Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fekete rózsák

, 212 olvasás, FábiánLMihály , 0 hozzászólás

Hiányzol

Szakad az eső, s én tócsák
tükrében sétálok, sétányok
rakott kövein könnyek,
s rajtuk lebegő lélekuszályok
sietnek szél fújta útjukra,
s kísérik őket fekete sirályok.

Messze... oly messze...
a napfelkelte, rút viszályok
marják jelenem arcát,
milyen szeretve lenni?
Ki tudja már... imádságok
hiába zengnek, délibábok.

Előtted állva, hangtalan,
hátha felesz, Én várok,
Jó Anyám! Éltemig s tovább!
Lepjenek el mocsaras, mély rónák,
ott lesznek rozsdás sírodon
szívemből kitépett, fekete rózsák.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hiányzol
· Kategória: Vers
· Írta: FábiánLMihály
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 318
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 344
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.2262 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz