelű kékszederfa fogad
haldokló kertemben - nyár tüzét siratják.
Léptem zizzenő avarban hangokat
kavargat fülembe. Csönd szól önmagából.
Ezernyi apró léghajó pilinkáz
földre le hitvány ringló csúcsáról,
dércsípte bodza mint halott kitinváz
áll udvarom zugán; télre vár szikáran.
Lusta lapátot, gereblyét vonszolok.
Időm számos, szivart gyújtok ha már van.
Elég a levélből! Elmém még jól forog,
de erőim végére értem jajpanasszal.
Avar egyre gyűlik - szemmel tartanom
is temérdek érdem, ha vágyam vigasztal,
nyugalmam kitart s gyérül a sárga lom.
Zörgő, zord szelekkel kövér havat terít
száradt lombokra a téli hatalom.
Tetszhalálba fúlt fák álma felderít,
s velük merengve kivárom tavaszom.
Megjegyzés: Tápé, 2014. november