Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tintacsepp

, 225 olvasás, zsoloo , 2 hozzászólás

Ezerszín

Lassanként eloldja zöld színét a tenger,
s szerelmes lesz belé a kék árnyalat,
Nap hevét szomjúzva tűri el az ember;
a musttá mezgerélt tőke holt vágyat ad.

S lehunyja pilláit édes kábulatban,
dunna alatt alszik az októberi rét,
megreszket a kismadár-kedves alattam,
s feledni nem lehet többé szeme színét.

Hittel műveltem meg bőtermő szőlődet,
amit adtál te Föld, az már mind az enyém,
s amit kértem csak sóvárogva tőled,
emlékké nemesült az, csöndes örök remény.

Játszani hívtál, de én nem-játszani jöttem,
mert tarlóig égetett perzselő tegnapod,
mára múlt jövendő-várás van mögöttem,
köszöntésem sután, elfúlva hallhatod.

Megtalált az idő, ez a játszi, kóbor,
ismét szüret járja, s hiányzol nagyon,
ízed a testesült érett tüzű óbor,
s részegülni vágyom gyönge válladon.

Minden szavad olyan, tintacsepp a tóban,
körözve merül el megfestve mélyvizem,
illúziót ringat a keserű valóban,
meg sem történt álom és mégis elhiszem.

Lassanként eloldja zöld színét a tenger,
s szerelmes lesz belé a kék árnyalat,
Nap hevét szomjúzva tűri el az ember;
a musttá mezgerélt tőke holt vágyat ad.

Megjegyzés: 2016. szeptember 13.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: zsoloo
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 196
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19
Összes: 217
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · Sutyi


Page generated in 0.264 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz